„Borzasztóan összetett és nehéz dolog embernek lenni”

Hogy alakul (ki) az ember személyisége?

Egyrészt biológiailag meghatározott, hogy milyen a személyiségünk, másrészt szociális-környezeti hatások befolyásolják kialakulását. Vannak olyan szociális hatások, amelyek megváltoztathatják, ha nem is teljes egészében, de a funkcionalitás mértékében biztosan. A fejlődés összetett folyamat, amelynek meghatározó részei: a megfelelő magatartásformák elsajátítása, a hatékony önszabályozó funkciók létrehozása, illetve a stabil és hatékony énrendszer kialakítása. A legfontosabb feladatok a kapcsolódás, az autonómia, a korlátok felállítása, a szükségletek és érzelmek kifejezésének képessége, illetve a spontaneitás és az önálló kezdeményezés.

Hirdetés

A korai időszakban vannak „ablakok”, amikor bizonyos dolgokra nagyon érzékeny az agy. Az egészséges fejlődés feltétele, hogy az adott időszakban szükséges feltételek, mint az állandóság, a biztonság, a pozitív érzelmi légkör vagy az önállóság támogatása biztosítva legyen. Tehát ha például valaki életének első öt évében szélsőségesen nem kap megfelelő szociális hatásokat, nagyon valószínű, hogy felülírhatatlan károkat szenved, egyrészt mert a korai hatások meghatározóbbak, másrészt mert a hosszan tartó hatások jelentősebbek, mint az egyszeri élmények. Az agyunk a halálunkig képes azonban új sejteket, új asszociációkat, szinapszisokat növeszteni, és strukturálisan is képes alakulni, tehát a halálig lehet változni. Korrektív tényező lehet egy tartós kapcsolat, a közösségbe tartozás élménye, a pszichoterápia, és érdekes módon – kutatások alapján – a zarándoklatok megtétele is gyakorolhat ilyen hatást az emberre.

Hogyan írható le egy egészséges személyiség?

Sématerápiás leírást adnék erről a rendkívül összetett és az élet minden területét érintő kérdésről. Egészséges az, aki képes szeretni, kényelmesen érzi magát intim helyzetekben, képes szerető párkapcsolatot létrehozni, amelyben időnként tudja a saját szükségleteit korlátozni, mindamellett, hogy jelzi is őket. Képes a gyerekeiben bízni, mégis tud nekik határokat szabni. Képes kisebb csoportokban kényelmesen működni, figyelembe véve a csoport érdekeit úgy, hogy közben nem adja fel a sajátjait. Rugalmasan tud váltani a dominancia, a szubmisszió és a kooperáció között. Képes a hosszú távú céljaiért átmeneti frusztrációkat elviselni. Képes a fantáziájában a hosszú távú cél jutalmazó jellegét aktívan tartani, és ezáltal túlélni a nehézségeket. Képes terveket szőni, azokat lépésekre bontani és megvalósítani. Képes az öngondoskodásra és a fejlődésre. Képes egy másik ember jelenlétében a másik igényei mellett a sajátjaira is figyelni, és amennyiben ezek között konfliktus van, akkor azt szóba hozni és arról tárgyalni. Arra törekedni, hogy másoknak jó legyen vele lenni, és viszont. Képes lazulni, semmit sem csinálni.

A személyiségzavarok széles skálája az egészen enyhétől a nagyon súlyosig tart, előfordulásukat 4–15%-ra becsülik. A pszichiátriai ellátórendszerben kezeltek fele küzd személyiségzavarral. A DSM-5 (Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve, melyet az Amerikai Pszichiátriai Társaság ad ki – a szerk.) alapján alkalmazott klasszifikációs rendszerek a személyiségzavarokat három fő csoportra osztják: különc, dramatikus és szorongó.

Mitől kóros egy személyiség?

Nagyon nehéz valaki személyiségét kórosnak nyilvánítani a kulturális, szubkulturális kontextus számításba vétele nélkül. A különböző szociokulturális, mikrokulturális normák sokszor eltérnek a makrotársadalmi elvárásoktól, vonásoktól, normáktól. Az orvosi szempontból klasszikus diagnózis szerint van egy ok a szervezetben, valami zavar, genetikai, fiziológiai vagy strukturális eltérés, ami befolyásolja a megfigyelhető tüneteket, viselkedést, mentális működést. A személyiségfejlődés során azonban az ember alkalmazkodik ahhoz a környezethez, amiben él, és előfordul, hogy ott remekül funkcionál, de az a mikrokörnyezet nem tud illeszkedni az össztársadalmi elvárásokhoz, tehát azokhoz, akiket a jogrend véd. Összetett kérdés és ingoványos talaj, hogy honnantól mondjuk, hogy ez egy betegség vagy egy alkalmazkodási séma, ami lokálisan nagyon is funkcionális.

Mik a személyiségzavar kritériumai?

A személyiségzavarok diagnosztikai kritériumai folyamatosan változnak. Általánosságban elmondható, hogy szinte mindig interperszonális kontextusban jelennek meg, és hogy a betegeknek nehézségeik vannak a munka- és szeretetkapcsolataikban. Persze attól még egészséges lehet valaki, hogy nincs jól. Vannak tipikusan megfogható tulajdonságok, mint például hogy a tünetek hosszú távon fennállnak és stabilitást mutatnak, vagy hogy nagy mértékben rontják az életminőséget. A diagnosztizálást nehezíti, hogy a személyiségzavarok tünetei általában együtt járnak valamilyen szorongásos vagy hangulati zavarral.A funkcionalitás kapitalista szemlélete – amely hatékony munkaerőként és szaporodó egyénként tekint az emberre – kimondja, hogy nem érdekel, ki mit érez, mindaddig, amíg jól dolgozik, vagy felneveli a gyermekeit. A szubjektív szenvedés mértéke is számít abban a döntésben, hogy valaki pszichiátriailag betegnek minősül, vagy csak egy átlagos, rosszkedvű ember. Az „inga”, hogy kit tartunk betegnek, illetve egészségesnek, ide-oda leng. Vannak tényleg nagyon rossz állapotú betegek, akiknek fontos, hogy a társadalom óvja vagy kímélje őket. De az is sokszor előfordul, hogy az alapvető negatív emberi érzések, mint szomorúság, szégyen, bűntudat, szorongás, félelem is patologizálva van, és bizonyos helyzetekben az emberek ezeket meg akarják szüntetni magukban. Vannak olyan terápiás filozófiák, amelyekben központi szerepet kap, hogy ezek egzisztenciális, tehát az emberi létezéssel járó alapvető aspektusait vagy vonásait ne megszüntetni kívánjuk, hanem vegyük komolyan, hallgassunk rájuk, és tanuljunk meg együtt élni velük. Általánosságban elmondható, hogy ezek a negatív állapotok valamilyen alapvető érzelmi szükséglet frusztrációjából származnak, tehát van funkciójuk, hasznosak lehetnek.

Mennyire bonyolult a diagnosztizálás és a differenciálás?

Az mindig egy tudományos kutatási kérdés, hogy valóban attól a kilenc tünettől lesz- e valaki például borderline, és ez ugyanígy igaz a többi betegségre is. Az elme és az ember nagyon bonyolult, ráadásul vannak velünk született temperamentumvonásaink, amik végigkísérik a személyiségfejlődésünket, de meg lehet tanulni sok kompenzáló technikát. Az is bonyolítja tehát a diagnosztikát, hogy a szocializáció során kialakult túlkompenzáló stratégiák elfedhetik a betegséget, így tüneti szinten az már nem feltétlenül jelenik meg.

A személyiségzavar-interjú kétszer másfél óra, és ezután kell a szociokulturális hátteret és a családi kontextust kibogozni. Ez időigényes feladat, ami sajnos nem valósul meg egy kerületi pszichiátriai gondozó néhány perces időpontjában. Nehéz követni az előfordulások mennyiségi változását, tekintve, hogy a diagnosztikai kritériumok is rendre változnak.

Mely tényezők okozhatnak személyiségzavart?

Bizonyos esetekben a genetikai tényezők szerepe egyértelmű, de többségük a szocializációs folyamatból ered. Ilyen például a bántalmazás (érzelmi, fizikai, szexuális) vagy az elhanyagolás (testi, érzelmi). A személyiség a funkcionálással szoros összefüggésben van, és ha valaki nem tanulja meg, hogy akkor is meg kell csinálni valamit, ha éppen nincs kedve vagy fáradt, ahhoz, hogy egy szociális közegben képes legyen elboldogulni, akkor nem tud a világban működni. Meg kell tanulni például olyan szociális kogníciós készségeket, hogy hogy működnek az emberek párban, hogyan kell erőt venni magunkon, vagy hogy vannak helyzetek, amikor késleltetni kell a vágyainkat. Ezek nagyon komplex feladatok. Minél strukturáltabb egy társadalom, annál többet kell gyakorolni, tanulni csoportos helyzetekben, hogy tudjon valaki boldogulni.

A személyiség épülésében a szociális kontextus, a barátok, a rokonok vagy az iskola is jelentős szerepet játszik. Az is okozhat például a személyiségben funkcionálási zavart, ha egy gyerek teljesen új kulturális kontextusba kerül, és teljesen idegennek érzi magát. Nagyon nehéz olyan gyereknek lenni, akinek a szülei gyakran váltanak országot, vagy sokszor költöznek.

Későbbi életkorban okozhatja komoly trauma, tartós szerhasználat vagy organikus zavar, mint például agytumor vagy frontotemporális demencia, ami úgy kezdődik, hogy megváltozik a személyiség. Ez egy családban nagyon megrázó lehet, hiszen a családtagok nem gondolnak arra, hogy ez a demencia kezdetét jelzi.

Élethosszig tart egy személyiségzavar?

Az Egyesült Államokban például tizenhat éven keresztül vizsgáltak meg kétévente 300 személyiségzavaros beteget, akik közül 150 borderline volt. Az eredmények szerint tíz év elteltével a borderline esetek mindössze 10%-ában teljesült a diagnosztikai kritérium (9-ből 5 tünetnek kell fennállnia – a szerk.). Vannak bizonyos tünetek, amik az ember érésével visszahúzódnak. Ez elsősorban az impulzív, agresszív, meggondolatlan cselekedetekről írható le. Egyrészt azért, mert a gátló, a szelektív, illetve a váltásra képes funkciók egyre érettebbek lesznek, másrészt lezajlik egy intenzív hormonális változás is. Az utánkövetéses és a hatékonyságvizsgálatok szerint nem igaz, hogy a személyiségzavar stabil, örök.

Mely életkorokban a legaktívabbak a személyiségzavarok?

Kamaszkorban és fiatal felnőttkorban, és ahogy halad az egyén az életútján, például az önsértő tünetek vagy akár a szuicid kísérletek száma csökken, viszont sok olyan tünet megmarad, ami szenvedést okoz, és így a funkcionálás nem feltétlenül javul. Ezért fontos a súlyossági becslés a diagnosztikai rendszerben. Hiszen lehet, hogy valakinek relatíve kevés tünete van, de azok következtében nagyon rosszul funkcionál.

Vannak már randomizált kontrollvizsgálatok, amikben azt vizsgálják, hogy a különféle személyiségzavarokra kialakított pszichoterápiás módszerek hoznak-e változást, és úgy látszik, hogy például a legtöbbet vizsgált borderline személyiségzavarok kezeléséről ez elmondható. Ez megvalósul a szorongó, az elkerülő, a nárcisztikus vagy az impulzív antiszociális személyiségzavarok impulzivitás részében is.

Mely terápiás módszerek sikeresek?

A sémafókuszú terápiáról (Jeffrey E. Young), a mentalizációs terápiáról (Fónagy Péter, Anthony Bateman), az áttételfókuszú terápiáról (Kernberg és munkatársai), illetve a dialektikus viselkedésterápiáról (DBT, Marsha Linahen) igazolták ezt. Linahen egyébként maga is súlyos borderline személyiségzavarban szenvedett ifjúkorában, és beszámolói szerint rettenetes időszakokon ment keresztül. Ő egy jó példa arra, hogy egy fiatalkorában nagyon súlyos állapotban lévő ember később képes volt koherens életművet létrehozni. Ő csinálta meg először a randomizált kontrollált vizsgálatot a borderline személyiségzavar kezelésekkel kapcsolatban, amiben igazolta, hogy lehet változást elérni.

Melyek a leggyakoribb személyiségzavarok?

Mind az amerikai, mind az európai epidemiológiai vizsgálatokból arra lehet következtetni, hogy leggyakrabban a szorongó személyiségzavarok (kényszeres, elkerülő), illetve a dramatikus zavarok (borderline, antiszociális) fordulnak elő.

És melyek a legnagyobb szenvedéssel járók?

Nehéz ezt megmondani, mert például a skizoid személyiségzavarban szenvedők kerülik az emberi kapcsolatokat, ezért amíg a szüleik ellátják őket, szinte láthatatlanok maradnak. A komoly funkcióromlás ellenére a társas motiválatlanság és az emberi kapcsolódás elkerülése miatt ők általában nem kerülnek terápiába. Minden száz emberből kettő, más mérőeszközökkel mérve hat-nyolc vagy súlyos borderline személyiségzavarban szenved, vagy több tünetet is mutat. A kényszeres személyiségzavar például ennél sokkal nagyobb számban fordul elő, de a borderline személyiségzavarban szenvedők használják leginkább az egészségügyet. Sokszor fordulnak háziorvoshoz, mennek sürgősségi ellátásra, a pszichiátriai ambulanciákon az előfordulásuk 10–20, a kórházi osztályokon legalább 30%. A szenvedés oka esetükben a társas hiány, és ott az a rengeteg önsértés, szenvedés, tehát jobban fel is hívják magukra a figyelmet.

Ezzel ellentétben például egy elkerülő vagy paranoid személyiségzavarban szenvedő tart ezektől a helyzetektől. A borderline zavarban szenvedők sokszor kérnek segítséget, jellemző rájuk az önsértés, illetve 80%-uk kísérel meg öngyilkosságot legalább egyszer az élete során, amibe 10%-uk bele is hal.

Nem hősökre van szükség, hanem olyan közösségre, társadalomra, ahol az átlagosnál gyengébbek is jól tudnak élni. Abban hiszek, hogy a kontextus nagyon meghatározó, tehát ha lélektanilag igyekeznénk akadálymentesíteni a társas életét azoknak az embereknek, akiknek bizonyos társas helyzetek vagy terhelések nem mennek, akkor sokkal több ember működne jól. A legtöbb embernek egy csomó minden nem megy, de ha jól bánnak velük, és erre tekintettel vannak, akkor egész jól tudnak hozzájárulni a társadalom működéséhez. Az emberi kultúra 60%-át bipoláris zavarban szenvedő emberek hozták létre, abban az állapotukban, amikor egy kicsit az átlagnál felpörgöttebbek, kreatívabbak voltak. Nem heroizálva a kérdést, azért azt fontos elmondani, hogy a mentális zavarokkal küzdők nagyon sok fontos dolgot adtak az emberiségnek.

GYORSKÉRDÉSEK

1. Van olyan tárgy a birtokában, amitől sosem válna meg?

Nincs.

2. Hogyan kapcsolódik ki?

Zenélek, sportolok.

3. Mi van a táskájában?

A laptopom, kulcsok, töltők.

4. Van visszatérő félelme, amivel küzd?

Még magamnak sem merem bevallani, annyira félhetek tőle.

5. Mi(k) a legmeghatározóbb gyermekkori élménye(i)?

Családi utazások, nyaralás a természetben.

6. Van olyan elv, gondolat, ami hat a mindennapi működésére, amit szívesen ad át tanítványainak/gyerekeinek?