A Fontos Másik

Először is szögezzük le, hogy amikor apákról beszélünk, akkor nem feltétlenül csak a vér szerinti apákra gondolunk. Az apai státuszt ugyanis ki lehet érdemelni azáltal, hogy valaki gondosan és odaadóan, felelősséggel neveli párja gyerekeit vagy a saját, nem vér szerinti gyerekeit – bárkit, aki rá van bízva.

A pszichológiában létezik egy általam nagyon kedvelt szókapcsolat, a Fontos Másik. A Fontos Másik (vagy Másikak) olyan releváns személyek az életünkben, akik tartósan meghatározóak számunkra, az ő reflexióik, tekintetük tükrében vagyunk biztonságban, alakulunk és formálódunk. Számít a véleményük. Fontos Másikból kevés van, de jó esetben a szüleink a felnőttkor eléréséig (és szerencsés esetben még később is) ilyen szerepet töltenek be az életünkben. Anyánk és apánk egyaránt.

Az anya-gyerek kapcsolat a méhen belül kezdődik, tehát szinte adott, hogy a születést követően szoros, szimbiotikus viszony alakul ki az anya és csecsemője között. Ebben a meghitt, erősen egymásra utalt kapcsolatban az apa a „harmadik” – ha az anya-gyerek duáluniót nézzük, akkor ő a külvilágot képviselő Másik. Bár az apák is sokszor töltenek be gondozói szerepet, jelenlétük – pszichológiai értelemben – alapvetően a szabályok, a keretek, a normák számonkérésének és betartásának a záloga.

Az anyákhoz kötjük a „feltétel nélküli elfogadás” fogalmát, ő az, aki „olyannak szeret, amilyen vagyok”. Az apai tekintethez pedig a büszkeséget, az elvárásokat, a teljesítményt – ő az, aki „szereti bennem, hogy ilyen vagy olyan vagyok, hogy ezt vagy azt csinálok...”. Természetesen ez a fajta szétválasztás meglehetősen erős és leegyszerűsítő, azonban témánk megértése szempontjából hasznos.

Apánk büszke tekintetében látjuk és húzzuk ki magunkat, amikor kisgyerekként megnyerjük a karateversenyt, legügyesebben szavaljuk az anyák napi verset, vagy a szép pörgős szoknyánkban mi vagyunk a farsang legszebb királylányai az óvodában – és sorolhatnám.

Az apák szerepe a pszichoszexuális fejlődés során

Az apa-lánya témánál maradva emeljük ki a pszichoszexuális fejlődés szempontjából nagyon fontos két időszakot, amikor az apák szerepe – az egyébként is biztonságot, támaszt nyújtó, határokat és kereteket szabó jelenlét mellett – külön hangsúlyt is kap.

Az ödipális időszak

Ebben az időszakban – ami nagyjából az óvodáskor ideje – a gyerekekben felébred a kíváncsiság a nemiség iránt. Papás-mamást, „orvosost” játszanak egymással, észreveszik és különös érdeklődéssel tanulmányozzák a fiúk és lányok közötti különbséget, maszturbálnak, szerelmesek lesznek egymásba, az esküvőjüket, a leendő családjukat tervezgetik. Ilyenkor gyakran hallhatjuk: „Ha majd nagy leszek, feleségül megyek apához. Akkor anya, mikor te már meghaltál. Vagy ha nem halsz meg, akkor segíthetsz nevelni a gyerekeinket.” A második mondat szabadon variálható... Szinte minden család életében vannak olyan emblematikus, sokszor emlegetett mondatok, amik ebből az időszakból származnak, és az apa csodálatáról, az iránta való versengésről, illetve az anyával kapcsolatos féltékenységről, a vele való rivalizációról szólnak. Nem csoda az apa iránti rajongás, hisz ő az első férfi az életünkben, az első erőteljes férfiminta (akár jó ez nekünk, akár rossz), aki akarva-akaratlanul is meghatározza későbbi választásainkat, kapcsolati döntéseinket.

Természetesen ezek nem mindig ilyen szembeötlő (néha vicces) közjátékok, néha csupán arról van szó, hogy a kislány szívesebben tölt időt az apjával, keresi a társaságát (lehetnek ezek akár szerelési munkálatok, vagy a gyerekek szempontjából látszólag unalmasnak tűnő apai hobbiban való részvétel), esetleg olyan ételeket választ, amit az apja is eszik. Bármi, ami az apa értékeléséről, kiemelt szerepéről szól. S hogyan reagálhat erre jól az apa? Először is közel kell engednie a lányát, elfogadni, értékén mérni, elismerni és visszatükrözni a vágyait, gesztusait és szükségleteit. Lehetnek ennek a felnőttek számára időnként zavarba ejtő, erotikus elemei is, azonban azt mindig tudni kell, hogy ezek nem mérhetők a felnőtt szexualitással; a felnőtt felelőssége, hogy ezekre ne erotizált, szexualizált módon reagáljon, hanem felismerje és megértse bennük a gyermeki intimitás-szükségletet, az életkor szerinti természetes vágyat és rajongást. Ebben az időszakban különösen fontos a kislánynak az apai tekintet, ami szépnek, értékesnek, elismerésre méltónak látja őt, ami azt tükrözi vissza, hogy ő a legszebb, legügyesebb, legokosabb a föld kerekén – az apja számára mindenképp. Ezek nem feltétlenül dicsérő szavak garmadát jelentik (bár a dicsérő és elismerő szavak kimondására is szükség van), sokszor elég egy elismerő pillantás vagy egy mosolyba bújtatott visszatükrözés, ahol megélhetővé és átélhetővé válik, hogy fontos vagyok az apám számára. Nemcsak szeret, de elismer és értékel is.

A kamaszkor és a fiatal felnőttkor

Bár a pszichoszexuális fejlődés szempontjából ez tekinthető a következő kiemelt időszaknak, de ezt a közben eltelt évek apa-lánya kapcsolata is jelentősen befolyásolja. Az apa érzelmi és fizikai elérhetősége (vagy éppen elérhetetlensége), esetleges bántalmazó, abuzív magatartása ugyanis meghatározza lányának a férfiakhoz való viszonyulását. Ő a minta a lánya számára: vagy követendő, vagy elkerülendő, de mindenképp minta – amit későbbi kapcsolataiban, párválasztásaiban figyelhetünk meg. Az apa nőkhöz (az anyához, a kislányához) való viszonya meghatározza, hogy lánya milyen kapcsolati mintákat követ, milyen viselkedést, érzelmeket vár el e téren a másiktól (és önmagától). Ha egy serdülő lány jó kapcsolatot ápol az apjával, kisebb a valószínűsége, hogy nem a megfelelő embert fogja tartósan párjának választani. Hisz tudja, érzi, mit akar, el tudja dönteni, mi a jó (vagy éppen nem jó) neki, ennek függvényében folytatja vagy szakítja meg a kapcsolatait. (Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a próbálkozások egy része nem végződik szakítással, de pont ez a lényeg: el tudja dönteni, hogy kivel és hogyan érzi jól magát.) Gyakran tapasztalható azonban az is, hogy akinek „apahiánya” van – ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy az apja távol él tőle, lehet, hogy pusztán érzelmileg elérhetetlen számára –, az apa-korú férfiakat választ párjául, abból a vágyott fantáziából fakadóan, hogy a tőlük kapott szeretet és törődés pótolja, korrigálja a korai hiányokat. Ugyanebből eredően elképzelhető, hogy „örök harmadikként” szeretői viszonyokban marad, mivel nehezen tudja elhinni, hogy méltó lehet a kizárólagos figyelemre és szeretetre. Ám a korai kapcsolati mintákat az abuzív kapcsolatok elviselésében is felfedezhetjük: a bántalmazás fájdalmasan „biztonságos” ismerőssége mellett a trauma újbóli és újbóli ismétlésével megjelenik az az illuzórikus vágy, hogy talán a következő (és következő) alkalommal majd más lesz, nem fog bántani, bocsánatot kér... ha nem is az apám a régi sérelmekért, de legalább a párom.

A tinédzserkor fizikai és érzelmi változásai (a lányok nővé válása) átalakítja, árnyalja az apákhoz fűződő addigi viszonyukat is, amire a felnőttnek nagyon érzékenyen kell reagálnia. A bimbódzó nőiesség és az ezzel kapcsolatos dilemmák, szorongások erőteljesebben jelölik ki a határokat, főleg ami az érintéseket, öleléseket, odabújásokat jelenti. Míg korábban jóleső és biztonságos lehetett a lány számára egy szoros apai ölelés, lehet, hogy most zavarba ejtővé válik. Ahogy az évek alatt az apák (és az anyák is) lassan kiszorulnak a fürdetés, a tisztálkodás, az öltözködés területéről, ahogy az intim zóna szükséglete egyre erőteljesebbé válik, ahogy az apró titkok kijelölik a lélektani határokat, úgy jelölik ki a testi határokat azok a gesztusok, amik az elhúzódással, az óvatosabb érintésekkel, a sietősen adott puszikkal nagyobb távolságot képeznek. Ezek a változások természetesek, a fejlődés velejárói, nem kell miattuk megsértődni. A serdülő részéről nem a szeretet visszavonásáról szólnak, hanem a kapcsolat átalakulásáról: két felnőtt ember, egy férfi és egy nő viszonyáról.

Az apai tekintet

Az tehát, hogy felnőttként milyennek látom, érzékelem magam, a korai/korábbi apai tekintettől is függ. Ahhoz, hogy egy nőnek egészséges önbizalma, stabil identitása és megfelelő önbecsülése legyen, elengedhetetlen az apától kapott értékelés és elismerés, ez adja meg azt a biztonságot, amivel önmagát képes meghatározni a világban. Meghatározni és értékén mérni. Mindezt úgy, hogy nincs érzelmileg kiszolgáltatva mások elismerő vagy esetleg becsmérlő visszajelzéseinek. (Természetesen ez nem azt jelenti, hogy vakká és süketté válik a külvilág jelzéseire, csupán azt, hogy nincs szüksége folyamatos visszajelzésekre ahhoz, hogy miként érzi magát a bőrében. Nem érzi magát kevésnek, bizonytalannak és elveszettnek akkor sem, ha éppen nincs, ki „tükröt tartson” neki.)

Most sokan elgondolkodhatnak, vajon mi lesz azokkal a lányokkal, nőkkel, akiknek nincs vagy nem volt „elég jó” apjuk. Remélhetőleg van vagy volt körülöttük olyan felnőtt férfi, aki státuszából fakadóan (nagybácsi, nagyapa, a család férfi barátja, egy jó tanító stb.) az apai szerepből, feladatokból és gesztusokból néhányat átvéve ki tudta elégíteni azokat az érzelmi szükségleteket, amit egy fiatal lány az apjától vár. Ha pedig mégsem, akkor is bízhatunk felnőtt kapcsolataink, saját választásaink reparatív, korrektív és gyógyító erejében.