Saját tapasztalataim szerint leginkább a számítógépezés, Playstation- illetve mobiltelefon-használat kérdéskörét érinti leginkább ez a bizonytalanság. A szülők gyakran dilemmáznak azon, vajon mikor jön el a pont, amikor nemet kell mondani. Mi jelzi ezt?

Persze jönnek az érvek, sokszor magától a gyermektől: „De hát jól teljesítek az iskolában”, „Suli után edzeni járok, ennyi kikapcsolódás nekem is jár”. Természetesen ez így is van, neki is szüksége van időre, amikor feltöltődhet, ugyanakkor van egy pont, amikor – hogy a példánál maradjunk – a játék- és számítógép-használat problémássá válik. Jellemzően a szülők azt értékelik ennek jelzéseként, amikor gyermekünk többszörös kérés után sem hajlandó abbahagyni a játékot.

Ha megpróbáljuk kicsit más szemszögből nézni a határokat, nem a szülői szigor megnyilvánulásaként (amitől sokan idegenkednek), akkor könnyen rájöhetünk, hogy a gyerekeknek valójában szükségük van ilyenfajta keretekre. Mivel senki sem születik úgy, hogy tisztában van a határokkal, a szülők feladata (és felelőssége), hogy ezek idővel beépüljenek a gyermek személyiségébe. Ezzel együtt pedig, ha a gyermek olyan családban nő fel, ahol a határok nem tiszták vagy nincsenek betartatva, nem fogja megtanulni, mit jelent felelősséget vállalni és mi az, amiért neki kell ezt megtennie.

Egy dolgot mindig tartsunk szem előtt, amikor a keretekről gondolkodunk: az, ahogy a gyermek viselkedik, mindig a szülői viselkedésre adott válasz, tehát arra reagálnak és ahhoz alkalmazkodnak, amit a szülő tesz vagy mond. A határokat természetesen érdemes fokozatosan bevezetni, elsőként tanítással. Ha például azt szeretnénk, hogy kiskamaszunk besegítsen a házimunkába, először el kell magyarázni annak alapelveit, majd megmutatni gyakorlatban, hogy mi az, amit elvárunk tőle. A pontosan megfogalmazott elvárások nagyon fontosak, hisz ez az, amihez a gyermek igazodni tud (pl. „Szeretném, hogy minden csütörtök délután, ha hazaértél az iskolából, elmosogass”). Ne feledjük azt sem, hogy a mintaadás itt is működik, méghozzá folyamatosan – akkor is, amikor erre nem törekszünk tudatosan. Érdemes tehát a gyermekünk felé állított határokat nekünk is betartani, hogy hitelesen tudjuk képviselni őket.

Ha a gyermek kellően rugalmas, ugyanakkor megfelelő keretet adó határokkal szembesül fejlődése során, akkor megtanulja tisztelni mások határait is. Ez abban nyilvánulhat meg, hogy képes tudomásul venni, ha valaki nemet mond neki, és emiatt nem kezdi el büntetni a másikat. Vagy akár abban is tetten érhető, ha gyermekünk ugyan szomorú, de nem haragos azokban a szituációkban, amikor nem tudja keresztülvinni saját akaratát, mert más személyek által szabott határok megakadályozzák benne.

Végül, nézzük meg azt is, hogy – többek között – mit nyerhet a gyermekünk abból, ha világos keretek között nő fel. Egyrészt megtanulja, hogy felelősséget kell vállalnia, egyúttal pedig képes lesz döntéseket hozni. Megtapasztalja, hogy jó döntései által dolgai jól alakulnak, míg rossz döntéseinek negatív következményei vannak. Ezek mindegyike olyan tulajdonság, amely felnőttként elengedhetetlen, így talán szülőként is könnyebb átérezni, miért is olyan fontosak a határok. Bár a gyermek minden bizonnyal próbára teszi a szülőket és feszegeti az újonnan felállított határokat, érdemes kitartani. Bármilyen nehéz is, higgyék el, megéri…