De tudjuk-e valójában, mit is jelent ez, hogyan működtetjük igazán jól az empátiát? Vajon tényleg csak pozitív hatásai vannak ennek a sokat emlegetett, kapcsolatokat segítő, kötődéseket mélyítő jelenségnek?

Arra vonatkozóan számos kutatás látott napvilágot, hogy az empátiának milyen pozitív hatásai lehetnek. Csak néhány érdekesség ezek közül: A Harvard Medical School kutatói egy vizsgálatukba irritábilis bél szindrómában szenvedő betegeket vontak be. A résztvevők úgy tudták, hogy a kutatásban az akupunktúrás kezelésnek a tüneteikre gyakorolt hatását tanulmányozzák. A csoport egyik felénél egy odafigyelő, érdeklődő, kedves, tehát empatikus szakember végezte a kezeléseket, míg a csoport másik felénél ugyanazt a kezelést egy csendes, szigorúan csak a kezelésre fókuszáló szakember végezte. A vizsgálatban azonban volt még egy csavar, ugyanis mindkét csoport álakupunktúrás kezelést kapott, a tű még a bőrüket sem karcolta. Az eredmény szerint az empatikus kezelővel találkozó betegek mindegyike javulásról számolt be, olyannyira, hogy az a gyógyszerrel megegyező hatású volt, míg a másik csoportnál ilyen típusú javulást nem tapasztaltak. Ted Kaptchuk, a kutatás vezetője a hatást az empatikus kommunikációnak, az odafigyelés következtében kialakult eredménynek tekintette.

Az empátia dimenziói

De mi történik az empatikusan odaforduló segítővel, vagy akár azzal, aki közeli barátját hallgatja igazi ráhangolódással? Ilyenkor tulajdonképpen agyunk leképezi ugyanazokat az érzéseket, amikről a másik beszél, amit látunk rajta. Egy ezt a jelenséget célzó kutatásban képalkotó eljárással (fMRI) orvosok agytevékenységét vizsgálták, miközben a betegek megélt fájdalmaikról beszéltek nekik. Az eredmények szerint az orvosok fájdalomért felelős agyterületei aktivizálódtak a páciensek kezelése közben. Ezen a ponton joggal merülhet fel a kérdés: ezek szerint ha a mentális egészségünk fontos nekünk, kerülni kell az empátiát? Természetesen nem, csak érdemes megismernünk néhány alapvető jellegzetességét. Elsősorban azt, hogy több dimenzióból álló jelenségről van szó, és különböző összetevőinek mértéke, ezek egymásra épülése fogja meghatározni, hogy végül egy minket is feltöltő és a másikat is segítő képességről beszélhetünk-e, vagy olyan eszközről, amely az azt hivatásszerűen használó kiégéséhez vezet.

Automatikus szinkronizáció

A legegyszerűbb megközelítésben az empátiát két fontos alkotórészre bonthatjuk, az affektív (érzelmi) és a kognitív (tudatos) dimenzióra. Ezek egymást kiegészítve, váltogatva jelennek meg egy jól működő empátiás ráhangolódás esetében. A Buda Béla által használt gyöngyhalászpélda mentén látható a két dimenzió egymást kiegészítő működése. A gyöngyhalász szeretne minél több lemerüléssel egyre tovább a víz alatt maradni, fontos azonban, hogy ismerje a határait, időben fel tudjon bukkanni, hogy ne károsodjon a szervezete. Hasonlóan működik az empátia is: ha túl hosszan a másikra hangolódunk, anélkül hogy lenne „felbukkanás”, azaz tudatosítás, akkor ezeknek az élményeknek nem történik meg a kognitív feldolgozása, ami a segítségnyújtás akadályává is válik.

Az affektív empátia gyakran az érzelmi fertőzéssel összefüggő fogalom. Azokban a helyzetekben, amelyekben valaki másra figyelünk, és fontos nekünk, hogy megértsük, mi zajlik benne, a hallgatóban automatikus szinkronizáció alakul ki. Terapeuták például gyakran beszámolnak arról, hogy azon kapják magukat, hogy egy idő után testtartásukban tudattalanul „lemásolják” a páciens testtartását. És ami talán még érdekesebb: a viselkedéses jelekben mutatkozó összehangolódásnak mélyebb rétegekben is megtalálták a lenyomatát, mert ilyen helyzetekben a részvevők agyi elektromos aktivitása is hasonlóvá válik.

„Tükrözve vagyunk”

A másokra hangolódás automatikus megjelenése már születésünkkor is bennünk van, gondoljunk csak arra, hogy amikor egy újszülöttosztályon az egyik baba sírni kezd, a sírás mint futótűz terjed el. Ebben a korai időszakban az összehangolódás képessége segít minket abban, hogy kívülről befelé haladva, a másik (az anya vagy az apa) által tanuljuk az érzéseket (optimális esetben, ha tükrözve vagyunk). A későbbiekben is megmarad az a képességünk, hogy a partner érzelemkifejezésének látványa vagy akár annak elképzelése aktiválja bennünk ugyanazon érzelem idegrendszeri reprezentációját. Az elmúlt évtizedekben ennek a képességünknek megtalálták az idegrendszeri hátterét is a premotoros kéregben és a hátsó parietális lebenyben, speciális tükörneuronok formájában. A tükörneuronok pedig automatikusan, tudatosság nélkül leképezik a megfigyelt viselkedést és érzelmeket.

Ezeknek a tapasztalásoknak a tudatosulása jelenti az empátia kognitív komponensét. Annak a tudása, hogy az adott helyzetben a másik mit érez, a különbségtétel a másik és a saját érzésem között, illetve az automatikus érzelmi válaszaink szabályozása. Az affektív és kognitív empátia bizonyos esetekben nagyon látványosan különül el. Két mentális probléma, az autizmus spektrumzavar és az antiszociális személyiségzavar jól mutatja ezt. Autizmus spektrumzavar esetében az empátia kognitív komponense hiányzik, a személyben megjelennek az automatikus érzelmi reakciók, ezek elöntik, arra a nézőpontváltásra azonban nem képes, ami segítene neki eligazodni az átélt érzelmi viharban, tehát átveszi az adott érzelmet, ezt azonban sajátjaként éli és szenvedi meg. Ezzel szemben az antiszociális személyiségzavar esetében (annak is a korábban pszichopátiának nevezett típusánál) az affektív komponens nincs jelen, vagyis a személy tudja, mit érezhet a másik, ám nem képes átérezni, ezáltal sokszor manipulálásra, a társas szabályok kikerülésére használja tudását.

Empátia a gyógyításban

Ahol kiemelten fontos ennek a fentiekben taglalt automatikus rezonanciának a tudatossá váló használata, az a pszichoterápia. Ebben az esetben az érzelmi rezonancia olyan eszköz, melynek helyes használata nagymértékben hozzájárul a páciens gyógyulásához. A rezonancia jelentkezhet egyszerű gondolatoktól az érzéseken át a testérzetekig, és mindnek fontos információértéke van, nagy segítséget nyújtanak a páciens megértésében. Tudatosulásuk fontos részét képezi a terápiás munkának, hiszen egyrészt a páciens élménye, hogy megértik őt, és a visszajelzések, kérdések segítségével ő is könnyebben megérti saját magát. Nem utolsósorban pedig a saját tükrözési folyamatainak fejlesztése, tudatosulása is kialakul, ami segíti a magáról kialakult kép differenciálódását.

Ha a másik személy érzéseinek átvétele tudatosulás nélkül történik, akkor az illető stresszállapota azonos mértékű stresszé válik a hallgató számára. Ilyenkor a megfigyelőben kialakuló érzelmi válasz olyan erős distresszt (negatív érzelmi állapotot) okoz, ami miatt a figyelmét csak önmagára, a kialakult rossz érzés csökkentésére fókuszálja, és ez a nézőpontváltás akadályává válhat. Ennek a folyamatnak köszönhetően találkozhatunk időnként olyan gyógyító szakemberekkel, akik esetleg érzéketlennek tűnnek, vagy túlzottan sok szakszó használatával igyekeznek eltávolítani magukat az érzelmileg megterhelő helyzettől. Ha azonban megtörténik az automatikus érzelmi válaszok szabályozása, a különbségtétel a másik érzései és a saját érzések között, akkor ki tud alakulni a másik felé irányuló figyelem, amelyben az odafordulás, empátiás törődés dominál.

A segítők saját mentálhigiénéjének gondozása kiemelkedő fontosságú a terápiás hatékonyság szempontjából is. Fontos módszer a szupervízió, az esetek, illetve az esetvezetés folyamán keletkező saját érzések megbeszélése, feldolgozása. A szomatikus orvoslásban ismert a Bálint-csoport, ahol egy-egy megterhelő eset kapcsán megjelenő érzések feldolgozása történik. A jó segítőben kialakul az úgynevezett belső szupervizor, amely a professzionális segítő kapcsolatban három nézőpont között tudja rugalmasan váltogatni a figyelmét: a páciens érzéseinek megfigyelése mellett a saját érzéseit monitorozza, illetve egy szakértői, külső nézőpontból is képes az alakuló folyamatot figyelemmel kísérni. Emellett a saját érzésekre való effektivitás (az érzések felismerése, megnevezése, differenciálása) is egy olyan fontos képesség, amely a segítő szakmákban nélkülözhetetlen, de a mindennapok személyközi kapcsolatainak kezelésében is fontos szerepet játszik.

Dr. Fülöp Emőke – klinikai szakpszichológus