Ez persze alapvetően igaz, még ha nem is érezzük úgy, hogy az újabban sokat hangoztatott „egész életen át tanulás” a legkedveltebb időtöltésünk lenne. Sokan inkább valamiféle „szükséges rosszként” élik meg. A kutatók azonban tisztában vannak azzal, hogy a hétköznapi felfogással szemben a tanulás valójában nem valamiféle fárasztó, különleges tevékenység, aminek az ember időnként nekiveselkedik. Épp ellenkezőleg, a tanulás olyan, mint a lélegzetvétel: ahogy egy élőlény nem szűnik meg lélegezni születésétől a haláláig, ugyanúgy elménk, idegrendszerünk is folyamatosan tanul, vagy végez tanulással kapcsolatos tevékenységet – akár még olyankor is, amikor alszunk.

Az emberi és állati agynak ugyanis egyaránt az az egyik legfontosabb funkciója, hogy a körülötte lévő világ eseményeit, összefüggéseit, a környezet minden elemét leképezze, s az idegsejtek hálózatában ezekről egyfajta belső reprezentációt alakítson ki. Ily módon építi fel az általa megismert világnak egy olyan belső modelljét, amelynek segítségével időről időre meg tudja jósolni a várható eseményeket, történéseket, és így megfelelő, a túlélést segítő viselkedésmódot alakíthat ki. A külvilágról alkotott belső reprezentációk azonban nem valamiféle statikus szerkezetet képeznek, hanem egy olyan dinamikus rendszert, amit az elme a születéstől a halálig folyamatosan igyekszik naprakészen tartani. A „lejárt szavatosságú” információkat időről időre eltávolítja, s az új felismerésekről kialakított memórianyomokat, „agyi reprezentációkat” épít be, tehát folyamatosan „tatarozza”, átépíti a külvilágról alkotott idegrendszeri modelljét. Ebben a felfogásban tehát a tanulás nem más, mint az elmének ez a reprezentációs modellt kialakító és azt frissen tartó tevékenysége, és mint ilyen, minden idegrendszerrel rendelkező élőlényre általánosan jellemző. Mindebből persze az is következik, hogy a tanulás a környezethez való alkalmazkodás egyik legfontosabb eszköze!

Vannak esetek, amikor a külvilágról való tanulás már születés előtt megtörténik. Ilyenkor az történik, hogy az embrionális fejlődés során kialakuló idegrendszerbe a gének által hordozott olyan információk épülnek be, amelyek a megszületés után várható külvilág működéséről, az ott várható fontos eseményekről tartalmaznak ismereteket. A gének közvetítésével meglepően részletes környezeti információk is bekerülhetnek az idegrendszerbe... Persze a külvilágra vonatkozóan ennyire pontos, génekben tárolt ismeret csak akkor alakulhat ki, ha az adott faj nagyon stabil, kiszámítható környezetben él, s a zsákmány és a ragadozó között evolúciós léptékben is hosszú, stabil „kapcsolat” van. Az esetek többségében azonban a várható környezet sokkal bizonytalanabb annál, mintsem hogy a genetikai memória segítségével az idegrendszer előre felkészülhessen rá.  Ilyenkor az egyednek magának kell beszereznie a szükséges ismereteket...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 4. számában olvasható