A helyzet kezelésének egyik fontos lépése az intő jelek felismerése, amelyek nemcsak a másik fél gyógyulását, de saját önvédelmünket is szolgálják, hosszú távon pedig megóvhatják a kapcsolatot is. 

A hangulat tartós megváltozásával járó zavarok közös jellemzője, hogy az érzelmeink tónusa akaratlagosan nem vagy csak nagyon korlátozottan megváltoztatható. Ezzel az állapottal együtt élni komoly megpróbáltatást jelent, nemcsak az elszenvedő beteg, de a környezete számára is. Egy ponton túl nehezen segítenek az olyan tanácsok, mint amikor azt mondjuk: „Tudom, hogy alacsony az önbizalma, ezért olyan türelmetlen önmagával és így velem is.” Amikor szerettünk viselkedése markánsan változni kezd, azt érezzük, hogy egyre nehezebben megközelíthető, sokszor a kapcsolódás is akadályozva van, ennek következtében pedig óhatatlanul sérül az intimitás.

Tévhitek a depresszióról

Napjaink legtöbbet emlegetett fogalma a depresszió, amit a köznyelv tévesen az átmeneti rosszkedv megjelölésére is használ. Fontos tisztázni azonban, hogy mit is jelent pontosan. Ez olyan, a hangulati élet tartós, negatív irányú megváltozásával járó betegség, melynek összképét a gondolkodásbeli, érzelmi, vegetatív, illetve szomatikus tünetek változatos kombinációja alkotja. Nem azonos a külső tényezők okozta szomorúsággal (környezeti, társadalmi), a rossz egyéni közérzettel. Hátterében számos biológiai eltérés állhat. Ahhoz, hogy kijelenthessük, valaki depressziós, meghatározott számú tünetnek meghatározott ideig fenn kell állnia.

Tünetek, amelyekre figyelni kell!

Ha a hangulat a külső ingerek ellenére is legalább két hétig tartósan negatív beállítódású, és a korábbi működési szinthez képest is nagy eltérést mutat, érdemes elgondolkodnunk, többről van-e szó, mint átmeneti rosszkedv. Ha a nap nagyobb részében tapasztalható szomorúság huzamosabb ideig fennáll, valamint elveszik az érdeklődés és az örömre való képesség, ez olyan két fő tünet, amelyekből már az egyik fennállása is meghatározó lehet ahhoz, hogy valódi depresszióra gyanakodjunk. Az alábbi tünetek közül pedig még ötnek vagy ennél többnek is teljesülnie szükséges a diagnózishoz: olyan fiziológiás tünetek, mint jelentős fogyás, hízás vagy étvágyváltozás; alvási problémák (korai ébredés, álmatlanság, kevés alvás, vagy jelentősen meghosszabbodott alvásidő mellett a kialvatlanság, energiátlanság érzete); a szexuális vágy csökkenése, mozgásban nyugtalanság vagy lelassultság, fáradtság érzete, energiátlanság; értéktelenségérzés, túlzott vagy indokolatlan bűntudat, önmarcangolás, csökkent gondolkodási, döntési és koncentrációs képesség; halállal kapcsolatos visszatérő gondolatok, öngyilkossági fantáziák, terv, akár kísérlet. Ha tehát az előbbi tünetek közül öt vagy több is teljesül, és ezek jelentős szenvedést vagy a szociális, munkahelyi, családi funkcióinkban jelentős károsodást okoznak – és nem bármilyen gyógyszer szedésének mellékhatásával hozhatók összefüggésbe –, akkor érdemes mielőbb pszichiáteri konzultációt kérni, vagy olyan ellátóhelyet keresni, ahol adva van a komplex kezelés lehetősége, azaz pszichológus és pszichiáter együttműködése.

A depressziós ember nem feltétlenül csak szomorúságot mutat a külvilág felé: az agitált típus kifejezetten irritált, indulatos benyomást kelthet.

Nem lehet úgy kijönni a depresszióból, hogy erélyesen rászólunk a párunkra: „Szedd már össze magad!” A depresszió nem puszta akarat kérdése, hanem konkrét genetikai és biológiai háttérrel járó mentális betegség. A másik fél arcán átmenetileg felvillanó mosoly nem jelenti azt, hogy elmúlt a vihar, ahogy attól, hogy most épp józan valaki, még lehet alkoholista.

Jókedvű és szomorú – külön és egyszerre

A bipoláris betegségre a különböző súlyosságú depressziós, felhangolt (mániás) és kevert epizódok többnyire szabálytalan időközökben való váltakozása jellemző, melyet hosszabb-rövidebb tünetmentes időszakok tarkítanak. A világ tíz leggyakrabban keresőképtelenséget okozó betegsége között tartják számon, előfordulása hazánkban világviszonylatban is a legmagasabbak közé tartozik.

Az úgynevezett mániás epizód diagnózisa akkor jelenthető ki, ha a hangulat legalább egy hétig abnormálisan emelkedett, és expanzív vagy ingerlékeny hangulat mellett kórosan fokozott aktivitás és energikusság észlelhető.

Amikor azt tapasztaljuk, hogy a másik viselkedése jelentősen megváltozott a korábbiakhoz képest, és az alábbi tünetek közül legalább három – csak ingerlékeny hangulat esetén négy – fennáll, akkor mániás epizód lehet a háttérben. Ezek pedig a fokozott önértékelés; csökkent alvásigény; fokozott beszédkésztetés, gondolatrohanás vagy a gondolatok felgyorsulásának szubjektív megélése; szórt figyelem; szokatlanul felgyorsult, akár célirányos aktivitás, akár céltalan pszichomotoros nyugtalanság; kritikátlan, meggondolatlan cselekedetek (anyagi vagy szexuális téren egyaránt).

Ha ez az állapot tartósan fennáll, és károkat okoz a munkavégzésben, a szociális életben, a másokhoz való kapcsolódásban, és nem kémiai anyag vagy szerhasználat következménye, akkor az kórházi felvételt tehet szükségessé.

Jellemző, bár nem feltétlen szükséges tünet a betegségtudat hiánya vagy a meggyőződés, hogy a probléma nem olyan jelentős.

Amikor például (mert nem feltétlenül csak így nyilvánulhat meg) a párunk arról próbál meggyőzni bennünket, mennyire rendben van, hogy napok óta rendszeres 2-3 órás alvásidő mellett kirobban az energiától, terveit sorolja, miközben nehéz követni a beszédét, és meggondolatlan anyagi döntéseket hoz vagy legalábbis fontolgat, akkor érdemes ezt végiggondolni, mert lehet, hogy éppen ebbe az állapotba sodródik bele.

Az esetek 20–35%-ában mind a depresszió, mind pedig a mániás állapot együtt járhat pszichotikus tünetekkel is. Ezek lehetnek a hangulattal egyezőek vagy akár különbözőek, de mindenképp veszélyesek, mert megbillentik a helyes ítélőképességet önmagunk felett, s ezáltal a testi épséget fenyegető tettek felé sodródhatunk.

Együtt a könnyebb mindennapokért

Egy kezeletlen hangulatzavarossal az élet kiszámíthatatlan hullámvasútra emlékeztet. Azok, akik átéltek már hasonlót, leggyakrabban a tehetetlenség érzését fogalmazzák meg. Ez a frusztráló, szorongató érzés kiszolgáltatottságot kelt, ami gyakran dühbe fordul át. Érezhetővé válik az a mérhetetlen feszültség, amit a szemlélő átél, amikor depressziós társa felvidíthatatlan, és nincs az a gesztus, markáns tett, ami oldhatná ezt, és látványos változást hozna. A hangulatzavaros betegek gyakran nem tudnak dolgozni, ami szintén súlyos terhet ró a hozzátartozókra, anyagi kiszolgáltatottságot okozva, ráadásul gyakran olyan társbetegségek is kapcsolódnak hozzá, mint például a szerhasználat.

Nem azzal leszünk jó társak, ha felülünk erre a hullámvasútra, és asszisztálunk, mint például az alkoholbeteg öngyógyítási kísérletéhez, akinek otthonra is vásárolunk italt, mondván, hogy attól legalább megnyugszik. A pszichoedukáció mellett fontos felhívni a figyelmet a tünetek hátrányaira, ami a mániás betegek esetén kimondottan nehéz, hiszen ők sokszor nem érzik a szenvedésnyomást, mert élvezik azt az energiahullámot, amit meglovagolhatnak. Arra is fontos felhívni a figyelmet, hogy a társaknak gyakran kézbe kell venni a betegség kezelésének folyamatát, és közösen keresni a segítséget, mert az iniciatíva hiánya és a bűntudat fokozott érzése miatt a depressziós betegek ritkán keresnek maguktól segítséget. A mindennapok kísérése során érdemes hangsúlyozni, hogy ami történik, a depresszióról mint betegségről szól, nem a társunkat írja le. Ő nem azonos a betegségével.

Egy hangulatzavaros személy párjaként talán a legfontosabb tudni, hogy nem szabad haragudni magunkra, ha néha úgy érezzük, hogy nem bírjuk el, ami ránk nehezedik. Hogy szabad néha belül dühösnek lenni a körülményekre, a helyzetre és kicsit a másik félre is. Még akkor is, ha tudjuk, hogy nem direkt csinálja, ami történik.

Kérjünk segítséget, és a saját mentálhigiénénkre is figyeljünk, vagy legalább keressünk támogató közeget, hogy legyen kivel megosztani az érzéseinket. Hozzátartozói, ingyenesen látogatható csoportok is léteznek már, illetve az ellátórendszer nem csak a súlyos zavarokkal élőket segítheti. Súlyosan mentális beteg páciens párjának lenni önmagában is borzasztóan megterhelő. A hangulatzavar nem szégyen, hanem olyan állapot, amit kezelni lehet és kell is, a közösen könnyebb mindennapokért.

Szentkuti-Barkász Heléna pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, képzésben lévő család- és párterapeuta