Mikor egyedül, a tükör előtt kérdezzük ezt magunktól, talán megtett és meg nem tett lépések, elért és elmaradt eredmények merülnek fel, de válaszul csak egy arcot látunk meg egy alakot. Egy testet, aminek szépségei, hibái, kiterjedései vannak. Súlya, amit lemérhetünk, azt kérdezgetve, ez így elég jó-e? Mintha a számok mindenre választ adnának – jóra, rosszra, magányra, együttlétre, párkapcsolati sikerre, sikertelenségre. Vonzó vagyok-e, kellek-e így valakinek?

Testtömeg és önelfogadás

Vajon szexuális életünkben tényleg jelentős szerepet játszik a testtömeg? Vagy sokkal inkább az önelfogadásról, önértékelésről szóló belső harc mutatója, amihez épp ezt a harcmezőt találtuk?

Bizonytalankodva kergetjük a tökéletességet, és nem jut eszünkbe: ahogy minket, másokat is megijeszt a tökéletesség hűvös távolsága. Sem Aronson kutatásaira nem gondolunk, melyek rávilágítottak, hogy azt szeretik legjobban, aki igen szép és igen jó, de azért vannak hibái. Sem arra, hogy a mosolygóst tartják szimpatikusnak, és azt, aki nyit felénk – márpedig mosolyogni és érdeklődni az tud szívből, aki elfogadta a világot, vagy magát. A testtömeg sokak számára egészen mágikus jelentőséggel bír: mintha ez az egyetlen szám az elfogadhatóság és siker mutatója lenne, mellyel szemben győzelmet aratunk, vagy vereséget szenvedünk. De vajon a célul kitűzött testtömeget elérve tényleg elégedett leszek magammal? Vagy épp az önmagammal való elégedetlenség miatt akarok lefogyni? Ha lefogyok, jobbak lesznek a kapcsolati esélyeim is? Lehetnék túlsúllyal is szexuálisan megerősített?

Testkép és/vagy énkép?

A testtömeg persze lecsupaszítás, elszigetelés, hiányzik belőle a kisugárzás, a gesztusok, az arányok, a közelség, az élet – és ha már szexről beszélünk: a személy, a másik. Ugyanakkor jelentősége nyilvánvaló, mivel a testtömeg meghatározza a testképet. A testkép pedig összefonódik, olykor egészen összeolvadhat az énképpel: az vagyok, aki a tükörbe néz. Tán emiatt is van, hogy a testtömeg egész életünkben befolyásolja a testünkkel való elégedettséget, mely az én-érték egyik legfőbb összetevője – fiatal nők önértékelésének pedig legfontosabb komponense. Hogy testünket mennyire látjuk szépnek, mennyire „mozgunk a bőrünkben természetesen”, kihat társas magabiztosságunkra, közvetlenségünkre, a közelség zavartalan megélésére, érintéseink spontaneitására. Így a szexualitás közvetítésével egyértelműen befolyásolja a párkapcsolati sikerességet is.

Testkép és társas elfogadottság

Testem tulajdonságai egyben a rólam alkotott benyomás legelső támpontjai is egyben, melyek kihatnak a társas elfogadottságra.  A holdudvar-hatást ismerve a fizikai szépség könnyen a belső jóság, okosság, kedvesség projekciójával társulhat. A női alakok attraktivitásának megítélésében egy vizsgálat során a válaszok több mint 70 százalékában a testtömeg állt első helyen. Az alakokat 19-21-es testtömegindex mellett ítélték a legcsinosabbnak, tehát a normális testtömeg-tartomány alján. Ez egy 165 centi magas nő esetén 55-57 kilogrammot jelent, ami már önmagában nagy kihívások elé állíthat valakit. Ismert tény, hogy a túlsúlyosság már gyerekkorban is erősen kapcsolódik a testtel való elégedetlenséghez, a túlsúlyos nők körében pedig jóval magasabb a szorongás, depresszió, extrém diétázás és evészavar valószínűsége.

Ezzel szemben valóban „megváltana” az alacsony testtömeg? Nem: izgalmas módon minél alacsonyabb az élethossz alatti testtömeg, annál valószínűbb a libidóvesztés, a szexualitással kapcsolatos szorongás és a szexuális viszony hiánya. Figyelembe véve, hogy az alacsony testtömeg gyakran súlycsökkentő próbálkozások eredményeképpen jön létre, melynek hátterében nagy valószínűséggel a testtel való elégedetlenség áll, a középpontba immár nem a testtömeg kerül, hanem az, amit mi magunk arról gondolunk.

Önértékelés, testkép és párkapcsolat

Minél magasabb valakinek az önértékelése, annál biztosabb partnere elkötelezettségében és saját kapcsolati készségeiben – így bár az együttlétbe bevonódva a sebezhetőséget is vállalja, mégis boldogabb marad a kapcsolata. A bizonytalanabb önértékelésű feleségek ritkábban osztják meg legbensőbb gondolataikat, bizalmatlanabbak férjük elfogadásában, és általában a kapcsolatuk is boldogtalanabb. Szinte azonos összefüggés igaz a testkép elfogadásának hatására, mivel a saját vonzerőről alkotott ítélet meghatározza, mennyire tartjuk bizonyosnak, hogy a párunk is kívánni fog minket. Aki tehát testével kapcsolatban szégyent él meg, intim viszonyában is több szorongásról számol be. Nagyobb visszautasítási lehetőséggel számol, és a rizikószabályozás, azaz a szexuális visszautasításból fakadó fájdalom elkerülése végett ritkábban kezdeményez, kisebb valószínűséggel bocsátkozik viszonyba. Szexuális vágya és aktivitása is csökkenhet, emiatt a saját vonzerőről alkotott – egyszer megingathatatlan, máskor oly sérülékeny – meggyőződés nemcsak a magunk, de partnerünk kapcsolati elégedettségét is befolyásolja.

A testtömeg tehát az önértékelésen, a testkép elfogadásán, a test szexuális térbe bocsátásán keresztül áthatja a párkapcsolatot. Emiatt néha ugyan kézenfekvőnek tűnő, a megoldás tekintetében azonban mégis illuzórikus megküzdési kísérlet a testtömeg-szabályozás. Egyrészről erős belső harcot látunk az én-érték, az önelfogadás körül. Másrészről felmerülhet bennünk, milyen kapcsolati tényeket találunk a testtömeg és szexualitás viszonyát közelebbről vizsgálva? Vajon a sovány, a normális testtömegű, vagy a teltebb fiataloknak működik jobban a szexuális élete?

Tények a testtömeg és a szexualitás kapcsolatáról

A „Magyar Ifjúság 2012” adatbázisán összesen 7605 – 15-29 éves – magyar fiatalt vizsgálva világossá vált, hogy természetszerűen a normális testtömegű fiataloknak van a legnagyobb számban állandó szexuális partnerük. Meglepő módon viszont legalább annyi túlsúlyos fiatalnak van állandó partnere, mint sovány társaiknak – a BMI emelkedésével pedig egyenesen nőtt a partnerrel rendelkezők aránya. Igaz, ezt az összefüggést az életkorral növekvő testtömeg jobban magyarázza – ugyanakkor azonban az is kitűnik, hogy az emelkedett testtömeg önmagában nem veszélyezteti az állandó partnerre találást. Érdekes – és talán erős kulturális nyomásra is utal –, hogy a fiatal férfiaknak bevallásuk szerint átlagosan bő másfélszer annyi partnerük volt életükben (átlag 4-6), mint a nőknek (átlag 2-3), ami meglehetősen  nehezen magyarázható eredmény, tekintve, hogy nekik is csak együtt kellett lenniük valakivel… 

Váratlan eredmény viszont, hogy eddigi életük során a legkevesebb partnerük az egészségtelenül sovány fiataloknak volt (átlagosan kevesebb, mint 3), és a mérsékelten soványaknak is csak alig több (átlagosan 3 vagy picit több). Még a normális testtömegű fiatalokénál (átlag majdnem 4) is több partnerük volt az elhízottaknak (átlag 4), a legtöbb pedig az enyhén elhízottaknak. Ráadásul ezt a kapcsolatot az életkor sem magyarázta, ami világosan cáfolja a soványság ilyenfajta „szexuális sikerességgel” való sztereotip összekapcsolását – egyben felhívja figyelmünket a testarányok, a kisugárzás és más tulajdonságok szerepére. Emellett persze utalhat a súlyos soványság mellett megbúvó csökkent libidóra, és a testtel való elégedetlenségre, amely minden bizonnyal szerepet játszik a súlyhiány kialakulásában. Utóbbit alátámasztja, hogy majdnem háromszor annyi súlyhiányos fiatalnak nem volt még szexuális kapcsolata, mint túlsúlyosnak. A szexuális élet szubjektív fontossága pedig nemcsak az elhízott, hanem az egészségtelenül sovány fiatalok esetén is jelentősen csökkent, ez pedig a személyes vonzerőről alkotott ítélet, a szexuális vágy és az őket pillérező vélekedés összefonódását sugallja. A fiatal férfiak és nők közt egyaránt a normális testtömegűek és az enyhén túlsúlyosak érezték magukat legelégedettebbnek kapcsolatukban, a kifejezetten elhízott, valamint az enyhén vagy egészségtelenül sovány fiatalok pedig jóval kevésbé. A kapcsolat minősége ilyen értelemben elsősorban a szélsőségek mentén romolhat – nem rombolja az enyhe túlsúly, és nem menti meg szimplán a karcsúság. A legszebb tény, egyben a legtisztább tükör a testtömeg párkapcsolati jelentőségének elemzésekor, hogy a szerelem viszonzottságának gyakorisága teljesen független volt a személy testtömegétől. Tehát nem a kilóim számától függ, hogy szerethető vagyok... Igaz, a lányok szerelmét gyakrabban viszonozták, mint a fiúkét, ám mindkét nem számára reményt ad, hogy az életkor előrehaladásával egyre gyakrabban viszonozzák szerelmünket. Hogy ez a tapasztalatok alapozta egyre biztosabb választások, vagy önmagunk egyre teljesebb elfogadásának eredménye-e, arra személyes életünk, megérzésünk a legjobb válaszadó.

Összességében tehát a szexuális élet működése egyáltalán nem a sztereotípiák szerint rendeződik a testtömeg körül. Úgy tűnik, a személyes élmény szintjén és a kapcsolatba bocsátkozásban is a testtömegnél lényesen fontosabb, hogy testünkhöz, mint én-idegen, vagy én-azonos egészhez viszonyulunk-e? Mindez egyrészt elemien hangsúlyozza a testkép és testtömeg szexualitásban betöltött szerepét, másrészt azt mutatja, hogy testtömegünkhöz való attitűdünk jóval nagyobb hatással van a szexualitásra, mint a testtömeg maga. Arra is gondolhatunk ezért, hogy testtömegünkkel és szexuális életünkkel kapcsolatban legfontosabb kulcsunk a kapcsolatainkban meglelt természetesség és az önelfogadás lehet.

A cikk megjelent a Mindennapi Pszichológia 2014. 5. számában