Az elhízás különböző betegségeket okoz, mint például a 2. típusú diabétesz, szív- és érrendszeri megbetegedések, magas vérnyomás. Nem tudtad? Pedig ezzel illik tisztában lenni! Mindenkinek kötelessége tudni, hogy a zsíros ételek egészségtelenek, a fast food egyenlő a halállal, és a sütikék hízlalnak. Mindezek pedig hosszú távon hozzájárulnak ahhoz, hogy a közös baráti összejöveteleken  a kilógó pocak és oldalháj miatt azt kívánjuk, bárcsak inkább egész életünkben nyers zöldségen vegetáltunk volna. Ilyenkor természetesen jönnek a különböző megközelítések, melyek egyfajta önigazolásként szolgálnak, hogy miért is képtelenség manapság odafigyelni egészségünkre, hiszen a genetika előre determinálta életünket.

Most akkor mi lesz?

„Valamit cselekedni kellene. Az mégsem járja, hogy egy amorf  alakot látok a tükörben. Habár őszintén megvallva jó ideje tükörbe sem mertem nézni... Le kéne fogyni. De mi az, hogy lefogyni? Valami olyasmi, hogy elérni és beállítani az optimális testsúlyt. Jó, de mit jelent az optimális testsúly? Valahol mintha olvastam volna, hogy magasság mínusz száztíz. Ez igazán egyszerű! Tehát akkor életem végéig csak arra kell figyelnem, hogy ne menjek 60 kg fölé. Magasság mínusz száztíz... Akkor boldog leszek. Hiszen ha leadom azt a rajtam éktelenkedő huszast, akkor biztosan jobb ember leszek. Minden tekintet rám szegeződik majd. Ha lefogyok, mindenki irigyelni fog és minden jobbra fordul. A párom kedvesebb lesz, a gyerekem nem fog feleselni, a szüleim kevesebbet piszkálnak majd – sőt, a főnököm nemcsak annak a gebe kolléganőmmnek udvarolgat majd, hanem nekem is. Végső soron pedig... mindenki agyon fog dicsérni, mennyire kitartó és eltökélt vagyok, ez már valami! Büszke lehetek magamra! Igen, akkor jön majd el az én időm! Igen. Akkor boldog leszek. Hogy mi jön azután, hogy lefogytam? Ilyen tökéletlen kérdést... Ha lefogytam, a súlyom beáll magától. Aztán nincs diéta tovább, se sport – néha egy-két tiltott dolog persze  belefér, hiszen mit ér popcorn nélkül a mozi... de ha lefogytam, nyilván boldog leszek!“

Valóban ilyen egyszerűen működne a dolog? Ha lefogyok, boldog leszek? De a  legfontosabb kérdés: ilyen egyszerű út vezetne önmagunk elfogadása felé?

Természetesen nem kérdőjelezhető meg az elhízás globális mértéke,  a probléma aktualitása és következményei sem. Egyre többen ébrednek rá eddigi helytelen életvitelükre. Rádöbbennek, hogy nem tudnak csak úgy könnyedén felfutni a harmadikra, vagy a vasárnap délutánjukat építőbb dologgal is el lehetne tölteni, mint a kiadós ebédet többórás tévézéssel „kiheverni“. Mivel világszerte egyre elterjedtebb az ülő életmód, orvoslására a nyugati egészségügyben százával indítottak el fejlesztő mozgásprogramokat. Az Egyesült Királyságban az orvosi beutalóval igénybe vehető Physical Activity Referral Schemes különböző megbetegedésekben szenvedő kliensek (például elhízottak) fizikai erőnlétének fejlesztésére szolgál, és átlagosan 10-14 hetet vesz igénybe. A program hatékonysága számos kutatót foglalkoztat: vajon tényleg sikeres lehet-e egy előre strukturált, mindenkire kötelezően érvényes séma? 

Mindenkire jó lesz ugyanaz a sapka...?

Lindsey Dugdill, a Salfordi Egyetem igazgatója és munkatársai kutatásuk során azt tapasztalták, hogy csupán a résztvevők 35-45 százaléka tartott ki a 3 hónapos program mellett – s habár nőtt a fizikai aktivitás mértéke, annak hatékonysága mégis megkérdőjelezhető volt. Vajon miért? Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a népesség egy bizonyos részére jótékony hatással lehet, de nem szükségszerűen mindenkire! Ugyan kimutatható volt pozitív változás, mégis mindez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy tartósan javítson az egészségügyi állapoton. A kutatók ezért arra biztatták a résztvevőket, hogy kritikusan vizsgálják felül addigi életmódjukat – rendszeres sport, tudatos táplálkozás, káros szenvedélyek mellőzése –, majd ennek fényében próbáljanak változtatni.

Az elhízás kezelésénél a szakemberek szerint sokkal átfogóbb szemléletmódra lenne szükség, számolva azzal, hogy a viselkedés és az egészség szoros kölcsönhatásban áll egymással. Egyre többen felhívják a figyelmet az egyéni különbségek fontosságára. Számos elmélet létezik az egészséges életmód megfelelő kivitelezéséről, de nem lehet egyet mindenkire ráerőltetni, hanem inkább irányt mutatva, az egyén szükségleteihez igazítva lenne ideális annak alkalmazása. Hutchison és Johnston angol kutatók szerint a pozitív változást előidéző mentális tényezők sokkal kevésbé maradnak meg a program után, mint a fizikálisak: vagyis előbb adjuk fel fejben, mint ameddig a testünk bírná. Elmondható tehát, hogy pszichológiai nézőpontból ez a fajta előre meghatározott, „kicentizett” mozgásprogram az emberek többségének kevésbé segít előrébb lépni az eltervezett változás útján.

Vajon hasonló eredmények mutatkoznak idehaza is?

Kutatásom során lehetőségem adódott tüzetesebben szemügyre venni egy 70 napos életmódváltó program hatékonyságát. (A program online megtalálható az interneten, teljesen publikus, így a résztvevőkről megjelentetett információk bárki számára elérhetőek itt: www.lifetilt.hu.) A portál 17 személy sikeres teljesítményéről számolt be, emellett minden fontos adatot feltüntettek, mint például a program előtti és utáni testsúlyt, illetve – ami számomra rendkívül fontos volt – a  résztvevők program előtti és utáni beszámolóit.

Vizsgálatom első felében az írásos beszámolókat több szempont alapján, narratív tartalomelemzéssel tekintettem át. Elsősorban az általam feltételezett ágenciát, azaz az akaratlagos cselekvés képességének változását próbáltam feltérképezni, mely az aktivitás-passzivitás és intencionalitás-kényszer dimenziókból tevődik össze. Továbbá az idő elteltével a pozitív és negatív értékelések változására is kíváncsi voltam. A vizsgálat második felében pedig, jóval a program befejezte utá az aktuális testsúlyukról és saját testképükhöz való viszonyulásukról nyertem bővebb információt a Testi Attitűdök Tesztjével  – a résztvevők közvetlen hozzájárulásával.

Eredményeim teljes párhuzamba állíthatók a nemzetközi kutatásokéval.  

• Az önbeszámolók a program végére az aktív-passzív dimenzión belül a passzivitás felé tolódtak el, mégpedig oly módon, hogy az aktív kifejezések száma lecsökkent, miközben a passzívaké felerősödött. Véleményem szerint az elbeszélők ezáltal saját passzivitásukat és a helyzetben való cselekvőképtelenségüket hangsúlyozhatták, ami összecseng a külföldi kutatók által taglalt mentális tényezők elkopásával, tartósságuk sikertelenségével. Azonban a program végére a negatív értékelések száma is lecsökkent, ez pedig arra enged következtetni, hogy már megjelenhettek a Dugdill által említett pozitív pszichológiai változások. Tehát valószínűleg elégedettek új alakjukkal, büszkék a kapcsolataikban bezsebelt elismerésekre, elért teljesítményükre. De ezen tényezők hosszú távú tartóssága a nemzetközi kutatások eredményeit ismerve továbbra is kérdéses volt, ezért ennek felmérése nagymértékben motiválta  a vizsgálat folytatását,

• így a második fázisban a programmal elért fogyás időbeli tartósságát, a tartalomelemzéssel kimutatott negatív értékelés csökkenésének megmaradását és a saját testtel kapcsolatos attitűdöket kívántam feltérképezni. Nem meglepő, hogy a program után a résztvevők 80 százaléka halmozott fel súlytöbbletet, ám 73 százalékuk mégsem szedett vissza többet, mint leadott kilóinak fele. Lehetséges, hogy az elért testsúly megtartása az egyoldalú probléma-megközelítés miatt ütközött nehézségekbe – nem célszerű figyelmen kívül hagyni az egyén személyiségét, szocioökonómiai státuszát vagy nemét, amikor egyéni megoldást kínálunk számára. Emellett a fogyás hosszú távú sikerességét az is befolyásolja, hogy az életmódváltás képes volt-e áthatni a gondolkodásmód egészét. Ha csupán egy 70 napos időszakban tartják be az előírt diétát, majd ezek után folytatják a program előtti életmódjukat, akkor a diétát követő időszakban feltételezhetően hízni fognak a sikertelen viselkedésváltoztatás következében.     

• Egy életmódbeli változáshoz is tökéletesen illeszkedik a szándékolt viselkedésváltozást bemutató Transzteoretikus Modell (TTM), mely utal a pozitív viselkedés elsajátításának módjára, továbbá képes demonstrálni egy személy viselkedésében zajlódó folyamatokat. Használatával képet nyerhetünk a felmerülő problémákról,  és arról, hogy az egyén a változás mely stádiumában tart. Ezek öt egymást követő lépésből épülnek fel, melyek újra és újra jelentkezhetnek – egészen a tartós változás eléréséig, tehát nincs kizárólagos egymásutániság: 1. Töprengés előtt 2. Töprengés 3. Döntés 4. Cselekvés 5. Fenntartás + Lehetséges visszaesés. Különböző intervenciós technikákkal tovább segíthetünk a felmerülő problémák leküzdésében, növelve így a siker valószínűségét. Például a pre-kontempláció stádiumában az én-hatékonyságon kezdünk dolgozni, vagy az akció-szakaszban megerősítjük az eddig jobb szintre emelt én-hatékonyságát és önbizalmát.

A TTM tehát arra kíván rávilágítani, hogy bármilyen – jelen esetben egy komoly életmódbeli – változás komplexen tevődik össze, nem redukálható csupán pár előírt utasítás (edzésterv és étrend) együttes meglétére, noha annak betartása a biztos siker garanciájával kecsegtet. Sajnos nem tudható, hogy a résztvevők mely stádiumba jutottak el a program során. Ez azért lenne fontos, mert így a különböző intervenciós technikákkal támogatni lehetne az egyéneket a viselkedés fenntartásában vagy magasabb szint elérésében. Hiszen ha a szükségletek idővel nem internalizálódnak, nem válnak belső igénnyé, akkor sokkal könnyebb a visszaesés, ami teljes mértékben a személy érzéseitől, gondolkodásmódjától függ, például:  mennyire érezte magáénak az elmúlt 70 nap eseményeit; illetve az egész procedúra csak teher, vagy hosszú távon tényleg megtérül a befektetett energia?

Ezek ugyan gyakorlatban még meg nem valósult feltételezések, de alkalmas magyarázatul szolgálhatnak arra, hogy a résztvevők 80 százaléka miért nem tartotta meg a súlyát. Továbbá arra is, hogy eredményeim alapján 73 százalékuk kifejezetten elégedetlen testképével, így azt a valóságtól jóval eltérőbbnek, torznak élheti meg.

Fogyás után – testkép és elégedetlenség

A fogyás ellenére vajon hogyan lehetséges, hogy az immár soványabb személyek mégis ilyen mértékben elégedetlenek saját testképükkel?

Feltehetőleg mindazok ellenére, hogy a program résztvevői jelentős súlymennyiségtől szabadultak meg, a fogyás mégsem formálta kedvezően testképüket. Ez nem meglepő, hiszen idehaza dr. Túry Ferenc és dr. Szabó Pál is kimutatta már, hogy a magyar nők körében általános elégedetlenség uralkodik alakjukkal kapcsolatban. Természetesen a program eredeti koncepciója dicséretre méltó, hiszen megpróbált lehetőséget nyújtani a változásra eltökélt embereknek. Továbbá tény, hogy hozzájárult az optimális testsúly kialakításához, emellett hasznos háttértudással látta el a résztvevőket a sport és táplálkozás terén. Pszichológiai perspektívából nézve azonban valószínűleg hosszabb távon is jóval eredményesebb lehetne, ha több alkalmat felölelő pszichológiai konzultációt is tartalmazna, melyben a résztvevők különböző kompetenciáit – például az önértékelést, az önbizalmat – fejlesztik..

*

Kutatásommal arra kívántam rávilágítani, hogy önmagában sem a fogyás, sem az ennek következtében megjelenő pszichológiai változások nem fogják megváltoztatni a testünkkel kapcsolatban fennálló elégedetlenségünket. Hiába várunk megváltást a fogyástól, hiszen ha testünkhöz szigorúan az aktuális súlyunk alapján viszonyulunk, a boldogságot is kilogrammban fogjuk mérni. Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy a gondtalanságot nem az eggyel kisebb ruhaméret hozza el, és nem a karácsonykor felszedett másfél kiló okozza a mélyebben gyökerező problémát saját magunkkal szemben. A fogyással a boldogság sem garantált. Ennél jóval komplexebben működünk. Az igazán értékes dolgokért meg kell küzdenünk, hiszen ezeket soha nem kapja készen az ember – viszont ha céljainkat sikerül megvalósítanunk, biztosan megtanuljuk becsülni az összes addig befektetett energiát. De a legfontosabb megtanulnunk azt, hogy merjük végre értékelni önmagunkat – testsúlytól függetlenül.

2015-02 lapszámban megtalálható