Az interakciók funkciói

A mindennapi interakciókban anya és csecsemő nem egyenrangúak – a csecsemő alapvetően kiszolgáltatott a kapcsolatban, és kommunikációs eszközeinek korlátozott tárháza miatt kevesebb lehetőséggel, kezdeményezési, irányítási kapacitással rendelkezik, inkább az anya az aktív. Az „elég jó” anya ezen az egyenlőtlenségen igyekszik változtatni: figyelembe veszi és megfelelően képes értelmezni gyermeke jelzéseit, és megfelelő válaszokat tud adni ezekre, ezáltal kielégítve a baba szükségleteit.

Az interakciók legfontosabb funkciói: a társas megismerés és önmaga megismerésének elősegítése, a kötődés kialakítása, a nyelv megtanulása és az érzelemszabályozás. Ehhez az anyának jó érzelemolvasási képességekkel kell rendelkeznie s a baba érzelemkifejezését jól tükröznie, mivel csak így tudja majd a baba felismerni, beazonosítani és megkülönböztetni saját és mások érzelmeit. Ha például egy anya nem képes elfogadni a harag érzelmét és jelzéseit, nem fogja tudni ezt visszatükrözni a babája számára, vagy pedig torz tükröt mutat, ami megint csak veszélyezteti a baba egészséges érzelmi fejlődését. Az anyai tükrözések jellegzetességei és minősége az interakció elemzésével és kódolásával igen pontosan leírhatóak, és hozzájárulnak annak felismeréséhez, hogy pontosan miben is szorulna segítségre az anya, hogy zökkenőmentesebb legyen a párbeszéde gyermekével.

Értem vagy félreértem?! – a ráhangolódás

Az, hogy az anya érti-e gyermeke szándékait, vágyait, érzelmeit, alapvetően befolyásolja együttlétük minőségét, harmóniáját, a kölcsönös, megértő és szeretetteljes viszonyulás kialakulását. Érti-e vagy félreérti? Rá tud-e hangolódni babájára, osztozni tud-e a baba élményeiben? Az az anya, aki nem képes erre, nem érzékeli babája valódi állapotát, tévesen értelmez, rossz időben, rossz ütemezéssel, nem megfelelő módon kapcsolódik be a párbeszédbe, esetleg sok mindent egyáltalán nem is vesz észre, ráhangolódás helyett – szándékosan vagy nem szándékosan – félrehangolja a baba viselkedését. Ez persze nem feltétlenül rossz, esete válogatja, hiszen például egy lassabban fejlődő koraszülött baba gyorsabb ütemű félrehangolása hasznos és szükséges lehet. De az is lehet, hogy az anya nagyon is jól érzékeli a baba állapotát, amin módosítani szeretne a félrehangolással: például a nagyon dühös, síró babát megnyugtatni, a passzívat kicsit felgyorsítani, a gyorsabbat lelassítani, a hangosat lecsendesíteni akarja.

Babaválaszok az anyai hatásokra

Az anya viselkedésmódja kihat a babáéra. Ha az anya például nagyon aktív, túlságosan beavatkozó, minden pillanatot ő akar irányítani, uralni, akkor a baba válasza kétféle lehet: vagy kitér a számára túlzó, túl erőszakos, tolakodó viselkedés elől – ezt elkerülő reakciómódnak nevezhetjük –, vagy megpróbál szembeszállni, kinyilvánítani szenvedését, kellemetlen, feszült érzéseit, ez az ellenálló viselkedéses válasz. Az elkerülő babaválasz gyakori az anyai elutasításnál, míg az ellenállás, próbálkozás gyakoribb az anya következetlen, érzelmileg nehezen elérhető viselkedése esetén. Ha azonban az anya elérhető, kedves, meleg, barátságos, bevonódott, együttműködő, játékos, megfelelő mértékű ösztönzést nyújt, elfogadó, akkor a baba sem kényszerül válaszstratégia kidolgozására, hanem természetesen tud viselkedni. Fontos, hogy viselkedésük szinkronban legyen, és nem kell mindig tökéletesnek lenni az összehangolódásnak, hanem inkább az a fontos, hogy a kommunikációs hibákat, tévesztéseket, elakadásokat a felek gyorsan és jól tudják kezelni, javítani, és újraindítani a kölcsönös(en örömteli) párbeszédet. Az interakciók vizsgálatával jól beazonosíthatók ezek az anyai és baba viselkedésmintázatok, és a mintázatok összefüggései.

TAMARA – Menjek vagy ne menjek?

A kapcsolati problémákat korán bejósló gyanújelek felismerésére irányuló kutatásomban ötven anya-gyermek párossal vettem fel a kapcsolatot. Közben igen jól megismertem a várost és vonzáskörzetét, persze előfordult, hogy eltévedtem, és a megbeszélt időponthoz képest jócskán késtem. Felhívtam az anyát, nevezzük Emmának, hogy úton vagyok, remélem, hamarosan odaérek. Rendben, felelte. Már a célegyenesbe fordultam, amikor csörgött a telefon: az anya kérte, most már inkább ne menjek, már nem lesz alkalmas a látogatásom. Könyörgőre fogtam a dolgot, ne tegye ezt velem, amikor pár perc múlva végre oda fogok találni. Szerencsémre „megkegyelmezett” és beengedett. Később jöttem rá, valójában miért is akarta lemondani a találkozót: igen rövid ideig tartottak azok az időszakok, amikor a baba viszonylag békésen, nyugodtan „elvolt”, és mialatt késtem, ez a rövid időszak lejárt, s Emma nem szívesen mutatta volna meg azt egy (ráadásul vizsgálódó) idegennek, hogy a baba milyen nyűgös, rosszkedvű, és milyen nehezen tud vele bánni ilyenkor. Ez nyugtalanította az anyát, de végül a sors úgy hozta, hogy mégiscsak kaptam egy „szeletet” ebből.

Vajon jól csinálom?

Emma kedves, sugárzó fiatal nő, s bár tréningruhában van, látszik, milyen üde és gyönyörű. Kicsit beszélgetünk, majd megkérem, hogy játsszanak úgy, ahogyan egyébként is szoktak, legyenek együtt egy kicsit. Ne figyeljenek rám, mintha itt sem lennék. Ezt persze nem könnyű elfogadni, mégiscsak egy figyelő, zavaró szem vagyok. Egy idő után elővettem a videokamerát, és igyekeztem felvenni kettejük együttlétét úgy, hogy meg lehessen figyelni minden apró rezdülést. Az anya szinte végig nagyon izgult, nem is sikerült elfelejtenie a kamerát, gyakran kifelé fordult, beszélt hozzám, zavartan kommentált néhány dolgot, szüksége volt a visszajelzéseimre, jóváhagyásomra, talán elfogadásomra. Mindez máris mutatta, mennyire feszült, szorongásokkal küzd: vajon jó anyja tud-e lenni gyermekének? A kódoláskor egyébként ezt a „bevonódottság”-gal tudjuk értékelni: mennyire képes az anya intenzíven benne lenni a játékhelyzetben, csak a babájával való együttlétben létezni, vagy végig, illetve időről időre kívülálló. Általában az a természetes, ha eleinte van egy kis „kameraláz”, ami aztán pár perc múlva megszűnik, amikor az anya belefeledkezik a babájával együttes játékba. Ha ezt később sem képes megtenni, azt mutatja, hogy belső feszültségekkel, aggodalmakkal, megoldatlan kérdésekkel, problémákkal küszködik, s jelzi, hogy mindenképpen szüksége volna egy segítő szemre és kézre. Vagy legalább arra, hogy valaki egyszer őszintén és igazán odafigyeljen rá, meghallgassa őt. Ebben az esetben ez később meg is történt.

Tárgyak közöttünk

De először még a játék megfigyelését kezdtem meg. Az anya letette a kanapéra Tamarát, féloldalasan melléfeküdt, és kedvesen beszélt hozzá, gyakran simogatta. Szüksége volt tárgyakra, annak ellenére, hogy azt kértem, csak ketten legyenek, tárgyak nélkül. Ha az anya mégis tárgyakat használ, akkor kicsit később megkérem, hogy most legyenek csak egymással szemben, ezek nélkül. Van, aki még ekkor sem tud lemondani a tárgyak jelenlétéről. Ez jelzés arra, hogy az anyának nehézséget okoz kizárólag csecsemője társaságában lenni. (Ez az életkor még kifejezetten az eszközök nélküli játékok ideje – a babát jobban érdekli a másik személy, az anya arca, arckifejezései, gesztusai, érintései, valamint a saját teste, mint a játék és egyéb tárgyak. Kicsit később jön el annak az ideje, amikor már fokozottan a külvilág felé irányítja a figyelmét.) Az anya tárgyakat iktat be kettejük közé, ezzel is távolítva magát csecsemőjétől. Talán elfogódott, zavarban van, hogy „egyedül” nem tud mit kezdeni babájával, esetleg fél annak váratlan reakcióitól vagy kellemetlen viselkedésétől, amit esetleg majd nem tud befolyásolni, megszüntetni.

Együttlét

Emma egy textilkönyvecskét fogott a kezébe, amin vidám színű, egyszerű és kedves állatfigurák voltak, és ha jól belemarkolt, akkor fülsértő módon zörgött, csörgött, csikorgott. Félig egymás felé fordulva feküdtek a kanapén, nézték a könyvet, közben anya énekelt. Arckifejezésük mosolygós, derűs volt. Anya folyamatosan kommentálta a képeket a babának, aki izgatottan markolászta, gyűrögette a könyvet, erősen koncentrált rá. Együtt vannak, egymás mellett, de mégsem teljesen közvetlen a kapcsolat, mert mindkettejük figyelme egy harmadik dologra irányul. Tamara fel-felkurjantott, az anya ilyenkor készségesen és kedvesen magyarázott, pl. igen, nagyon szép piros a háttér, mondjad, mi van ott, igen, és csörög – mondja, amikor a kicsi egész testével mozgásba lendül és hangokat ad. Ez is jelezte az anya pozitív odafordulását babájához. Emellett pedig, ami mondhatni, kulcsfontosságú, igen gyakran érzékeny válaszkészséget mutatott, azonnal reagált babája rezdüléseire. Máskor csupán válaszkész volt, de nem érzékenyen, ami azt jelenti, hogy válaszolt ugyan kislánya jelzéseire, de nem megfelelően, nem érzékelte jól valódi igényeit. Nagyon szereti a pirosat, szól oda nekem, kifelé fordulva. Tessék, fogd meg te is, mondja a kislánynak, aki mindkét kezével birtokba veszi és kezdi megkóstolgatni a könyvet. Megint nekem kommentálja, hogy ilyenkor Tamara a végén mindig megkapja a könyvet. S bár rám néz, a baba mozgására azonnal rá figyel, kedvesen, mosolyogva, kicsit gügyögve, dajkanyelven mondja neki, igen, igen. A dajkanyelv használata megint igen pozitív, jelzi az anya babájára hangolódását is – a babának pedig optimális fejlődéséhez, a társas helyzetek, érzelmek tanulása érdekében szüksége van erre a nyelvezetre. Ekkor az anya megkérdi tőlem, elég volt-e ennyi? Kilépne a helyzetből, ami feszélyezi, talán tart attól, milyen véleményt fogok alkotni róla, milyen anyának tartom. Kérem, hogy még pár percig játsszanak együtt. Most már a babához fordul: így kell beszélgetnünk egymással? Igen? Jó, beszélgetünk még három percig, aztán megyünk aludni. Közben egymás felé fordulnak, tekintetük egymásba fonódik. Aludni fogsz, jól van, drágaságom? Megpróbálunk aludni, jó? – ismétli többször is az anya. Közben kedvesen mosolyog, de a hangsúlyokból, hangszínből és az ismétlésekből lehet érezni, hogy egyre feszültebb, és ez az alvás-dolog valahogy eléggé központi téma lehet. Anya aggódik az alvás miatt, a szóhasználat – „megpróbálunk” – arra utal: nem biztos benne, hogy ez sikerülhet. Később a baba egyre nyűgösebbé vált, aminek valószínűleg itt találhatjuk az eredetét – az anyában nőtt egyre inkább a feszültség, amire a pici érzékenyen reagált.

Gömbi

De térjünk vissza a jelenetre: a baba egyre többet mozgolódott, kalimpált, ellökte a könyvet, mire a mama kedvesen: nem kell? De rögtön egy másik tárgyat hozott be, egy kis plüss gömbfigurát, ami egy darabig lekötötte a kislányt. Adjál puszit neki, mondjad, gömbi, hol voltál, miért nem foglalkoztál velem? Nem nehéz meghallani a helyettesítést. A puszit is gömbi adja. A baba közben jól elkapja, elfordul vele oldalra, így aztán háttal fordul az anyának. Ez megint egy beszédes mozdulat. Az anya megsimogatja a hátát. Közben megint kiszól nekem: nem zavarom, amikor ilyen jól elvan magában. Közben a baba hasra fordul, anya simogatja, mosolyogva mondja: nagyon ügyes vagy. Tamara böfizik, a mama kedvesen kommentálja, megsimogatja a fejét, de nem törölgeti le a száját. Előrébb, távolabb teszi a plüsst, közben megint kiszól nekem, magyarázza, hogy sokszor így mozog hason Tamara, hogy elérje az adott játékfigurát. Kb. húsz perc, mire odaér, mondja nevetve, hangsúlyozva, hogy nem adja neki oda, hagyja, hogy egyedül érje el. Nagyon ügyes, ugye? Továbbra is felém néz, közben a kezével a baba popsiját simogatja, paskolgatja. Nagyon pici volt, két és fél kilóval született, de most már hat és fél, mondja büszkén. Azután megint a babára figyel, biztatja erőfeszítéseit a figura megszerzésére. Tamara nagyokat nyögve, nagy energiákat mozgósítva próbálkozik az előrejutással.

Türelem, nyugalom, megkapaszkodás

Hirtelen éles, magas hangot hallat a kislány – anya rögtön (talán túl gyorsan is, valószínűleg félve a folytatástól) reagál – továbbra is dajkanyelven, dallamosan: jól van, el fog fogyni a türelme, miközben simogatja a baba fejét. Megjegyzi, hogy nem sok van belőle. Ez megint nekem szól, illetve jelzi az aggodalmát, hogy majd mit fog kezdeni a türelmetlen babával. Tamara hirtelen megint hangosan nyögni kezd, az anya ekkor rögtön megfordítja, ismét a hátára – erre a baba kifejezetten nyűgös lesz. Majd egyre erőteljesebben kiabál, kezeivel kalimpál, arckifejezése grimaszba torzul, kétségbeesettnek, ugyanakkor követelőnek tűnik – az anya azonnal megjegyzi, hogy most rögtön fel kell, hogy vegyelek, ugye? Fölvegyelek? Mégsem siet, hogy magához ölelje kislányát. Kérdezgeti, miközben középre húzza, azután a pocakját puszilgatja, a baba pedig egyre hangosabban kiabál. Fölveszlek, mondja, ám ehelyett a karjainál fogva ülésbe húzza a babát (aki 4,5 hónapos, tehát még egyáltalán nem tud ülni). Meg is jegyzi – megint nekem –, hogy ezt még nem szabad, a doktor néni megszidja anyát miatta. Felemeli a babát magasra, még magasabbra, Tamara mindenfelé nézeget, nem túl kényelmes neki a helyzet. Anya biztatja, hogy mutassa meg magát, ekkor a baba felém fordul, rám néz nagy, csodálkozó szemekkel, és elmosolyodik, persze nem állom meg, hogy ne viszonozzam. Fölvehetem most már? – kér engedélyt tőlem az anya. Karjába veszi, de nem öleli magához, hanem kifelé tartja, maga előtt, a baba így háttal van neki. Közben járkálgat és magyarázza nekem, hogy így nagy nehezen elalszik, de ha nincs kézben, nagyon nyűgös, nem lehet egy percre sem magára hagyni, még a boltba is kézben kell vinni, nem tűri a babakocsit. Keveset alszik, mondja, alig 10-20 percet. A baba nem tud megkapaszkodni az anyában, nincs lehetőség ölelésre, olyannak látom, mint egy kis rongybabát, amelyik nyeklik-nyaklik, lóg anyja karjaiban, nincs lehetőség anyát érezni, a tekintetébe kapaszkodni.

Elemzés

Az interakció elemzésénél az anya viselkedésére leginkább a feszült, ambivalens, kívülálló (nem kellően bevonódott), következetlen, a babáéra feszült, nyűgös, stresszes, elkerülő, elutasító viselkedéses jegyek jellemzőek, a közös interakció pedig időnként töredezett, nem mindig van szinkronban. Mindezek és az egyéb információk alapján a kapcsolati veszélyeztetettség fennáll, indokolt lenne az anyának segítséget nyújtani bűntudatának, szorongásainak feltárására, interaktív viselkedése tudatosabbá tételére, harmonizálására.

Utójáték, avagy második felvonás…

Később Tamara egyre nyűgösebb, anya egyre feszültebb, nem tudja, mit tegyen, ezért megszoptatja egy kicsit (holott a baba nemrégen evett), majd felviszi az emeletre a babaszobába, hogy ott aludjon. Kis idő múlva lejön, leülünk az étkezőasztalhoz, hogy kitöltögessük a kérdőíveket, amivel sietni kell, mert Tamara napközben még sosem aludt 20 percnél többet.

Az első a szülői stressz kérdőív. Itt Emma már a második kérdésnél megkérdezi, hogy erről beszélhet-e részletesebben (A gyermekem olyan aktív, hogy kifáraszt engem – jellemző-e vagy sem?). Biztatom, hogy beszélgethetünk. Ezzel mintha egy zsilipet nyitottam volna meg, több mint két és fél órán keresztül beszélt az anyasággal, anyaszereppel, babájával, párkapcsolatával, családi kapcsolataival összefüggő nehézségekről, problémákról, félelmekről és bizonytalanságokról. Elmondta, hogy Tamara nem kívánt gyermek volt, el akarta vetetni, csak párja fenyegetésére – hogy különben elhagyja – tartotta meg. Bűntudatot érez emiatt, mert aztán nagyon is megszerette, és azt szeretné, ha harmonikus lehetne a kapcsolatuk, de sajnos most tele van feszültséggel, nehezen tud bánni a kicsivel, aki gyakran nyugtalan, nyűgös, követelőző. Zokogva meséli el gyermekével kapcsolatos, vissza-visszatérő rettenetes álmát, amit még senkinek sem mert elmondani. Úgy tűnik, most minden kiszakad belőle, s a végén valóban meg is könnyebbül. Saját anyjával nem szeretetteljes a viszonya, régebben is igen sok konfliktussal, ellenségességgel, bántalmazásokkal volt terhelt. Megdöbbenek, amikor elmondja, hogy napra pontosan ugyanakkor volt a koraszülése, mint anyjának.

A harmadik óra vége felé óvatosan megkérdezem, nem kellene-e megnézni a babát, főleg, mivel ennyit nem szokott aludni. Fel is megyünk, a kislány éppen ébredezik. Ismét előveszem a kamerát, kezdődik a második felvonás… Az anya megszólalni nem tud a döbbenettől, és én is alig hiszek a szememnek: a babát mintha kicserélték volna. Bájosan szendereg, majd szép nyugodtan ébredezik, kedvesen mosolyogva fogadja anyját, halkan gőgicsél, nyoma sincs rajta az alvás előtt látott rosszkedvnek, nyugtalanságnak, nem igényli, hogy kivegyék az ágyból, békésen játszik, kóstolgatja kezeit, lábait. Figyelem az anyát, veszem a videóra (és kódolom később), s mintha egy másik anyát látnék. Nyugodt, kedves, mosolygós, békés, cseppet sem feszült, lágy, dallamos, lassú hanghordozással, gyengéden közelít a baba felé. Csak nézi, nézi hosszasan. Hangot ad meglepetésének, hogy kislánya ilyen kedves és nyugodt… Szeretettel simogatja, becézgeti… csodálkozva mondja nekem: még sose aludt három órát… majd a baba felé fordulva: milyen jó, ugye, kialudtam magam, megszabadultam a feszültségektől… Nos, aki megszabadult a feszültségektől, az az anya volt…