Se házasság, se szenvedély

Vajon a házasság a boldog és kiegyensúlyozott élet legbiztosabb útja? Vagy külön élve is lehet intim párkapcsolatot fenntartani? Milyen formái lehetnek még a partnerkapcsolatnak? És van-e olyan forma, ami versenyre kelhet a monogám házasság több ezer éves intézményével?

A szenvedélyes szerelem és a házasság, úgy látszik, lassan és egyszerre tűnik el a modern társadalom horizontjáról

A szerelem, mint erős érzelmekkel kísért kötődés egy másik emberhez, valamint a szexuális vágyakozás a szeretett lény testével való egyesülésre valóban tekinthetők kultúrától és kortól független örök emberi késztetésnek. Ám az, hogy a szerelmet, a szexualitást, a gyereknemzést és az együttélést hogyan képzeljük el és hogyan valósítjuk meg, az nagyon is változékony lehet kortól és kulturális környezettől függően...

A házasságtól függetlenített kapcsolatok sokféle formája alakult ki:

a házasság nélküli együttélés, amikor a felek nem érzik szükségesnek kapcsolatuk törvényesítését;
az együttélés nélküli távkapcsolat, amikor a partnerek külön városban vagy külön országban élnek;
a látogató kapcsolat, amikor a partnerek ugyan egy városban élnek, de nem érzik szükségesnek az együttélést;
a szexuális barátság, amikor a felek kölcsönösen élvezik a szexuális együttlétet, de nem akarnak intim kapcsolatot egymással;
több partnerrel való párhuzamos kapcsolat;
nyitott kapcsolat.

Ezek mind arra irányuló kísérletek, hogy az intimitás új formáit alakítsuk ki. És ami meghökkentően közös bennük: nemcsak a házasság avíttnak tartott intézményét kerülik bennük a felek, de a szenvedélyes szerelem kizárólagosságát és túlzásait is. A szenvedélyes szerelem és a házasság, úgy látszik, lassan és egyszerre tűnik el a modern társadalom horizontjáról.

Hirdetés

A modern kapcsolatokat sokkal jobban jellemzi a józan mérlegelés és a tudatosság, mint az uralhatatlan szenvedély. Már nem merünk szenvedélyesek lenni – de mitől is lenne valaki szenvedélyes, amikor elvileg semmi sem akadályozza meg céljai elérésében? Semmi és senki, legfeljebb saját maga. Sokkal könnyebb a szenvedélyes sóvárgás állapotába kerülni, ha külső akadályok teszik lehetetlenné a beteljesülést, mint ha azzal kell szembesülnünk, hogy mindent lehet, de bennünk vannak az akadályok. A külső akadály gerjeszti és fokozza a vágyat, az önmagunkban talált belső akadály a szégyen és a tehetetlenség érzéséhez vezet. Az a sejtés, hogy bármit megtehetnénk, ha lenne hozzá elég erőnk és tehetségünk, sokkal pusztítóbb, mint az a felháborodás, hogy külső körülmények miatt el vagyunk zárva vágyaink beteljesítésétől...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2017. 4. számában olvasható