A lelki egészségvédelem területén (is) várhatóan egyre gyakrabban találkozunk majd a modern technológia vívmányaival – így egyre gyakrabban szembesülhetünk az ehhez hasonló kérdésekkel. Egy ideális világban természetesen minden ember azonnal hozzájutna a legmagasabb szintű humán támogatáshoz. A realitás azonban az, hogy hatalmas szakadék tátong (treatment gap) a kezelésre szorulók és a kezeléshez jutók száma között, a korábban is rossz helyzet tovább romlott a Covid-pandémia hatására: jelenleg átlagosan a rászorulók 50–70%-a nem jut megfelelő kezeléshez. Ezt a hiányt segíthet „betömni” a modern technológiák alkalmazása – ugyanakkor például azt látjuk, hogy a robotok alkalmazása nemcsak a humán szakembereket helyettesítheti, hanem vannak olyan helyzetek, ahol hatékonyabb lehet a robotterapeuta, mint a humán szakember.

Test – hang – üzenet?

A kérdéssel foglalkozó cikkekben gyakran tisztázatlan az a kérdés, hogy mit nevezünk robotterapeutának: olykor „valódi”, fizikai testtel rendelkező robotokról van szó, máskor viszont „csak” olyan mesterséges intelligenciáról, ami képes interakcióba lépni az emberrel. Jövőbeli kutatásoknak kell majd tisztáznia azt a kérdést, hogy miképpen hat a segítő kapcsolatra, ha a segítő fél fizikai formában (robotként) van jelen, vagy ha csak írásban, esetleg hang segítségével vesz részt az interakcióban. Ebben a cikkben azt vizsgáljuk meg, hogy a fizikailag jelen lévő robotok hogyan alkalmazhatóak a terápiás folyamatban.

Ambivalens kapcsolat a technológiával…

A robotokkal való kapcsolatunk megértéséhez érdemes megvizsgálni az emberiség viszonyát a technológiai fejlődéshez. Ez mindig is kettős volt: a folyamatos fejlődés és lelkesedés mellett a kezdetektől jellemző volt egyfajta „technofóbia”: az újonnan megjelenő technológiákkal és lehetőségekkel kapcsolatban könnyen megjelent a szorongás is. Már Platón is arról írt Phaidrosz című művében, hogy az írásbeliség megjelenése károsan hathat az emberiségre: megváltoztatja a gondolkodást, a logikát, és rontja az emberek érvelésre való képességét. A sor hosszú: a félelmek megjelentek a könyvnyomtatással (egyrészt a túl sok ismeretanyag összezavarja az embereket, másrészt veszélyes, ha bármilyen, akár hamis tartalmat ki lehet nyomtatni), a biciklivel (múló szeszély, ami meddővé teheti a nőket), a vonatokkal (a nagy menetszél leégeti az utasok bőrét) vagy épp az elektromossággal (az árammal működő eszközök bármikor megölhetik a használójukat) kapcsolatban.A fejlődéshez való viszonyunk tehát mindig is ambivalens volt – ha pedig ez a fejlődés olyan területen jelenik meg, ahol az emberi „összetevőt” alapvetőnek gondoljuk, akkor a kontraszt még erősebb.

…és a robotokkal

A robotokkal való kapcsolatunk nemcsak a sci-fik világában ellentmondásos, hanem a valóságban is. Talán meglepő, de a robotok koncepciója régóta velünk van – az olyan önállóan is dolgozni képes automata gondolata, amely csökkenti a fizikai munka terhét, már az ókorban is vonzó volt. A görög mitológiában például Héphaisztosz olyan háromlábú munkaasztalt készített, ami képes volt önállóan mozogni. Ugyancsak ő alkotta Talószt, a hatalmas, bronzból készült, ember formájú robotot (automatát), amely Kréta szigetén védte Európát a kalózoktól. A történész Adrienne Mayor Gods and Robots: Myths, Machines, and Ancient Dreams of Technology (Istenek és robotok – Mítoszok, gépek és a technológia ősi álmai) című könyvében arról ír, hogy a robotokkal való „héja-nász” jellegű kapcsolatunk rendkívül régi: „Ezen mítoszok egyike sem végződik jól, miután a mesterséges lények lekerülnek a földre. Mintha azt sugallnák ezek a mítoszok, hogy az nagyszerű, amikor ezeket a mesterséges dolgokat fent az égben használják az istenek, de amint kapcsolatba kerülnek az emberekkel, megjelenik a káosz és a pusztítás.”

Robotok a rendelőben

A „társas robotok” olyan robotok (szemben például az ipari robotokkal), amelyek emberi környezetben képesek interakcióba lépni az emberekkel: képesek kommunikálni velük, képesek reagálni rájuk. 

Jelenleg elsősorban az autizmus spektrumzavarral küzdő gyerekek és az idős (demenciával küzdő) kliensek kezelésében használnak társas robotokat. Az empirikus kutatások szerint sikerrel: alkalmazásuk pozitívan hat a hangulatra, a lelki egészségre, a kognitív kapacitásra és az életminőségre.

Robotok a diagnosztikai folyamat támogatásában

A társas robotok alkalmazása a diagnosztikai/felmérési folyamatban két szempontból is hasznos lehet. Egyrészt olyan információkhoz juthatunk általuk, amely információktól elesnénk a hagyományos felmérési eljárások során. Ha egy szociális szorongással küzdő személynél valamilyen társas robotot alkalmaznak az interjú során, akkor a robot képes lehet rögzíteni a személy „mikroszintű” viselkedését – például azt, hogy mennyi ideig tartja a szemkontaktust. Bár ennek a „hozzáadott” terápiás értéke talán elsőre nem nyilvánvaló, de ne felejtsük el, hogy a robotok képesek lehetnek a depresszióra, vagy a szorongásra jellemző (nonverbális) mintázatok azonosítására.

Másrészt pedig úgy tűnik, hogy bizonyos klienscsoportok „biztonságosabbnak” érzik a robottal való interakciót, mint a humán szakemberrel való kapcsolódást – ezt elsősorban autizmussal küzdő, illetve zaklatást átélt gyerekek esetében mutatták ki.

Robotok a társas interakció facilitálására

A társas robotok alkalmazhatóak arra is, hogy az emberek társas kapcsolódását serkentsék. Ezt elsősorban gyerekeknél igazolták, ahol a robottal való közös játék erősítette a kommunikációt és az interakciót. A robot ilyenkor biztatja a résztvevőket az együttműködésre és a kommunikációra, az eredmények szerint pedig ez a hatás tartós: egy vizsgálatban például két autizmussal élő gyereknek tanította meg a robot, hogy hogyan focizzanak – és ők azután is folytatták a játékot, miután a robot elhagyta a szobát.

Robotok mint „coachok”

A viselkedésünk megváltoztatása (például az étkezési szokásainké) komoly motivációt és kitartást igényel. Ezt a motivációt próbálják kialakítani és fenntartani egyes telefonos applikációk – azonban úgy tűnik, hogy ha egy ténylegesen jelen lévő, „megtestesült” (embodied) tanácsadó/edző segít ebben, akkor jobb a hatásfok. Egy kutatásban például az Autom társas robot támogatta a közreműködők életmód-változtatását (ami az étkezésre és a testmozgásra terjedt ki). Egy másik, 2020-ban végzett kutatásban Jibo, a robotkutya nyújtott támaszt a résztvevőknek pozitív pszichológiai „coachként” – az eredmények szerint hatékonyan.

Robotok mint társak

Elöregedő társadalmunkban az izoláció és a magány egyre komolyabb problémává válik – méghozzá komoly egészségügyi kockázattal járó problémává. Amíg nem valósul meg az az utópisztikus állapot, amelyben mindenkinek van lehetősége kapcsolódni valaki máshoz, addig a társas robotok adhatják meg a kapcsolódás élményét – például beszélgethetnek, játszhatnak idős, magányos személyekkel. A robottervezőknek természetesen még sok dolguk van, ha javítani akarják a robotokkal való kapcsolódás élményét – ezt a folyamatot gazdagíthatja például az állatokkal mutatott kötődés vizsgálata. A kutyákhoz való kötődés során például fontos elem, hogy nem „tökéletesek”, és nem engedelmeskednek minden esetben – a robotok is életszerűbbekké válnak, ha kevésbé kifogástalanul viselkednek.

Robotok mint terapeuták

Képesek-e a társas robotok terapeutaként részt venni a segítő kapcsolatban? Nos, a fő kérdés az, mit értünk azalatt, hogy „terapeutaként részt venni”. Egyrészt képesek figyelni a kliensre, képesek bátorítani és motiválni. Képesek egyszerű, leginkább kognitív viselkedésterápiára emlékeztető feladatokat adni a kliensnek – például tudják segíteni abban, hogy tudatosabban figyelje a gondolkodását, és felismerje a gondolkodási hibáit. Mintázatfelismerő képességüknek hála, képesek összefüggéseket és mintázatokat észrevenni, és azokat visszajelezni a kliensnek (sokszor ezt tesszük humán terapeutaként is: „Jól érzem, hogy a kollégájával való konfliktusa hasonló azokhoz a konfliktusokhoz, amikről múltkor mesélt?”). A kliensek pedig bizonyos fokig képesek kötődni hozzájuk. Ugyanakkor ha a terápiát mindenképp két ember idegrendszeri, érzelmi, viselkedéses összehangolódásaként definiáljuk, akkor a klasszikus pszichoterapeuta-szerep értelemszerűen egyelőre megmarad emberi feladatnak.

Kérdések és kétségek

A társas robotok tehát egyrészt gazdagíthatják a hagyományos terápiás formákat, másrészt segíthetnek a humán szakemberhiány enyhítésében. Ugyanakkor alkalmazásuk sok súlyos kérdést is felvet. 

Minden terápiás folyamat alapeleme a titoktartás – csak így érezheti magát biztonságban a kliens, csak így lesz képes megnyílni. A humán szakemberrel kapcsolatban ez a bizalomélmény általában gyorsan kialakul. Egy robotterapeuta bevonásakor azonban rengeteg kétség merül fel ezzel kapcsolatban: Ki férhet hozzá a robot által rögzített adatokhoz? Ki és mi biztosítja a magántermészetű (és sokszor rendkívül érzékeny) információk biztonságát?

Ugyancsak alapkérdés, hogy mennyire elfogadható a robotterápia a felhasználók és a szakemberek számára. Vajon hajlandó-e a beteg egy robotterapeutával beszélni? Képes-e megnyílni neki? Mennyire elfogadható egy robotterapeuta az egészségügyi dolgozók számára? Segítségnek élik meg a jelenlétét? Vagy ijesztő fenyegetésnek, esetleg konkurenciának?

Ha sikerül megnyugtató válaszokat találni ezekre a kérdésekre, akkor a modern technológiai megoldások alkalmazása hatékonyan gazdagíthatja a (mentális) egészségügyi ellátást.

Ez az írás a Mindennapi Pszichológia magazin 2024/1 lapszámában jelent meg, amennyiben érdekli a lapszám többi cikke, úgy rendelje meg az online magazint webshopunkban!