Mi az a plusz, amitől kollégáit ösztönző, ötlettel teli és kreatív lesz egy munkahelyi vezető? Személyiségfejlesztő és menedzsment-témájú ismeretterjesztő és szakkönyvek tucatja teszi föl e kérdést, s próbál univerzális igazságo(ka)t megfogalmazni arra vonatkozóan, milyen stratégiákkal és milyen tippekkel-trükkökkel válhat valaki középszerű,  nem kirívóan népszerű főnökből valódi vezetővé? Ugyanis nem csak a magyar nyelvben van stiláris és jelentésbeli különbség a főnök és a vezető között. Utóbbira gondolva az anyanyelvi beszélő – és valaha alkalmazottként serénykedő – munkavállaló tudja, hogy a vezetőnek megvan az ösztönözési, motiválási és támogatási képessége és hajlandósága. Szakmai és személyes példát mutat, s képes felmérni saját vállalási korlátait; tud differenciálni a rá váró feladatok fontossága között. Jól ki tudja választani azon kollégáit, akik „nem lépnek le a fedélzetről” az első adandó alkalommal, munkaidejükben nem fejvadászcégek oldalait nézik munkát mímelve a monitor előtt.

Mert ha szerencsések voltunk, s nem találkoztunk ilyen helyzettel, akkor ismeretségi körünkben bizonyára akad olyan, aki dolgozott már együtt arrogáns és önimádó főnökkel, vagy mézes-mázos álarc mögé rejtező lelketlen kirúgásbajnokkal, esetleg ellentmondást nem tűrő önkényúrral. Közülük sokak inkompetensségük ellenére kaptak vezetői megbízást, s meg sem lepődünk rajta, ha motiválni képtelenek. Ők azok, akik nem kollégákról vagy munkatársakról beszélnek, hanem ’csereszabatos beosztott droid’ számukra mindenki...

Kreativitásinjekció

Szemben a hazai gyakorlattal, a messzi távolban a felsővezetők egészen más kreativitásösztönzést és lelkifröccsöt kapnak pályaívük során, több cégnél azonos időszakonként, ciklikusan. Első hallásra egy középszerű thriller hangulatát idézheti fel bennünk a bevezetőben is említett történet, miszerint John Smithből, a fehérgalléros, öltönyös, hétvégén golfozó és szörföző felsővezetőből egyik napról a másikra kecskepásztor lesz egy távoli osztrák hegyi faluban. Mert bizony lehet – s ez nem is utópia, nem is fikció. Bére és juttatáscsomagja, premizálási rendszere nem változik, új lakóhelyén a családjával közösen költözhet az időszakos otthonául szolgáló, általa kiválasztott luxusingatlanba. Mindeközben – hajnali munkakezdéssel – legeltethet hegyikecskét, köpülhet sajtot vagy takaríthat istállót az egykori multicég teljhatalmú és rettegett ura, anélkül, hogy eljátszotta volna valamelyik Las Vegas-i kaszinóban teljes vagyonát vagy igazgatósági tanácsban birtokolt elnöki bársonyszékét. Nem bukott meg, csak töltekezik, relaxál. Amolyan kreativitásinjekciót kap, vagyis napról napra ötletgazdagabbá válik. Amint „rehabilitálják” időszakos kecskepásztorságából, újólag futhat reggelente saját edzőtermében a személyi edző iránymutatása mellett, magára öltheti öltönyét vagy kosztümjét, irodájában várja asszisztense – egykor volt hatalma újra az övé...

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2016. 5. számában olvasható.