A leleplező testszag

Vannak, akik szinte szemfényvesztő pontossággal felismerik a másik ember szorongását – még akkor is, ha az illető viselkedése nem tükrözi azt. Klasszikus példa: a tanár, aki mindig azt a diákot hívja ki felelni, aki nem készült. Hogy szúrja ki? Valószínűleg kiszimatolja.A testek illatát, szagi vonatkozásainkat általában nem tekintjük kellemesnek. (Talán mert félünk, hogy ezek lelepleznek bennünket…?) A kozmetikai ipar meglovagolja ezt az ellenérzést, és minden lehetséges eszközzel rá akar venni, hogy kipárolgásunkat fojtsuk el izzadásgátlókkal, majd helyettesítsük mesterséges illatokkal. Pedig egymás pillanatnyi állapotának, érzelmeinek felismerésében a szagokkal történő kemoszenzoros kommunikáció alapvető fontosságú. A szagok és érzelmek kapcsolatáról már korábban is volt szó lapunkban: a sztriptíztáncosnők borravalója és a másik ember szexuális irányultságának felismerése ugyancsak a testszag érzékeléséhez, idegrendszeri feldolgozásához kötődik. Tanulságos, hogy az agy érzelmeket feldolgozó rétegét, a limbikus rendszert korábban „szaglóagynak” nevezték – ez is rávilágít, hogy az emberi illatok és érzelmek milyen szorosan összefonódnak. 

Agyunk orra

A külvilágból származó ingerek feldolgozása agyunkban három módon történhet. Az agy legfiatalabb, kérgi részében – elsősorban az elülső, homlokunk felőli területen – az információk tudatosulnak, összekapcsolódnak korábbi emlékeinkkel, gondolatainkkal. Így tudunk az adott eseménnyel vagy érzéssel kapcsolatban döntéseket hozni és azok szerint cselekedni. Ez a folyamat, a kogníció azonban összetettsége, a feldolgozandó és összekapcsolandó információ nagy mennyisége miatt lassú, másodpercekben mérhető. A legalapvetőbb feldolgozási mód az agy legbelső és legősibb szintjén, az agytörzsben történik. Itt a villámgyors, nem tudatosuló, kevés idegi kapcsolaton áthaladó inger-válasz események zajlanak le, amelyek túlélésünk szempontjából alapvető jellegűek: ezek a reflexek. Az agy középső része az előbb említett limbikus rendszer. Az ide kerülő információk hosszabb utat járnak be, mint a reflexek, de a tudatosság szintjét általában nem érik el, ezért feldolgozásuk a kogníciónál rövidebb időt vesz igénybe. A gyors, túlélés szempontjából ugyancsak fontos – főleg a szorongással és félelemmel kapcsolatos – érzelmek alakulnak itt ki. Ebbe a rendszerbe érkeznek a szaglás érzékleti információi is: ennek tulajdonítható, hogy az olfaktoros (szaglási) ingerek és a szorongás szorosan összekapcsolódnak. A három szint között természetesen van átjárás, hiszen a reflexműködések és a gyors érzelmi reakciók is eljutnak tudatunkba.

Szaglásunk – bár nem olyan jó, mint a kutyáké – nagyon érzékeny műszer. Az orrunk felszínén található, idegvégződésekben gazdag szaglóhámon a másik ember testének illatából viszonylag kevés, a levegőben terjedő molekula is ingerületet hoz létre. Ezek az ingerek aztán a limbikus rendszerbe kerülnek. Így a másik ember testének kipárolgása (legalábbis a feldolgozásnak ebben a kezdeti szakaszában) nem kerül ugyan a tudatosságba, de az alatta lévő szinten „körbejár” agyunkban. S mivel a szagok és az érzelmek a limbikus rendszerben összefonódnak, hangulatunkra, érzelmi állapotunkra is hat a kommunikációs partner bőréről elpárolgó izzadságban található kémiai információ. És fordítva: egyes érzelmi állapotok is felerősítik a szagok iránti érzékenységünket, még ha ez nem is tudatosul bennünk.A legjelentősebb érzelem ebből a szempontból a szorongás: az a diffúz, egész hangulatunkat meghatározó félelem, amelynek nincsen meghatározott tárgya. A szorongó ember testszaga a másik emberben is szorongást kelt. Az utóbbi évek idegtudományi kutatásai ezt már nem csupán az érzések szintjén igazolták, de feltárták a folyamat agyi hátterét is. 

A záróvizsga illata

A kutatók feltételezték, hogy a két helyzetben keletkező verejték eltérő összetételű, valamint azt, hogy a szorongást átélt személyek verejtéke kémiai úton közvetíti a szorongási állapotot. Ennek igazolására a vattakorongokat az olfaktométer nevű készülékbe helyezték: ez állandó hőfokú, enyhén sűrített levegőt áramoltat, mely először egy aktívszén-tartalmú szűrőn halad át, ami biztosítja, hogy a levegő csak az útjába helyezett kísérleti anyag szagát tartalmazza. Beépített érzékelőkkel nagyon pontosan szabályozzák, hogy a levegő a vizsgált szagból mindig azonos mennyiséget tartalmazzon – a szagkoncentrációt úgy határozták meg, hogy az az átlagos érzékelhetőségi küszöb körül legyen.Az olfaktométerrel a vattakorongokból szivárgó illatot 28 másik személy orrába juttatták, akik a vizsgálat alatt az agy működését szkennelő funkcionális mágnesesrezonancia-képalkotó (fMRI) készülékben feküdtek, s egy képernyőn jelezték számukra, mikor kell be- és kilélegezniük. Az egyes vattakorongok szagát véletlenszerű sorrendben, összesen nyolcvan alkalommal „illatolták” meg. Minden be- és kilégzési szakasz három másodpercig tartott. A képernyőt összekötötték egy mellkasra rögzített érzékelővel, amely a tüdő kitágulását regisztrálta (hogy a személyek mindig elég mélyet szippantsanak). A szippantások alatt az fMRI-készülék rögzítette agyi aktivitásukat, s egy gomb lenyomásával jelezniük kellett, hogy éreznek-e bármilyen szagot. Mielőtt a vizsgálat elkezdődött, minden izzadságmintából kaptak egy-egy szippantást, és 1–8 közötti skálán meg kellett ítélniük ismerősségét, kellemességét és kellemetlenségét. Egy-egy illatról azt is el kellett dönteniük, hogy kivált-e belőlük valamilyen érzelmet. 

A kétféle érzelmi helyzetben termelődött izzadság ismerős és kellemetlen-kellemes volta között nem volt különbség. Nem számoltak be arról sem, hogy az egyes illatok érzelmi változást idéztek volna elő náluk, a vizsgadrukk és a sport „szaga” között sem tettek különbséget. Az agyműködés azonban jelentősen eltért a kétfajta szag észlelése során: a szorongásos helyzetben keletkezett izzadság erősebb aktivitáshoz vezetett az inzula, a prekuenusz, a cinguláris és a fusiformis kéreg nevű agyterületeken, amelyek a limbikus rendszer gyors-tudattalan és a felsőbb szintű, kognitív-tudatos feldolgozási módja között teremtenek kapcsolatot. A szorongásos izzadság a legnagyobb aktivitás-különbséget az inzulában okozta, amelynek nagy szerepe van a szagok és a tudatosuló érzelmek összekapcsolásában, illetve a társas érzelmek kialakulásában. Mivel a szagingereket a személyek nem érzékelték eltérőnek (és azok nem váltottak ki bennük tudatosuló hatást), a kutatók arra következtetnek, hogy itt az inzula a szociális érzelmek előkészítésében játszik szerepet. Más vizsgálatokból tudjuk, hogy szintén erősen aktiválódik ez az agyterület akkor, amikor egy másik ember szenvedésével kapcsolatos (látvány- vagy hang)ingereket kapunk. A prekuneusz az énre és a másikra vonatkozó információk megkülönböztetéséért felelős, a  fusiform és a cinguláris kérgi területek pedig abban játszanak szerepet, hogy a másik ember arcáról és testtartásáról le tudjuk olvasni aktuális érzelmi állapotát, és bele tudjunk helyezkedni az ő érzésvilágába.

Röviden: a szorongási helyzetből származó verejték azokat az agyterületeket hozta működésbe, amelyek azért felelősek, hogy azonosulni tudjunk a másik ember szorongásával. Az empátia működésének alapja, hogy a kommunikációs partner érzelmeit agyunk bennünk is feléleszti. Ennek a tudatosulása okozza, hogy át tudjuk érezni, éppen mi zajlik le a másikban. A verejtékben lévő kémiai anyagok valószínűleg hozzájárulnak ahhoz, hogy agyunkban leképeződjön a közelünkben lévő ember(ek) érzelmi állapota. A kísérleti személyekben feltehetően azért nem okozott hangulatváltozást az észlelt illat, mert az önmagában még nem elég a tudatos emocionális élmény kialakulásához. A másik embert mindennapi körülmények között arcjátékával, gesztusaival együtt észleljük: ezekre az információkra is szükség van ahhoz, hogy érzelmi állapotaikat azonosítani tudjuk. Úgy tűnik azonban, hogy ezt az azonosítási folyamatot a finom, szinte észrevehetetlen szaglási mechanizmus alapozza meg. A „kegyetlen” tanárok agya talán nagyobb hatásfokkal dolgozza fel a diákok testszaga által közvetített információt, mint azoké, akik nem képesek szag alapján kiválasztani, ki nem készült az órára.

Parfüm vagy őszinteség?

Nem tudjuk pontosan, hogy a dezodorok és egyéb mesterséges illatok hogyan befolyásolják az empátia kemoszenzoros – testszag által közvetített – folyamatát. Valószínű, hogy egy beparfümözött ember érzelmeit nehezebb felismerni, mint aki csak a saját illatát viseli. De ne dőljünk be a kozmetikai ipar üzeneteinek: nem igaz, hogy a rendszeresen mosakodó (és jó lelkiismeretű) ember kipárolgása kellemetlen. Akinek nincs rejtegetnivalója, annak nem kell percenként spéci izzadásgátlókkal befújnia magát. Ha mértékkel használjuk a dezodorokat, számíthatunk arra, hogy társaink pontosabban megértenek, és talán jobban meg is kedvelnek minket…