Valószínűleg mindannyian tudunk saját példával is szolgálni erre a nem túl nemes tettre, akár elszenvedői, akár elkövetői voltunk valamiféle megtorlásnak. Érdekes módon azonban az emberi viselkedés kutatói csak az utóbbi tíz-húsz évben kezdtek mélyebben foglalkozni a jelenséggel. A bosszúállás tulajdonképpen mind az egyén, mind a társadalom szintjén igen „költséges”, így nehezen magyarázható, hogy viszonylag gyakran előfordul. Biológiai és pszichológiai tényezői mellett egyre nyilvánvalóbb, hogy társadalmi faktorait is figyelembe kell vennünk, ha egészében meg akarjuk érteni, miért jelent meg és maradt fönn az ember biológiai és kulturális evolúciója során...

Általános elterjedtsége és gyakorisága azért érdekes, mert a közösség és az egyén szintjén is súlyos veszteségekkel járhat: a közösség szempontjából növelheti az áldozatok számát, hiszen a bosszú gyakran bosszút szül – az egyéneknél pedig a pillanatnyi kielégülést általában súlyos, tartós bűntudat követi. Ezért is merülhet fel a kérdés, hogy egy ennyire kártékony, de mégis elterjedt cselekvésnek lehetnek-e pozitív hatásai? Az állatvilágból vett példák erre utalnak. A rézuszmajmok kisebb csapatokban gyűjtögetik a napi betevőt, s ha egyikük talál valamit, jellegzetes kiáltásokkal értesíti a többieket. Ha ez elmarad, és a többiek észreveszik a mulasztást, együtt tanítják móresre önző társukat. Az elefántfókák körében a szoptatás idején előfordulhat, hogy a kölykök megpróbálnak tejet lopni egy idegen anyától, aki ilyenkor rendre megharapja a kis tolvajt... Ezek a tettek mind csökkentik a jövőbeli veszteségek elszenvedésének valószínűségét, így tehát hosszú távon az egyed és a közösség szempontjából is pozitív hatásúnak tekinthetők... Az állatvilágból kiemelt példákat a reaktív agresszió megnyilvánulásainak tekinthetjük, ami persze az emberek körében is megjelenik, a bosszúállás legegyszerűbb eszközének tekinthető. A fizikai agresszió azonban csak a nyílt bosszúállás egyik formája: a vétkes fél verbális vagy más módon történő megalázása szintén a megtorlás gyakori eszköze. Burkolt formái közül megemlíthetjük a rosszindulatú pletykák terjesztését, vagy az elkövető személyének figyelmen kívül hagyását is. Arra is bőven akad példa, hogy a megtorlás nem az eredeti elkövetőt célozza, hanem a „cinkosait” – például a családját, vagy akár egész népét...

Az emberi intelligencia fejlődésével azonban nemcsak a retorziók eszköztára bővült, a „bosszúért kiáltó” sérelmek köre is nőtt: a revans vágya már nem csupán a fiziológiai egyensúlyunkat fenyegető események kapcsán, hanem például a tekintélyünket, önértékelésünket ért támadások esetén is fellángolhat...

A teljes cikk aMindennapi Pszichológia 2019. 6. számában olvasható