A magányosság fogalma

A kifejezést cikkünkben speciális értelemben használjuk: elkülönítjük az objektív körülményekből fakadó izoláltságtól, például mikor valaki magánzárkában van, vagy ha éjjeli ügyeletben, esetleg egyedül dolgozunk. Ugyanígy elkülönítjük az izoláció szubjektív, ámde pozitív élményétől, az egyedülléttől is, hiszen az ember gyakran szeretne egyedül lenni, és élvezettel éli meg ezt az állapotot. A magányosság viszont az izoláltság szubjektív és negatív élménye, amely szenvedést okoz. A szakirodalom a magányosság három formáját különíti el:

Az állapot-magányosság a társas körülményekből fakadó, tehát időben változékony érzés, ami elmúlik, ha lesznek új barátaink, újra lesz párunk. 

A vonás-magányosság olyan stabil személyiségvonás, amely egyeseknél folyamatosan fennáll, és nem – vagy csak átmenetileg – enyhítik a társas helyzetek, a kapcsolatok, mások jelenléte. Ez célzott pszichoterápiás beavatkozásokkal javítható. 

Az egzisztenciális magányosság elviselhetetlen ürességként, bánatként és vágyódásként leírható érzés, amely annak felismeréséből fakad, hogy az ember alapvetően el van választva a többi embertől, és bizonyos dolgokat csak egyedül élhet meg – leginkább határhelyzetekben tudatosul, például szülés, halálos betegség esetén.

Személyiségvonás és életminőség 

A vonás-magányosságot kutatók szerint ez a fajta magányosság kevésbé jellemző azokra, akik  tartós kapcsolatban élnek, magasabb iskolai végzettséget szereztek, , nagyobb fizetéssel rendelkeznek, míg   akik egyedül élnek, akik ritkán találkoznak barátaikkal és rokonaikkal, elégedetlenek a körülményeikkel, az egészségi állapotukkal, intenzívebb munkahelyi stresszt élnek át, kisebb a szociális hálójuk, kevés komoly barátjuk van,  gyakoribbak a házassági konfliktusaik, társas kapcsolataik rosszabb minőségűek -, azokra viszont inkább jellemző. E kutatások alapján azonban nem dönthető el, hogy a fenti tényezőknek oka vagy következménye a túlzott magányosság. 

A vizsgálatok szerint a magányosság-érzés szoros kapcsolatban van a negatív érzelmek túlsúlyával, a depresszió kockázatának emelkedésével, a fokozódó alvászavarral, a szív- és érrendszeri betegségek gyakoriságával, a dohányzással és a kevesebb fizikai aktivitással, összegezve: a magánytól szenvedők halálozási aránya is magasabb. 

Joggal merülhet fel a kérdés: egy ennyire kellemetlen érzésnek – amelyet szinte mindenki megél élete során – van-e valamilyen adaptív előnye? 

Az evolúciós nézet szerint a magányosság-érzés szelekciós előnyt hordoz magában. A párokban, családban élő szülők gyermekeinek túlélési esélyei mindig jóval nagyobbak voltak, mert a bonyolultabb rokonsági és törzsi rendszerekbe tartozás jelentős védelemmel járt, s a csoport tagjai lényegesen több erőforráshoz is juthattak. A magányosság fájdalmának vannak adaptív előnyei is, hasonló funkciót tölt be, mint más kínzó, elviselhetetlen állapotok – az éhség, a szomjúság és a testi fájdalom –, mivel túlélési esélyeit növelő cselekedetekre ösztönzi az egyént, arra, hogy felvegye a kapcsolatot a többiekkel. 

Társas eredetű és testi fájdalom

Azt is megfigyelték, hogy a testi és társas eredetű fájdalom kölcsönösen befolyásolják egymást. Felmerül a kérdés, van-e valamilyen kapcsolat a társas eredetű és a testi eredetű fájdalom idegrendszeri feldolgozása között? A neurobiológusok a testi fájdalomélmény két összetevőjét különítik el: az érzékelési és az affektív komponenseket, s e két fájdalom feldolgozását két agyi hálózathoz kötik.  Az érzékelési komponensen a fájdalom helyére, intenzitására, időtartamára vonatkozó információkat értik, s ezt az elsődleges és másodlagos szomatoszenzoros kéreggel hozzák kapcsolatba, míg az affektív – érzelmi – komponens a fájdalom kellemetlen, szenvedést okozó aspektusait takarja, és ezt az anterior cingulum dorzális részéhez, valamint az anterior insulához kötik. A magányosság, a kirekesztettség, az elutasítottság, a gyász és a kapcsolati veszteséggel járó fájdalmas érzés, illetve a testi fájdalom közötti neurobiológiai kapcsolatot agyi képalkotó (MR) eljárással vizsgálva azt találták, hogy a testi fájdalom feldolgozásáért felelős területek lelki fájdalom esetén is aktiválódnak. Az egyik kísérletben a résztvevők kétféle feladatot hajtottak végre: az egyikben szakítás utáni állapotban lévő alanynak az elhagyó fél fotóját mutatták, míg közben az elutasítás élményét kellett felidézniük; a másikban pedig fájdalmas hőhatásnak tették ki őket. Mindkét esetben fokozott aktivitás volt megfigyelhető a fentebb említett két agyi területen.  Arra is kíváncsiak voltak, hogy a társas kirekesztés vajon aktiválja-e a testi fájdalom affektív komponenséhez kapcsolható agyi területeket? Például ha egy videojátékban kirekesztettek valakit, ha megvető, lenéző és semleges arckifejezéseket mutattak, illetve ha elvesztett hozzátartozó fényképét ismeretlenek fotója kíséretében villantották fel, akkor a kirekesztettség, a lenéző arckifejezés és az elvesztett ember képe nagyobb aktivitást váltott ki a fájdalomközpontokban, mint a semleges és idegen személyek fotója. A kutatások szerint a nagyobb társas támogatottság, a barátokkal töltött hosszabb idő viszont csökkenti a kirekesztéssel kapcsolatban megfigyelhető idegi választ. Hasonlóképpen, a biztonságosan kötődők kisebb idegi választ adnak a fájdalomközpontokban, mint az állandóan a másik elutasításától rettegő szorongó kötődők. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a testi és a társas eredetű fájdalom feldolgozásának vannak közös agyi területei.

A testi és a társas fájdalom kölcsönhatása

A kirekesztés és elhagyatottság-érzés, valamint a testi fájdalom feldolgozásának agyi területei közötti átfedés felveti a kérdést: vajon nincs-e kölcsönhatásban a testi és a társas eredetű fájdalom? Ha létezik ilyen kölcsönhatás, akkor a testi fájdalomnak társas támogatás esetén csökkennie kellene és növekednie kirekesztés esetén – a társas kirekesztés eredetű fájdalomnak pedig mérséklődnie a testi fájdalom enyhítése, és növekednie annak fokozódása esetén.  

Mindennapi tapasztalat, hogy ha erős testi fájdalmat élünk át, enyhíti a kínokat, ha az, akit szeretünk, megpuszilja a fájó pontot, vagy fogja a kezünket, szeretettel és együttérzéssel törődik velünk.  Ezt a jelenséget vizsgálták Master és munkatársai úgy, hogy fájdalmat okoztak az alanyoknak, és közben vagy a partnerük, vagy egy idegen fogta a kezüket, vagy egy labdát fogtak, illetve – másik elrendezésben – vagy a partnerük, vagy egy idegen, vagy egy tárgy képét látták. Mindkét kísérleti helyzetben kevésbé intenzívnek élték meg a fájdalmat a partner kézfogása vagy fényképe esetében, mint egy idegen vagy egy tárgy jelenlétében. Más vizsgálatokban érzelmileg közelálló személyek vagy szerelmük fényképének hatását vizsgálták, azt nézték, hogy a kísérletesen kiváltott fájdalom mely agyi területeket aktivizál. Azt tapasztalták, hogy a vizsgálati alanyok számára fontos személy fényképe már önmagában csökkentette a testi fajdalom érzetét, s ez agyi képalkotó (MR) eljárással kimutatható változással járt a fájdalomrendszer aktivitásában. Vagyis amikor a partnerük képét látták, kevésbé érezték a fájdalmat, mint amikor idegenek képét mutatták. 

A testi fájdalom csökkentése is hat a lelki kínokra. Sokan beszámolnak arról, hogy amikor fájdalmak gyötrik őket, kevésbé érzik együttérzőnek a partnerüket, a barátaikat, és gyakrabban érzik magukat elhagyatottnak. Felmerült a kérdés a kutatókban: vajon csökkenti-e a kirekesztettség eredetű lelki fájdalom érzését pusztán az, hogy valaki fájdalomcsillapítót kap? DeWall és munkatársai kutatásában a vizsgálati alanyok három héten át naponta 1000 mg paracetamolt (fájdalom- és lázcsillapító hatású szert) kaptak, vagy placebót. Azt találták, hogy a testi fájdalmat csökkentő fájdalomcsillapító mérsékelte a kirekesztés okozta fájdalmat is – sőt, a fájdalomközpont aktivitása is csak kisebb mértékben emelkedett, ha például a vizsgálati alanyt a cyber-ball játékban a befogadás után kirekesztették, míg a placebo nem volt hatással erre a jelenségre. 

Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy egyrészt a biztonságos, szeretetteli, elfogadó társas kapcsolatok ápolása megkönnyíti a testi fájdalmak elviselését, fokozott fájdalom esetén pedig az emberek sokkal érzékenyebbé válnak a társas elutasítás apró jeleire – ilyenkor fokozott figyelmet és támogatást igényelnek, amit, ha megkapnak, csökken a fájdalmuk. Másrészt, a fájdalomcsillapító tartós szedése enyhíti a társas eredetű lelki fájdalmat, és kevésbé vagyunk érzékenyek a kisebb mértékű elutasításra, kirekesztésre – bár ez utóbbi elsősorban kísérleti jellegű eredmény, hisz a paracetamolt még nem törzskönyvezték a magányosságérzés vagy a kirekesztésre való fokozott érzékenység kezelésére…

A magányosság érzésének csökkentésére kidolgozott intervenciók négy csoportba oszthatók: a társas készségek fejlesztése, a társas támogatás fokozása, a társas kapcsolatteremtés lehetőségeinek növelése, valamint a maladaptív társas gondolkodást megkérdőjelező beavatkozások, melyek közül Masi és munkatársainak metaanalízise szerint legnagyobb hatásúnak a kognitív terápiás beavatkozások bizonyultak. Eredményei alapján ki kell emelni, hogy a kapcsolatokra, szerethetőségünkre, kirekesztettségünkre, társas izoláltságunkra vonatkozó negatív vélekedéseink és káros sémáink megkérdőjelezése nélkül a társas helyzetek növelése nem feltétlenül hoz változást magányosság-érzésünkben.

Irodalom:

• Cacioppo, J. T., & Hawkley, L. C. (2009). Perceived social isolation. Trends in Cognitive Sciences,13, 447–454.
• DeWall CN, MacDonald G, Webster GD, Masten CL, Baumeister RF, Powell C, Combs D. Schurtz DR, Stillman TF, Tice DM, Eisenberger NI. Acetaminophen reduces social pain: Behavioral and neural evidence. Psychol Sci. 2010; 21:931–7.
• Eisenberger NI, Master SL, Inagaki TK, Taylor SE, Shirinyan D, Lieberman MD, Naliboff B. Attachment figures activate a safety signal-related neural region and reduce pain experience. P Natl Acad Sci. 2011; 108:11721–11726.
• Eisenberger, N. I. (2012). The neural bases of social pain: evidence for shared representations with physical pain. Psychosomatic medicine, 74(2), 126.
• Kross E, Berman MG, Mischel W, Smith EE, Wager TD. Social rejection shares somatosensory representations with physical pain. P Natl A Sci. 2011; 108:6270–5.
• Masi, C. M., Chen, H. Y., Hawkley, L. C., & Cacioppo, J. T. (2011). A meta-analysis of interventions to reduce loneliness. Personality and Social Psychology Review, 15(3), 219-266.
• Master SL, Eisenberger NI, Taylor SE, Naliboff BD, Shirinyan D, Lieberman MD. A picture’s worth: Partner photographs reduce experimentally induced pain. Psychol Sci. 2009; 20:1316–8.
• Mayers, A. M., Khoo, S. T., & Svartberg, M. (2002). The Existential Loneliness Questionnaire: background, development, and preliminary findings. Journal of Clinical Psychology, 58(9), 1183-1193.
• Younger J, Aron A, Parke S, Chatterjee N, Mackey S. Viewing pictures of a romantic partner reduces experimental pain: Involvement of neural reward systems. PLOS One. 2010; 5:1–7.