Mennyire a véletlen kegyetlen játéka ez? Megérthető, kiismerhető, kezelhető egy gyulladásos bélbetegség? Az elmúlt évtizedekben az orvosok mellett a pszichológusok is keresték a választ ezekre a kérdésekre. A bélbetegségek több válfaját ismerjük. Az IBS, azaz az irritábilis bél szindróma a vastagbél funkcionális zavara, puffadással, fájdalommal, székrekedéssel vagy hasmenéssel járó probléma, nagyobb arányban érinti a nőket, és pszichés tünetei közé tartozik a fáradtság, kimerültség, rossz közérzet. A zavar hátterében a bél túlzott reaktivitása, érzékenysége áll. Az IBD, azaz a gyulladásos bélbetegség a bélrendszer bármely részét érintheti. Ebben az esetben a szervezet emészthetetlennek érzékel bizonyos tápanyagokat, vagy ténylegesen képtelen azokat feldolgozni, így gyulladásos elváltozások képződnek.

Pszichés tényezők a súlyos betegségek mögött

Csak az IBD Európában több mint 2,5 millió embert érint, és a depresszió előfordulásának valószínűségét megháromszorozza. Egy ritkább típus a Crohn-betegség, ami többnyire a csípőbelet érinti, ugyancsak kínzó fájdalommal, akár vérzéssel és ízületi problémákkal is járhat, hátterében különböző tápanyagokra való érzékenység állhat. A colitis ulcerosa (fekélyes vastagbélgyulladás) gyakoribb, jellemzően – de nem kizárólag – 60 év felettieket érint, ennél a vastagbélben lévő sebek vérzést, fájdalmat, hasmenést okozhatnak.

A sokféle tünet mögött vannak központi, gyakran fellelhető pszichés tényezők és traumatikus életesemények, amik arra utalnak, hogy a betegségekben van valami közös azon túl, hogy ugyanazt a szervrendszert érintik. A pszichológusokat régóta érdekli, milyen személyiségbeli jellemzőkkel vagy környezeti tényezőkkel bírnak azok, akik valamilyen gasztrointesztinális, emésztőcsatornával kapcsolatos betegségben szenvednek. Kézenfekvő a személyiségjegyeknél kezdeni a keresést, hiszen jogosan adódik a feltételezés, hogy akik egyfajta betegségre hajlamosabbak, lehet, hogy hasonlóbb emberek is. Számos kutatás egybehangzóan kimutatta, hogy a krónikus bélbetegségekben szenvedők hajlamosabbak a szorongásra, ami több szempontból sem meglepő. A korreláció részben kétirányú lehet, hiszen állíthatjuk, hogy a szorongás hozzájárul a krónikus bélbetegségek kialakulásához, de az is ugyanannyira helytálló, hogy az ilyen betegségekben szenvedők éppen az állapotuk miatt gyakrabban élnek meg intenzív szorongást.

Az agy és az emésztőrendszer kommunikál

A kettő közti kapcsolat magyarázatához a szorongás biokémiai hátterét érdemes ismerni. Amikor szorongunk, a testünk lényegében egy elnyújtott stresszreakcióba kerül, ami során az élettani folyamatokat szervezetünk a túlélés szempontjából priorizálja: feszülnek az izmok, emelkedik a pulzus, szaporább lesz a légzés, de van, ami inkább háttérbe szorul – ilyen például az emésztés. Amennyiben pedig a kortizoltermelés hatására az emésztésünk inaktívabbá válik, nem tudunk normális mértékben regenerálódni, sőt az immunrendszerünket is elnyomjuk, hiszen annak jelentős része az emésztőrendszerben található.

Akkor csak le kell nyugodni, és meg is van oldva? Sajnos az, hogy ki mennyire hajlamos idegrendszeri szinten a szorongásra, részben genetikailag van belénk kódolva, részben pedig a korai életesemények formálják. Az agyunk és általában a szerveink fejlődésében megmutatkoznak a traumatikus élményeink, mégpedig diszfunkciók formájában. A kutatások arra a következtetésre jutottak, hogy akik gyerekkoruk során gyakrabban élnek át súlyosabb traumát, hajlamosabbak lesznek a szorongásra, ami érthető, hiszen a szorongás egy adaptív funkció, ami arra szolgál, hogy elkerüljük a bajt.

Az agyunk és az emésztőrendszerünk pedig intenzíven kommunikál. A legújabb kutatások szerint a mikrobiom-diverzitás kulcsfontosságú elem az agy és a belek kommunikációjában. A diverzitás hiánya hozzájárulhat az IBS kialakulásához. Optimális esetben az emésztőrendszerünkből érkező jelek a talamusz nevű agyterületbe érkeznek, ahonnan egy komplex pályán eljutnak agyunk fejlettebb részeibe, ezáltal tudatosan ki tudjuk értékelni őket, és meghozni a helyes döntést. Így a jelet ezen a komplex pályán küldjük tovább például a mozgásért felelős agyterületünkhöz, hogy sétáljunk el a hűtőig, mert éhesek vagyunk. Ugyanakkor előfordul, hogy a talamuszba érkező jelek az amigdalába jutnak tovább, ami a szorongásközpontunk. Ez az agyunk tudattalan részében foglal helyet, tehát automatikusan végbemegy a folyamat, sőt az amigdala automatikusan reagál is, úgy, hogy értesíti az emésztőrendszerünket, hogy valami bizony nincs rendben, tessék szorongani. Ennek hatására pedig az emésztőrendszerünk működése felborul, és akár gyulladásos reakciót is adhat.

Az érzelmek fiziológiás mintázata

De vajon mennyire predesztinál minket egy traumatikus életesemény arra, hogy krónikus bélbetegséget alakítsunk ki? Természetesen önmagában nem, mert ehhez több tényező szükséges: személyiség, genetikai sérülékenység és életesemények. Hogy néz ki ez számokban, kutatási eredmények alapján? A colitis ulcerosa kialakulásának esélye több mint kétszerese a szexuális bántalmazást elszenvedőknél, és az IBS-ben szenvedők közel kétszerese számol be szexuális típusú bántalmazásról. Az érintettek háromnegyede említ valamilyen traumatikus életeseményt, legalább fele érzelmi bántalmazást, de a fizikai bántalmazás mértéke is magasabb, mint az átlagpopulációban.

De nem az idegrendszeri szabályozás az egyetlen tényező, ami szerepet játszik a betegség kialakulásában. Az IBS-ben szenvedők 70%-a úgynevezett D típusú személyiség, akik érzelmeik elfojtásával és magas megfelelni vágyással jellemezhetők. Eleinte a kardiovaszkuláris megbetegedésekkel hozták kapcsolatba, de mára már számtalan stresszalapú megbetegedéssel mutatható ki az összefüggés. A korai negatív életesemények, traumák, bántalmazások hozzájárulnak ahhoz, hogy kialakuljon az érzelmek elfojtása: ha valakit bántanak, akkor megtanulja, hogy senki nem kíváncsi az érzéseire, ezért jobbnak látja inkább magában tartani őket. Ez azonban azt eredményezi, hogy a felgyülemlett harag és szomorúság „beragad”, ezáltal megterheli az idegrendszert, az érzelem nem tud „kisülni”. Minden érzelemnek van egy fiziológiás mintázata, például ha haragszunk, a szervezetünk aktiválódik, bekapcsol a szimpatikus idegrendszer, az emésztőrendszerünk pedig elnyomás alá kerül. Ezzel összességében nincs nagy baj, amíg ez a reakció húsz percig tart, és nem húsz évig…

Leindler Milán – pszichológus