Betegség mint szimbólum?

E leegyszerűsítő pszichológiai magyarázatok közös pontja általában az az elképzelés, hogy a betegségeknek szimbolikus jelentésük lehet. A hátfájás abból alakul ki, hogy „valami ránk nehezedik és ezt a nyomást nem bírjuk tovább”, a gyomorfekély pedig abból, hogy „valamit nem tudunk pszichés szinten megemészteni”, vagy a trombózis egy (érzelmi/pszichés) elakadást szimbolizál, és folytathatnánk. 

A testi betegségekről való szimbolikus gondolkodás a pszichoszomatika azon korszakához nyúlik vissza, amikor a különböző testi betegségek kialakulását elsősorban a pszichoanalitikus megközelítés keretében értelmezték. A 20. század közepén – ennek az irányzatnak egyik jeles képviselőjeként – Alexander például a megjelenő negatív érzelmek elfojtását alapvető folyamatnak tartotta. A szomorúság és a sírás elnyomását például az asztmával („Az asztma elfojtott sírás az anya után”), a harag elnyomását a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, míg a függő segítségkérő viselkedés elnyomását, azaz a szeretetre, gondoskodásra való igény elfojtását a gyomor- és bélrendszeri betegségekkel (pl. a gyomorfekéllyel) kapcsolta össze. Hasonlóképpen elterjedt (volt) az az elképzelés is, hogy van rákra hajlamosító személyiség. A konfliktuskerülő, negatív érzelmeket tagadó, elfojtó személyiségműködést kapcsolták össze a rákos megbetegedések kialakulásával. Holott a legtöbb megbetegedés több tényező – biológiai, pszichológiai, szociális folyamat – együttes fennállása, egymásra hatása révén alakul ki. Ma már egyértelműen állíthatjuk, hogy önmagában egy bizonyos (pszichológiai) működésmódnak kevés szerepe van egy betegség kialakulásában. 

Negatív érzelmi állapotok és betegségek

A pszichológiai folyamatokat tekintve sok bizonyíték utal arra, hogy a negatív érzelmi állapotok és a testi megbetegedések között kapcsolat van. De az már hibás feltételezés, hogy a negatív érzelmek (vagy épp ezeknek a tagadása, elfojtása) önmagukban betegségekhez vezetnek. Az ilyen érzelmi és hangulati állapotok nemcsak a pszichiátriai zavarok – pl. depresszió, szorongásos zavarok, kényszerbetegség – fémjelzői, hanem különböző szomatikus (testi) betegségek kísérőjelenségei is. Két különböző zavar együttes előfordulását (azaz komorbiditását) vizsgáló kutatások szerint különböző testi betegségekben – például krónikus fájdalommal járó megbetegedésekben, daganatos betegségekben, allergiában, gyomor- és bélrendszeri megbetegedésekben, cukorbetegségben, asztmában, lisztérzékenységben – fokozott a pszichés zavarok előfordulása. De az összefüggés fordítva is igaz: a hangulati és szorongásos zavarokkal küzdő személyek között gyakoribbak a szomatikus betegségek. Vannak olyan vizsgálatok is, amelyekben ugyanazokat a személyeket követik nyomon hosszabb időn keresztül, s ezzel lehetőség van arra, hogy a különböző betegségek időbeli sorrendjére is választ kapjunk. Az ilyen típusú vizsgálatok például rámutatnak arra, hogy a pszichés distressz vagy zavar megnöveli különböző testi betegségek kialakulásának esélyét. A depresszió például többek között megnöveli a koronáriabetegségek, a migrén, a gyomorfekély – és még sorolhatnánk – megjelenését. De az összefüggés fordítva is igaz. Egy krónikus betegség kialakulása hosszú távon megnöveli különböző pszichés zavarok előfordulását. Például a krónikus fájdalommal jellemezhető betegségek esetében gyakran tapasztalják a depresszív hangulat megjelenését. Ez nem is annyira meglepő, ha arra gondolunk, hogy a fájdalom tartós fennállása mennyi változással jár: nehezebb mozogni, így a családdal, barátokkal nehezebb közös programokat szervezni, sokszor a munkavégzés is korlátozottá válik. A betegség hatására tehát számos életterületen veszteségek jönnek létre, amelyek az érzelmi egyensúly elvesztésével s a szenvedés érzésének fokozódásával társulnak. Érthető módon ez jelentős hatással lesz az érzelmi életre: a negatív érzelmek – pl. harag, reménytelenség, csalódottság, ingerlékenység, szorongás – előfordulása nő, és a beteg hangulata átmenetileg vagy akár tartósan depresszív jellegűvé válik.

Száműzzük-e negatív érzelmeinket?

Több kérdés merülhet fel bennünk: Tényleg száműzendőek a negatív érzelmek? Ha nem lennének negatív érzelmeink, valóban egészségesebbek lennénk? Mennyiben járulnak hozzá a negatív érzelmek a testi betegségek kialakulásához?

A szomorúság, csalódottság, szégyen, bűntudat, düh, félelem, undor, meglepődés, öröm – olyan érzelmek, amelyekről saját tapasztalataink vannak. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a negatív érzelmek – szomorúság, féltékenység, harag, szégyen, bűntudat – rosszak, ezeket el kell kerülni, mert csak szenvedést okoznak. De elgondolkodtunk-e már azon, hogy mikor keletkeznek? Az érzelemkutatók nagyrészt egyetértenek abban, hogy az érzelmek olyan helyzetekben alakulnak ki, amelyek számunkra jelentést hordoznak. Ez a jelentés egyrészt származhat az evolúció során megszerzett tudásunkból – például a mélység veszélyes, vagyis a szakadék szélén állva (általában) félelmet érzünk. Másrészt érzelem akkor keletkezik, ha egy eseményt a céljaink szempontjából fontosnak, relevánsnak ítélünk meg. Ebből következik, hogy ugyanaz a helyzet más-más érzelemhez vezethet, ha a célokat is figyelembe vesszük. A vizsgán megszerzett közepes jegy akár örömöt is kiválthat, ha a cél az érvényes jegy megszerzése volt, de társulhat csalódottsággal/szomorúsággal, ha úgy érezzük, hogy emiatt nem jutunk közelebb valamihez, amit nagyon szeretnénk (pl. egy ösztöndíj elnyeréséhez). 

Általában nem szeretjük a negatív érzelmeket: nem szeretünk félni, rossznak érezzük a bűntudatot, szégyent, és még sorolhatnánk. Ugyanakkor számos megközelítés szerint az érzelmeknek nagyon fontos funkciói vannak: egyrészt felkészítik a szervezetet a cselekvésre. Például fenyegetés (és így félelem) esetén a menekülésre vagy a harcra. Másrészt a viselkedés szabályozásában is fontos szerepet töltenek be, például a bűntudat jóvátételre sarkall bennünket.  Továbbá az érzelmek kifejezése – azaz kimutatása – fontos szerepet tölt be a másokkal való kommunikációban. Például ha szomorúak vagyunk, ez segítségnyújtásra, támogatásra ösztönözheti a többieket. Bizonyos dolgokkal kapcsolatban el tudjuk képzelni, hogy milyen érzelmet keltene, ha megtörténne – s ez szintén befolyásolja a viselkedésünket. Mindezek alapján levonhatjuk a következtetést, hogy az érzelmek – még a negatív érzelmek is – fontos és adaptív szerepet játszanak az egyén (és csoportja) életében. 

Rágódás és aggodalmaskodás 

Ha igaz, hogy a negatív érzelmek is adaptívak, akkor mivel magyarázható, hogy a negatív érzelmeket különböző zavarok, betegségek kialakulásával hozzák kapcsolatba? 

Az érzelmek diszfunkcionálissá válhatnak, ha ártalmatlan ingerekre, helyzetekre (például buszon utazás) is kiváltódnak, vagy a negatív érzelmet okozó helyzet elmúlásával fennmaradnak. Egyes elképzelések szerint különböző pszichés és testi megbetegedések esetében az ún. ismétlődő negatív gondolkodási stílus – a rágódás és az aggodalmaskodás a kulcstényező. Azaz nem önmagukban a negatív érzelmek vagy a negatív érzelmekkel összefüggő (stressz)helyzetek számítanak, hanem inkább az, hogyan gondolkodunk ezekről, mennyire merülünk bele ebbe az állapotba. A múltbéli hibákon, kudarcokon való öncélú rágódás (Miért pont velem történt? Miért nem tettem meg?) vagy a jövőbeli lehetséges problémákon való aggodalmaskodás (Vajon sikerülni fog? Mi lesz, ha kudarcot vallok?) pszichológiai és fiziológiai szinten is jelentős terhet ró a szervezetre: fokozódik a stresszhormonok (pl. a kortizol) termelődése, lassabban áll helyre a vérnyomás és szívritmus, illetve az ismétlődő stresszhez nem képes adaptálódni a szervezet, s mindemellett a negatív érzelmek is fokozódnak, vagy akár tartóssá válnak. Ráadásul a rágódás és aggodalmaskodás sokszor olyan helyzetben aktiválódik, amikor látszólag nincs is semmi, ami ezt indokolná. Kimutatták azt is, hogy a rágódás az egészségviselkedésre is hatással lehet: rákos megbetegedések esetében például hátráltatja az orvoshoz fordulást.

Több pozitív érzelmet!

A pozitív pszichológia képviselői szerint a jóllét egyik záloga, ha legalább háromszor több pozitív érzelmet élünk át, mint negatívat. Nehéz megítélni, hogy ez valóban így van-e, mindenesetre az biztos, hogy stresszhelyzetben vagy olyan periódusokban, amelyeet fokozott stressz – és így negatív érzelmek – jellemeznek, azok vannak előnyben, akik képesek pozitív érzelmeket mozgósítani. Tehetik ezt a hobbijukkal, társas támogatással vagy passzív és aktív feltöltődéssel. Vagyis a testi-lelki egészség alakulása szempontjából fontos lehet, hogy a negatív érzelmek mellett vannak-e pozitívak is. Barbara Fredrickson, az egyesült államokbeli Észak-Karolinai Egyetem pszichológiaprofesszora, a pozitív pszichológia egyik jeles képviselője szerint ugyanis a pozitív érzelmek segítenek leküzdeni a negatív érzelmek hosszú távú hatásait. 

Fejezzük ki! Nevezzük meg!

A negatív érzelmek testi és lelki működésre gyakorolt hatása függ attól is, hogy kifejezzük-e, kifejezhetjük-e azokat. James Gross, a Stanford Egyetem professzorának kutatásai rávilágítottak arra, hogy a negatív érzelmek elnyomására (azaz szándékos elrejtésére) irányuló próbálkozások valójában fokozzák a negatív érzelmek átélését, és ez nemcsak a szubjektív élménybeszámolókban, hanem a szív- érrendszer működését jelző fokozott vérnyomás- és pulzusértékekben is megnyilvánul. Sok oka lehet annak, hogy valaki miért akarja elrejteni a társak elől a negatív érzelmeit. Bizonyos helyzetekben ez adekvát is lehet. Egy állásinterjún például jobb benyomást kelthetünk, ha nem látják, mennyire szorongunk. Akkor okoz inkább problémát, ha valaki „szokásszerűen”, azaz nagyon sokféle helyzetben erre törekszik.  Lehet, hogy önmaga is nehezen fogadja el a negatív érzelmeket (’Nem lehetek dühös, mindig nyugodtnak kell lennem’), vagy attól fél, hogy ha kifejezné, akkor mások elutasítanák őt (’Ha látnák, hogy szomorú vagyok, akkor nem akarnának velem együtt lenni’). 
A (negatív) érzelmek szabad – szociálisan elfogadható – kifejezése és megnevezése, úgy tűnik, több „útvonalon” keresztül is kifejtheti jótékony hatását. Egyrészt néhány kutatás azt mutatja, hogy ha képesek vagyunk megnevezni az adott (negatív) érzelmet („Most nagyon dühös vagyok Rád”’, „Rendkívül csalódottnak éreztem magam”), az csökkenti az adott érzelem szubjektív intenzitását. Ezzel összhangban néhány agyműködést vizsgáló kutatás arra is rámutatott, hogy önmagában az érzelmek megnevezése csökkenti az amygdala, az egyik érzelmi központ aktivitását. Az érzelmek megnevezése továbbá segítheti a helyzet vagy akár saját reakciónk megértését, és segíthet a céljainkra vagy az éppen felbukkanó korlátokra irányítani a figyelmet. Hosszú távon az őszinte érzelemkifejezés – amennyiben a partner is fogadóképes rá – valójában erősíti a szociális kapcsolatokat. 

Negatív érzelmeink „helye”

A fenti elképzelések és kutatási adatok arra világítanak rá, hogy rossz úton járunk, ha a negatív érzelmeket kiáltjuk ki minden rossz okozójának – mindennapi életünk, terveink és viselkedésünk alakulásában megvan a helyük. Akkor van baj, ha elkezdjük ezeket az érzelmi élményeket rossznak címkézni, s mindenáron meg akarunk szabadulni tőlük. Ilyenkor ugyanis az érzelem megszüntetésére koncentráljuk az erőnket, nem pedig az érzelmet kiváltó helyzet kezelésére, megértésére összpontosítjuk az energiáinkat.  

Ha tehát a testi megbetegedésekkel kapcsolatban valóban szeretnénk megérteni a negatív érzelmi és hangulati állapotok hatásait, akkor valószínűleg érdemes azoknak a biológiai, pszichológiai és társas tényezőknek, folyamatoknak a feltárására törekedni, amelyek képesek a stressz, így a negatív érzelmi állapotok hatásait tartósítani. Triviális példa lehet az, hogy stresszhelyzetben és negatív érzelmek hatására fokozódnak az egészségkárosító viselkedések (pl. dohányzás, alkoholfogyasztás), ami számos testi megbetegedéssel (pl. légzőrendszeri, daganatos megbetegedések vagy a máj betegségei) egyértelmű kapcsolatban állnak. 

A testi betegségek kezelésében – a szokásos és bevált orvosi módok mellett – érdemes bevetni a pszichológia módszereit is. A relaxációs tréningek vagy a kognitív terápiás módszerek segíthetnek a betegséghez való alkalmazkodásban, illetve egy jó – az adott személy számára elfogadható – életminőség kialakításában. A betegség elfogadását olyan módszerek is segíthetik, amelyek elsősorban nem verbális eszközökkel dolgoznak, ilyen például a művészetterápia. A terápiákban szükség szerint megjelennek szimbólumok, amelyek segítik a feldolgozást, de ez nem jelenti azt, hogy maga a betegség kialakulása értelmezhető egy – ráadásul mindenkire érvényes – szimbolikával.