1. Sértegetés, kritizálás, szóbeli bántás

Középkorú pár jelentkezik családterápiába négy fiúgyermekkel. Problémaként a legidősebb, a 9 éves Dani antiszociális viselkedészavarát említik, amit az iskolapszichológus vélt felfedezni. A kisfiú nem szívesen találkozik az iskolán kívül barátokkal, ismerősökkel, sőt az iskolai környezetben is szívesebben van egyedül, s gyakran a kötelező iskolai közösségi programokra sem megy el. Az iskola igazgatónője javasolta a szülőknek, hogy keressenek megoldást, és ők a családterápiát választották.

A család a hagyományos szerepmegosztás szerint él: az anya csaknem 10 éve otthon van a gyerekekkel, az édesapa pedig egy személyben próbálja a család jólétét biztosítani. Keveset van otthon, az anya mindent egyedül intéz. A szülők eltávolodtak egymástól, mindketten igen leterheltek és egymásnak nem is nagyon tudnak segíteni. Lassan beszélgetésre sem marad idejük és erejük. A kettőjükből szivárgó fáradtság, az egymással kapcsolatos elégedetlenség azonban egy ideje megmérgezi a családi békét. Az a kevés idő, amit esténként egy légtérben tudnak tölteni, általában veszekedéssel telik – a gyerekek füle hallatára is. Tipikus jelenet: az anya a gyerekek lefektetése után nekiáll a vacsora utáni maradékok eltüntetésének, miközben az apa ül a számítógépe előtt és játszik. Ilyenkor előbb vagy utóbb egyikőjük száját elhagyja valamilyen sértő kifejezés. Az anya gyakran mondogatja a férjének, hogy „Pont olyan lusta vagy, mint az apád!” vagy „Nem tudsz egy izzót sem becsavarni!” esetleg „Milyen családfenntartó az olyan, aki még elég pénzt sem tud hazahozni?” Ezek a felváltva használt, igen bántó kifejezések az apában is felcsiholják a harci kedvet, és válaszként még bántóbban, csúnyábban vág vissza.  „Nem vagy képes belőlem kihozni a Férfit!”; „Ugyanolyan hárpia vagy, mint az anyád volt!”; „Nem ilyen anyát akartam a fiaimnak!” ; „Lusta vagy!” „Dagadt vagy!...”

Ezek a bántó, sértő kifejezések egyre intenzívebb veszekedést generálnak, s egyikük sem képes befejezni a beszélgetésnek indult háborút, vagy feloldani a közöttük lévő feszültséget. Jobb napokon azonban elhangzik egy-két jó szó is, aminek a pozitív ereje elképesztő megtartó hatással bír mindkét félre. Rövid idő után persze ismét megjelenik egy rossz mondat, és a „Sértés sértést szül” manőver ismét mozgásba lendül. Mind a férfi, mind a nő elbizonytalanodik saját magában, és valóban olyannak érzi magát, mint amilyennek párja minősítette. Önbizalmuk csökken, magabiztosságuk megszűnik, de továbbra is benne maradnak a kapcsolatban a gyerekek miatt – és azért, mert nem feltételezik magukról, hogy más kapcsolatban megállnák a helyüket. 

Dani nagyon hasonlóan gondolkodik magáról, mint a szülei. Önbizalma alacsony, noha iskolai teljesítménye kitűnő. Nem hiszi, hogy mások szerethetik vagy elismerhetik őt, nem szeret társaságba járni, mert mindig kevésnek érzi magát. Inkább magába fordulva éli az életét. 

A szemrehányások, a másikról és a másiknak szóló panaszok, a partner kritizálása, bántása gyakori jelenség a párkapcsolatokban. A kritika, a negatív minősítés szomorúságot, fájdalmat okoz, és ezáltal távolságot teremt a két fél között (és esetleg más családtagra is negatívan hat). 

MIT TARTALMAZ A SÉRTÉS?

* Tartalmi közlés

Aki kritizálja a másikat, megállapít és tényként közöl valamit. Hogy ez mennyire közelíti meg a valóságot, szubjektív és nézőpont kérdése. A tényként közölt mondat – pl. „Dagadt vagy!” – tartalmilag azt jelenti: „látlak téged, látom a testedet, ami súlyfölösleggel jellemezhető”. Ez a mondat megállapításként és nem személyes véleményként hangzik el, azaz a kövérséghez nem fér kétség. Ez tény.

A közlés tartalmi oldala arról is szolgáltathat információt, hogy a közlő és a hallgató az irányítás-kontroll szempontjából milyen viszonyban van egymással: mennyire egyenrangúak vagy mennyire és milyen módon vannak alá/fölérendeltségi kapcsolatban. A sértés, bántás esetén a kritizáló személy a másik fölé kerekedik, azt képviselve ezzel, hogy a megbántott fölött áll, és joga van ahhoz, hogy megítélje partnerét. A sértett fél reakciója pedig azt mutatja meg, hogy elfogadja-e a másik pozícióját vagy nem.

Esetünkben a férj nem hagyja, hogy a felesége sárba tapossa őt, visszatámadással védi meg magát. Ezzel elindul egy harc kettőjük között, többek között azzal kapcsolatban, hogy kinek van igaza, kinek a szava döntőbb.

* A kapcsolatról szóló közlés

Egy közlésnek nemcsak tartalmi üzenete van. Az is megmutatkozik benne, milyen kapcsolatban vannak egymással a kommunikáló személyek: mennyire közeli, mennyire intim a viszony, mennyire vannak jóban vagy éppenséggel rosszban egymással. A kapcsolat jellegét többek között a nonverbális információs csatorna mutatja meg – azaz a hanghordozás, a hanglejtés, a hangerősség, a mimika, a test kommunikációja. A közlés kapcsolati szintjének befogadására általában nagyon érzékeny a hallgatók füle és szeme, hiszen ebből tudják meg, hogy a beszélő – az információt küldő – fél hogyan érti, amit mond. Viccből mondja, esetleg unalomból, netán undor rejtőzik a szavai mögött?

A leírt esetben a „Lusta vagy! Dagadt vagy!”sértések bántó hanghordozással és kellemetlen arckifejezéssel kísérve hangoztak el, ezáltal egyértelművé vált, hogy nem viccből mondta a közlő fél. Ezekkel a negatív minősítésekkel azt fejezte ki: olyan intim kapcsolatban van partnerével, hogy nyilatkozhat a tulajdonságairól – a közlés jellegéből pedig az is egyértelművé vált, hogy nem tetszik neki sem partnere lustasága, sem pedig a testalkata.

* A közlés, mint felszólítás

A közlés arra is szolgálhat, hogy rávegyük a befogadót, tegyen vagy ne tegyen meg, érezzen vagy ne érezzen valamit… A közlés megfogalmazójának a célja tehát az, hogy hatást gyakoroljon a címzettre.

Esetünkben a férj azt próbálja érzékeltetni a feleségével, hogy a munkatempója, testalkata nem teszik neki, és arra buzdítaná – nem megfelelő stílusban –, hogy értse meg, ő miért olyan távolságtartó, illetve, hogy a feleség változtasson: legyen szorgalmasabb, menjen tornázni. 

A SÉRTÉS LEHETSÉGES ELŐZMÉNYEI ÉS KÖVETKEZMÉNYEI

Előzmények

* A kritikát, sértést megfogalmazó személy a legtöbb esetben fájdalmat okoz – illetve akar okozni – partnerének. Ennek oka lehet, hogy neki is fájdalmat okoztak, hogy csalódás, sérelem, rossz érzés van benne, amit a partnere váltott ki belőle akkor vagy korábban – azaz a sértés sérelemre született válasz lehet. Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy a (korábbi) sérelmet nem a partner okozta, hanem más személyek (esetleg munkahelyi főnök, más kapcsolatok, szülők, testvérek), mégis az aktuális partner lesz a sérelem elszenvedője. Ebből tehát az következik, hogy a sértés, a fájdalom, a csalódás előbb vagy utóbb sértést szül. 

* A sérelem megfogalmazója a legritkább esetben mondja ki rossz érzés nélkül negatív véleményét, sértését. Általában a sértő fél is megbántva, csalódottnak, kudarcosnak érzi magát, ami kellemetlen, kínzó állapot lehet számára.

Következmények

* A kritikát megfogalmazó fél üzenete mindig hatással van a befogadóra. Legtöbb esetben a sértések egy idő után célba érnek, ezáltal a sértett fél elbizonytalanodik önmagában, rossznak érzi magát, s ettől kezdve a bántások önmagukat beteljesítő jóslatként működhetnek.

* Egy másik lehetséges kimenetel, hogy az önmagában elbizonytalanodó sértett fél „eltávolítja” magától a partnerét – és ezzel együtt a sérelmet is. Megsértődik, kerüli a kapcsolatot, magába fordul. A távolságtartással azonban tovább fokozza a kritizáló fél feszültségét, dühét, aki még bántóbb dolgokat képes megfogalmazni.

* Egy másik destruktív lehetőség, ha a kritizált személy úgy védekezik a sérelmekkel szemben, hogy maga is sértegetővé válik, válaszképpen ő is fájdalmat okoz partnerének.  Ez az ördögi kör is a partnerek egymástól való eltávolodását eredményezi.

* A „sérelem-kör” egyik végleges következménye lehet – főleg ha ezek gyakoriak és állandósulnak – hogy  a bántott fél szélsőséges módon reagál. Vagy kimenekül a helyzetből és olyan partnert keres magának, aki mellett erősnek, vonzónak, kedvesnek érzi magát; vagy benne marad a bántalmazó kapcsolatban, s ezzel önmaga is hozzájárul a bántalmazó-bántalmazott kapcsolat fenntartásához, azaz saját önbecsülésének elveszítéséhez.

A bántó kritikák, sértések összességében mindkét fél részéről sok fájdalommal járnak, és kifejezetten destruktív hatással bírnak a kapcsolatra – azaz mindkét félre.

2. Megvetés, lenézés

A cinikus, szarkasztikus, lenéző, megvető mondatok igen mélyre hatoló nyílvesszőként sértik partnerünket. A megvetés lassan ható „méreg” a kapcsolatra nézve: fenntartja és táplálja a másikkal való elégedetlenséget.

 „Nem gondolok Rólad semmi jót, mert a Pénz lett az Istened!”

„Egy porszem lettél a szememben, amikor elkezdtél zsidózni meg a romákat szidni!”

„Nem tudok felnézni egy olyan emberre, akinek nincsenek céljai, aki nem ambiciózus, csak kihasználja a másikat!”

„Lenézem azokat, akik eltartatják magukat – és te is ilyen vagy!”

Az előzőekben említett sérelmek, kritikák táptalajául szolgálhat a másik lenézése is. Ennek megtapasztalása a „lenéző” fél számára feltehetően csalódással jár. Csalódik magában azért, mert nem vette észre korábban a másik negatív tulajdonságait – vagy azért, mert nem képes a saját lenézését befolyásolni. Ezzel együtt csalódik a másikban, mert olyan tulajdonságokat mutat magáról, ami miatt lenézheti őt. A „korábban ezt az arcát nem ismeretem” érzése becsapottsággal járhat együtt.

A probléma megoldása lehetetlenné válik, ha a kapcsolatban az egyik folyamatosan lenézi a másikat, ami közvetlenül vagy közvetve a kettőjük közötti intim kapcsolatot is befolyásolhatja. Ha az egyik fél nem tud a társára felnézni, sőt inkább lenézi, vagy ha a lenézett fél rossznak érzi magát a másiktól kapott jelzések alapján, akkor egyikük sem fogja a másik közelségét keresni.

Az utolsó két „lovassal”, a Felelősség-áthárítással és a Visszahúzódással, a kapcsolat megszakításával – valamint a „lovak” megszelídítésével, a változtatás lehetőségeivel – a következő részben foglalkozom, ugyancsak saját terápiás eseteim segítségével.

Tovább a cikksorozat harmadik részéhez: kattints!

A cikksorozat első része: kattints!