Napjainkban a tradicionális társadalmak szerves részét képező rítusok híján nagy szükség van arra, hogy a férfiak támogatást kapjanak szüleiktől a saját család alapításához. Nagy részük családalapítása idején hagyja el először a biztonságos „szülői fészket” – s ez a lépés sokszor az első gyermek érkezésével is együtt jár, így aztán az önállósodást kísérő kihívások egy időben zajlanak a saját szülői szerepek kimunkálásával.

A ma apává váló férfiak egyik jellegzetes nehézsége, hogy legtöbbjük életéből hiányzik a követendő apai minta. Szerencsés az, aki saját élményből meríthet, és ösztönösen rábízhatja magát belső képeire, intuíciójára. Vannak persze olyanok is, akikben a belső hang óvatosságra int: „Olyan apa biztosan nem akarok lenni, mint amilyen az én apám volt!”.  A tagadás megfogalmazása azonban önmagában nem elégséges egy új apakép kialakításához. Hosszú évek kitartó belső és külső munkájának végeredménye a tudatos, én-azonos apaság.  

...a várandósság idején a férfiakban is zajlanak hormonális változások, amelyek majd a gyermek megszületését követően is folytatódnak. Storey és munkatársai anyák és apák hormonkoncentrációjának változásában izgalmas hasonlóságokat mutattak ki a szülés előtti és utáni időszakban. A prolactin- és kortizolszint a szülés előtt és után megemelkedett, a szülést követően pedig a tesztoszteron-szintben nagymértékű csökkenés következett be.  A megnövekedett prolactin- és kortizolszint a szülői válaszkészséget, a gondozói magatartást támogatja, a tesztoszteron csökkenése pedig elsősorban a férfi versengő viselkedését és az ehhez tartozó szexuális érdeklődést tompítja. Figyelemre méltó, hogy ez a változás azoknál a férfiaknál volt kifejezett, akik érzelmileg erőteljesebben vonódtak be a babavárásba, és a baba minden rezdülésére érzékenyen reagáltak újszülöttjük gondozása során. További érdekes eredmény, hogy a férfiak hormonális válaszait saját párjuk hormonális változása okozza – azaz a várandós partnerrel való tartós kontaktus, azon belül a ferromonok (szaglás) által történő kommunikáció alapozza meg az apai viselkedés biológiai alapjait.

Gettlernek és munkatársainak köszönhetően 2011 óta azt is tudjuk, hogy a versengést és a szexuális érdeklődést aktiváló tesztoszteron is támogatóan hat a férfiak párkereső, majd utódgondozó magatartására. Az „alapjáraton” magas tesztoszteronszintet mutató férfiak öt éven belül nagy valószínűséggel megházasodnak, és amint apai szerepbe kerülnek, eredeti magas tesztoszteron-értékük nagymértékben lecsökken. A kisbabájuk gondozásába intenzíven bevonódó apák esetében a tesztoszteron-csökkenés kifejezettebb, mint azoké, akik kevésbé veszik ki részüket a „babázásban”. A csecsemőjükkel egy ágyban és egy légtérben alvó apák reggeli tesztoszteron-szintje alacsonyabb, mint a külön szobában hálóké. A babához való fizikai közelség tehát segíti az apákat abban, hogy aktív gondozóvá váljanak – egyben csökkenti annak valószínűségét, hogy szexuális kíváncsiságuk más irányba sodorja őket... A várandósság és az újszülöttről való gondoskodás idején zajló specifikus hormonális mintázatok sora tehát nemcsak az anyák kiváltsága. Biológiai szinten a férfiakat is előkészítik arra, hogy az anya mellett maradjanak, és utódaikat az anyához hasonló odaadással gondozzák...

 A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2014. 6. számában olvasható