A lehetetlen illúziója

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy „a mai felvilágosult világban” a racionalitás uralkodik, és a természeti törvényekkel nem magyarázható, vagy azoknak egyenesen ellentmondó jelenségekben, a csodákban való hit már csak a gyerekeknek való. Ha azonban egy kicsit belegondolunk, rögtön rájövünk, hogy erről szó sincs. Sőt: nem vagyunk egy kicsit túl hiszékenyek?

Egyáltalán nem idegen tőlünk, hogy elhiggyünk megmagyarázhatatlan – sokszor képtelennek tűnő – dolgokat

Szinte mindannyiunknak van valamiféle kabalája, az észszerűséggel nem indokolható, szerencsehozó vagy balszerencsét elhárító szokása, babonás hite. Nagyon is emberi dolog ez, mondhatnánk, de valójában már állatoknál is megfigyelhető. B. F. Skinner klasszikus, lenyűgözően egyszerű kísérletében éhes galambokat tett ketrecbe, ahova egy automata mindentől függetlenül bizonyos időközönként bejuttatott egy darabka ennivalót. Egy idő után a galambok elkezdtek különös rituálékat kialakítani: az egyikük ismételten kétszer-háromszor körbefordult az óra járásával ellentétesen, a másik folyton bedugta a fejét a ketrec egyik sarkába, és volt olyan, amelyik jobbra-balra ingatta a fejét. A galambok babonásak lettek. Véletlenül éppen valamilyen mozgást végeztek, amikor megérkezett az ennivaló, és azt hitték, ezt a kellemes eseményt az ő viselkedésük idézte elő. Ezért rászoktak, hogy ismételgessék a szerencsét hozó magatartást, függetlenül attól, hogy semmilyen látható összefüggésben nem állt a táplálékkal. Ez lényegében ugyanaz, mint amikor a diák vizsgára indulva felveszi a szerencsezokniját, mert legutóbb, amikor ezt viselte, nagyon jó tételt húzott…

Hirdetés

A bűvészek és illuzionisták több évszázados gyakorlat alapján jól tudják, hogyan lehet kihasználni az emberi észlelés hézagait, vakfoltjait. Annyira kifinomult ez a tudásanyag, hogy az utóbbi években a pszichológus kutatók is elkezdtek együttműködni a bűvészekkel. Azok a mozzanatok, amelyek miatt az emberek bedőlnek a trükköknek, sokat elárulnak agyunk működéséről... Az, hogy megtévesztenek-e minket a bűvésztrükkök, nem hiszékenység kérdése. Agyunk észlelő apparátusának sajátosságai miatt nagy valószínűséggel sikerül becsapni bennünket...

A bűvészmutatványok nyújtotta élmény egyik kulcsmozzanat az a pillanat, amikor megtörténik a csoda, amikor valami olyasmit látunk, ami ellentétes a várakozásainkkal, ami a fizika törvényei szerint – látszólag – lehetetlen. A széttépett papír újra egyben van, az érme eltűnt a pohár alól, a varázspálca virágcsokorrá változott. Ez nagy élmény: egy bűvész műsora alatt többször is tanúi leszünk annak, hogy valóra válik a lehetetlen. Igaz, csak egy pillanatig érezzük úgy, hogy fejre állt a valóság. A bűvésztrükkök legtöbbjének esetében senki nem hiszi, hogy valóban az történt, amit a bűvész láttatott; nincs ember, aki úgy gondolná, a csinos hölgyet valóban kettéfűrészelték...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2019. 1. számában olvasható