DE a cikk szerzője nem ismeri – és most illesszük be az életünkből „kedvenc” mumusfiguránkat – anyánkat, apánkat, anyósunkat, apósunkat, főnökünket, testvért, rokont, idegent, tehát azt a tényleges vagy funkcionális tekintélyszemélyt, akinek bizonyosan nem merünk nemet mondani, szinte sosem. Ez a probléma. A nemet mondás világának elméleti igazságai és gyakorlati megvalósulásai sajnos túl ritkán találkoznak.

Megannyiszor megtörténik, hogy egy pszichoedukatív írás felismeréseit be szeretnénk vinni a következő családi veszekedésbe vagy munkahelyi csatározásba, de a másik olyan ügyesen, olyan rutinosan keveri a kommunikációs kártyapaklit, hogy tehetetlennek, esélytelennek, fegyvertelennek érezzük magunkat. Azt az asszertív gyermeki technikát pedig rég elfeledtük, hogy akár századjára, sőt ezredjére is feltesszük ugyanazt a kérdést, mire a környezet megunja, és mégis sikert érünk el a kívánságunkkal. A nemet mondás csakis gyakorlással fejleszthető és sajátítható el.

A túlmisztifikálás elkerülése

Ha épp azok táborába tartozunk, akik gyerekként úgy nőttek fel, hogy nem volt szabad nemet mondani, vagyis határokat kijelölni a szülőkkel, nagyszülőkkel, tanárokkal szemben, úgy nem lesz belső – valós érzelmi – mintánk arra, hogy mi történik ilyenkor. A pszichés működés sok esetben sokkal rosszabb végkifejletet vetít a jövőbe, mint ami a valóságban általában bekövetkezik. Akik nem mernek nemet mondani, sokszor azt hiszik, ha egyszer tényleg nemet mondanak, az a minimum, hogy a világ színpada összedől, és mindennek vége. Csakhogy ez nem így van.Legegyszerűbb gyakorlatként válasszunk olyan terepet, aminek nincs tétje, és próbáljuk ki, ízleljük meg a „Nem!” vagy a „Köszönöm, nem!”, esetleg a „Most nem!” szókapcsolat erejét. Hétköznapi eset – ha még járunk henteshez –: legközelebb, amikor a 20 dkg-os kérésünkre rávágja, hogy „25 lett, maradhat?”, mondjunk nemet. Kétségtelen, hogy ott és akkor az adott eladó lehet, hogy utálni fog, de ez a gyakorlás költsége, elfogadható ár azért a jutalomért, amit a gyakorlat adhat pszichés haszonként. A vállalás egyszerű: átélni ezeket a kis, hétköznapi, tét nélküli nemet mondásokat, mert így a valóságunkká tehetjük őket.

Nemet mondani előre, közben, utólag

Annak, hogy olyan karakterré váltunk, aki küzd a nemet mondással, története van. Saját múltunk, saját fejlődéstörténetünk segítségünkre lehet. Hol, hogyan és miként jött létre a nemet mondási képtelenségünk? A család és az iskolai szocializációnk két aranybánya ebben a kérdéskörben. Ahogy a visszaemlékezéseinket megtesszük, figyeljük meg, lesznek-e pozitív ellenpéldák. Helyzetek, személyek, feladatok, amikre-akikre – most még rejtélyes okok miatt – mégis tudtunk nemet mondani, és karakánul kiállni önmagunk érdekeiért. Az összes ilyen kivétel vagy más szóval pozitív precedens elemezhető, és a kititrált igazságunk újra és újra felhasználhatósággal kecsegtet. Érdemes szétszálazni a probléma nagy kötélsodronyát, így hamarabb találunk rajta fogást.Nemet mondani lehet előre. Vagyis – kellő önismeret birtokában – tudjuk magunkról, hogy egy bizonyos kommunikációs helyzetben, például telefonon esetlenek vagyunk, ott mindig a másik fél az ügyesebb. Ha erre ráébredünk, kikerülhetjük a telefonon való igen-nem választásokat vagy azok zömét. Olyan ez, mint amikor egy teniszező tudja magáról, hogy ő salakon egyszerűen nem tud úgy játszani, mint füvön vagy keményborításon. Akkor jelentkezzen kevesebb ilyen versenyre. A Roland Garros-diadal így sosem lesz az övé, de azon kívül annyi szép más díj is van még. Komolyra fordítva a szót, ha a statisztika azt mutatja, a mumusfiguránkkal szemben telefonon mindig alulmaradunk, de személyesen 50-50% esélyre azért még jók vagyunk, ne legyen kérdés, hogy döntési helyzetet nem vállalhatunk fel vele telefonon. Ez egy prevenciós lehetőség. Érdemes megfontolnunk.Nemet mondani lehet a folyamat közben is – igaz, ez a legnehezebb. Ott és akkor, a szituáció feszültségében, a másik szemébe nézve kimondani, hogy „Nem!”. Érdemes megvizsgálnunk az alapműködésünket. Meglepően sokan hiszik azt, hogy nemet mondás esetén mindig meg kell indokolnunk cselekedetünket. De ez nem feltétlenül szükségszerű! Vegyük észre, hogy nemet mondás és nemet mondás között óriási különbség van. A lényeg mindig ugyanaz: azt keresni, hogy mi segít nekünk a nemet mondás tényleges aktusában.Nemet mondani lehet utólag is. Egy másik asszertív jogunkat érdemes ezen a ponton felemlegetnünk: „Jogod van ahhoz, hogy megváltoztasd a véleményed.” Nem szerencsés persze, ha túl sokszor változtatunk az álláspontunkon, vállalásunkon, mert ez a megbízhatóságunk, hitelességünk fokmérője lehet. Ellenben az is igaz, hogy ha tegnap nem tudtam nemet mondani, az nem jelenti azt, hogy ma nem hívhatom fel az illetőt, hogy szembesítsem: tegnap elhamarkodottan döntöttem. A három út közül ez a legkellemetlenebb, de még ez az út is egyszerűbb, mint újra és újra a végkimerülésig hajszolni magunkat a sok-sok igen miatt.

A nemet mondás határvédelem

Nevezzük nevén: a nemet mondás egy számunkra fontos elméleti vagy gyakorlati tartalom megvédésére hivatott. Egyrészt elméleti, mert ez lehet szigorúan elvi kérdés, hogy megvédjünk a szabadságunkat, hogy fölöttünk ne rendelkezzenek annyira, védjük a függetlenségünket, mikor valaki rólunk, de nélkülünk akar dönteni az életünkről. Másrészt kőkeményen gyakorlati jelentőségű, amikor ráébredünk, hogy a péntek délutánunk két óráját védjük épp, vagy a kedvenc hobbinkat, vagy a mentálhigiénés jóllétünket, vagy a pozitív érzelmeinket, és így tovább. A határvédelem akkor lehet hatékony, vagyis a nemet mondás akkor lehet egyszerűbb, ha pontosan tudjuk, miért is csináljuk, még pontosabban, hogy mit is kell megvédenünk.

Szimbolikus értelemben újra és újra érdemes feltennünk a kérdést: mit vagy kit kell megvédenünk a pajzsunkkal? Minek adunk menedéket, érinthetetlen szentélyt? Ha ezt konkrétan meg tudjuk fogalmazni, a nemet mondás is egyszerűbbnek bizonyul majd. Nem könnyebbnek: egyszerűbbnek! A kettő nem ugyanaz.

Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus, www.limparimre.com, #limparimre