Közel hozott hozzánk olyan – az egzisztenciális filozófiából és pszichoterápiákból ismerős – fogalmakat, amikkel egy járvány nélküli világban csak krízishelyzetekben vagy az életünk vége felé találkozunk. Nem csoda, hisz ezek a dilemmák – melyek főként az élet-halál, a magány és elszigetelődés, a szabadság és az értelemnélküliség négy nagy kategóriájába sorolhatók – súlyos és nyomasztó, ám napjainkban nagyon is aktuális kérdéseket vetnek fel. Már a témákkal foglalkozni, ezeken gondolkodni is nehéz, nemcsak válaszolni rájuk (már ha egyáltalán lehetséges) – hiszen, ha vannak is válaszok, azok nem mindig „szépek”. Persze nem is kell annak lenniük – a lényeg, hogy életszerűek, autentikusak legyenek, ugyanis általános igazságok és megoldások nincsenek. Lehet ugyan igazodni a művészek, filozófusok, pszichoterapeuták, idolok gondolataihoz, tudunk belőlük töltekezni, ám a saját életünkre vonatkozó kérdéseink és válaszaink mindig egyediek: magunknak kell azokat megalkotnunk.

Minden olyan élethelyzetben, ahol a korábbi fogódzóinkat elvesztjük (s a válsághelyzetek, a krízisállapotok pont ilyenek), óhatatlanul szembe kerülünk e témákkal. A lényeg persze nem az, hogy felismerjük-e, hogy mi most épp sorskérdésekkel, létkérdésekkel foglalkozunk, hanem valójában az, hogy nemigen tudjuk kikerülni őket. Most néhányan felhorgadhatnak, hogy ezekben a bizonytalan, vészterhes időkben minek búsítanánk magunkat még ilyen dilemmákkal is, hisz van „ezek nélkül is elég bajunk”. Van, igen – és talán pont emiatt érdemes kicsit megállni és elgondolkodni, szemügyre venni a helyzetünket, a hétköznapok félelmeit és aggodalmait egy más, nagyobb ívű perspektívából, nem csupán áldozatul esni a mindennapok egyre nyomasztóbb, kétségbeejtő pillanatainak.

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2021. 2. számában olvasható