A „rendes emberről” minden család kialakít egy narratívát - ez a mitikus alak hús-vér valójában nem létezik, de szelleme legendaként körülöleli a felnövekvő generációkat. Eredjünk a nyomába – kutakodjon ki-ki önmagában. Hogyan fejeznéd be, Kedves Olvasóm, ezeket a mondatokat? "Anyám szerint az a rendes ember, aki…" - "Apám azt tartja/tartotta rendes embernek, aki…" - "A mi családunk szerint akkor vagy rendes ember, ha…"

A mondatok tetszés szerint variálhatók és folytathatók – minél több befejezést írsz, annál pontosabb lesz a „rendes ember” profilja. Pénzügyi kérdésekre éppúgy jöhetnek állítások, mint a követendő nemi (férfi, női, apai, anyai, gyermeki) szerepekre, netán a munkavállalói létünkre, esetleg arra, miként érdemes bánnunk testünkkel-lelkünkkel. Minél hosszabb a lista, annál több elemezhető tartalom kerül terítékre. Az emberi lélek úgy van összerakva, hogy vágyik a megbékélésre, a katarzisra, a nyugvópontra kerülésre anyjával és apjával – ki ne szeretné hát, hogy a szülei rendes embernek tartsák!? Itt kezdődnek vizsgálódásunk sarokpontjai. A lélek igazságai ugyanis szubjektívek... A következő példákban nem az objektív igazság megítélése a cél, hanem hogy egy-egy bennünk élő rendes-ember-kép mit okoz életstílusunkban, életvitelünkben, vagy kicsit teátrálisan kifejezve: sorsunkban!? Számos egyéni életút, életpálya, sors válik végül végzetszerűvé, mert nem mertük megkérdőjelezni a rendes ember képének generális „igazságait” – vagy legalább feltenni a kérdést, hogy mettől meddig húzódik egy-egy állítás igazságtartománya.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2021. 4. számában olvasható