Testkép és/vagy énkép?

A testtömeg sokak számára egészen mágikus jelentőséggel bír: mintha ez az egyetlen szám az elfogadhatóság és siker mutatója lenne, amellyel szemben győzelmet aratunk vagy vereséget szenvedünk. De vajon a célul kitűzött testtömeget elérve tényleg elégedett leszek magammal? Vagy épp az önmagammal való elégedetlenség miatt akarok lefogyni? Ha lefogyok, jobbak lesznek a kapcsolati esélyeim is? Lehetnék túlsúllyal is szexuálisan megerősített?

A testtömeg persze lecsupaszítás, elszigetelés, hiányzik belőle a kisugárzás, a gesztusok, az arányok, a közelség, az élet – és ha már szexről beszélünk: a személy, a másik. Ugyanakkor a jelentősége nyilvánvaló, mivel a testtömeg meghatározza a testképet. A testkép pedig összefonódik, olykor egészen összeolvadhat az énképpel: az vagyok, aki a tükörbe néz. Tán emiatt is van, hogy a testtömeg egész életünkben befolyásolja a testünkkel való elégedettséget, mely az énérték egyik legfőbb összetevője – fiatal nők önértékelésének pedig legfontosabb komponense. Hogy testünket mennyire látjuk szépnek, mennyire „mozgunk a bőrünkben természetesen”, kihat társas magabiztosságunkra, közvetlenségünkre, a közelség zavartalan megélésére, érintéseink spontaneitására. Így a szexualitás közvetítésével egyértelműen befolyásolja a párkapcsolati sikerességet is.

Testkép és párkapcsolat

Testem tulajdonságai egyben a rólam alkotott benyomás legelső támpontjai is, melyek kihatnak a társas elfogadottságra. A holdudvarhatást ismerve a fizikai szépség könnyen a belső jóság, okosság, kedvesség projekciójával társulhat. A női alakok attraktivitásának megítélésében egy vizsgálat során a válaszok több mint 70%-ában a testtömeg állt első helyen. Az alakokat 19–21-es testtömegindex mellett ítélték a legcsinosabbnak, tehát a normális testtömegtartomány alján. Ez egy 165 centi magas nő esetén 55–57 kilogrammot jelent, ami már önmagában nagy kihívások elé állíthat valakit. Ismert tény, hogy a túlsúlyosság már gyerekkorban is erősen kapcsolódik a testtel való elégedetlenséghez, a túlsúlyos nők körében pedig jóval magasabb a szorongás, a depresszió, az extrém diétázás és az evészavar valószínűsége.

Ezzel szemben valóban „megváltana” az alacsony testtömeg? Határozottan nem a válasz: minél alacsonyabb az élethossz alatti testtömeg, annál valószínűbb a libidóvesztés, a szexualitással kapcsolatos szorongás és a szexuális viszony hiánya. Figyelembe véve, hogy az alacsony testtömeg gyakran súlycsökkentő próbálkozások eredményeképpen jön létre, melyek hátterében nagy valószínűséggel a testtel való elégedetlenség áll, a középpontba immár nem a testtömeg kerül, hanem az, amit mi magunk gondolunk róla.

Minél magasabb valakinek az önértékelése, annál biztosabb partnere elkötelezettségében és saját kapcsolati készségeiben – így, bár az együttlétbe bevonódva a sebezhetőséget is vállalja, mégis boldogabb marad a kapcsolata. A bizonytalanabb önértékelésű feleségek ritkábban osztják meg legbensőbb gondolataikat, bizalmatlanabbak férjük elfogadásában, és általában a kapcsolatuk is boldogtalanabb. Szinte azonos az összefüggés a testkép elfogadásával, mivel a saját vonzerőről alkotott ítélet meghatározza, mennyire tartjuk bizonyosnak, hogy a párunk is kívánni fog minket. Aki tehát a testével kapcsolatban szégyent él meg, intim viszonyában is több szorongásról számol be. Nagyobb visszautasítási lehetőséggel számol, és a rizikószabályozás, azaz a szexuális visszautasításból fakadó fájdalom elkerülése miatt ritkábban kezdeményez, kisebb valószínűséggel bocsátkozik viszonyba. Szexuális vágya és aktivitása is csökkenhet, emiatt a saját vonzerőről alkotott – egyszer megingathatatlan, máskor oly sérülékeny – meggyőződése nemcsak a maga, de partnere kapcsolati elégedettségét is befolyásolja.

A testtömeg tehát az önértékelésen, a testkép elfogadásán, a test szexuális térbe bocsátásán keresztül áthatja a párkapcsolatot. Emiatt néha ugyan kézenfekvőnek tűnő, a megoldás tekintetében azonban mégis illuzórikus megküzdési kísérlet a testtömeg-szabályozás.

A kulcs a természetesség és az önelfogadás

Egy korábbi, több mint hétezer 15–29 éves magyar fiatalt vizsgáló kutatás szerint az emelkedett testtömeg önmagában nem veszélyezteti az állandó partnerre találást. Érdekes – és talán erős kulturális nyomásra is utal –, hogy a fiatal férfiaknak bevallásuk szerint átlagosan bő másfélszer annyi partnerük volt életükben, mint a nőknek, ami meglehetősen nehezen magyarázható eredmény, tekintve, hogy nekik is csak együtt kellett lenniük valakivel…

Váratlan eredmény viszont, hogy eddigi életük során a legkevesebb partnerük az egészségtelenül sovány fiataloknak volt, és még a normális testtömegű fiatalokénál is több partnerük volt az enyhén elhízottaknak, ez pedig világosan cáfolja a soványság ilyenfajta „szexuális sikerességgel” való sztereotip összekapcsolását, s egyben felhívja a figyelmünket a testarányok, a kisugárzás és más tulajdonságok szerepére. Ezenkívül persze utalhat a súlyos soványság mellett megbúvó csökkent libidóra és a testtel való elégedetlenségre, amely minden bizonnyal szerepet játszik a súlyhiány kialakulásában. A szexuális élet szubjektív fontossága pedig nemcsak az elhízott, hanem az egészségtelenül sovány fiatalok esetében is jelentősen csökkent, ami a személyes vonzerőről alkotott ítélet, a szexuális vágy és az őket pillérező vélekedés összefonódását sugallja. A fiatal férfiak és nők közt egyaránt a normális testtömegűek és az enyhén túlsúlyosak érezték magukat legelégedettebbnek kapcsolatukban, a kifejezetten elhízott, valamint az enyhén vagy egészségtelenül sovány fiatalok pedig jóval kevésbé. A kapcsolat minősége ilyen értelemben elsősorban a szélsőségek mentén romolhat – nem rombolja az enyhe túlsúly, és nem menti meg szimplán a karcsúság. A legszebb tény, egyben a legtisztább tükör a testtömeg párkapcsolati jelentőségének elemzésekor, hogy a szerelem viszonzottságának gyakorisága teljesen független volt a személy testtömegétől. Tehát nem a kilóim számától függ, hogy szerethető vagyok-e. Igaz, a lányok szerelmét gyakrabban viszonozták, mint a fiúkét, ám mindkét nem számára reményt ad, hogy az életkor előrehaladásával egyre gyakrabban viszonozzák a szerelmünket. Hogy ez a tapasztalatok alapozta egyre biztosabb választások vagy önmagunk egyre teljesebb elfogadásának eredménye-e, arra személyes életünk, megérzésünk a legjobb válaszadó.

Összességében tehát a szexuális élet működése egyáltalán nem a sztereotípiák szerint rendeződik a testtömeg körül. Úgy tűnik, a személyes élmény szintjén és a kapcsolatba bocsátkozásban is a testtömegnél lényegesen fontosabb, hogy testünkhöz mint énidegen vagy énazonos egészhez viszonyulunk-e. Mindez egyrészt elemien hangsúlyozza a testkép és testtömeg szexualitásban betöltött szerepét, másrészt azt mutatja, hogy testtömegünkhöz való attitűdünk jóval nagyobb hatással van a szexualitásra, mint a testtömeg maga. Arra is gondolhatunk ezért, hogy testtömegünkkel és szexuális életünkkel kapcsolatban legfontosabb kulcsunk a kapcsolatainkban meglelt természetesség és az önelfogadás lehet.

Szalai Tamás Dömötör – pszichológus, családterapeuta