2015-01

Ami az egyik emberben látszólag nyomot sem hagy, az egy másikban üszkösödő sebet üt, s egy életen át kínos-konfliktusos helyzetekbe sodorja az illetőt 

Az emberi test természetes szaga egyre kevésbé trendi. Nők és férfiak egyaránt igyekeznek mindent megtenni, hogy kipárolgásukat elleplezzék, mesterséges illatokba csomagolják. Hiába: a személyközi kommunikációból nem lehet kiiktatni a szagokat. Agyunk másképpen reagál a másik ember szorongásból származó izzadságára, mint ha az illető sportolás miatt verejtékezik. Nem csoda, hogy természetes szagburkunk elfedésére mindent meg akarunk tenni, mert a szag „fertőz”: a szorongás illata a kommunikációs partnerben is szorongást kelt. Úgy tűnik, az empátiát a másik ember illatába kódolt érzelmek alapozzák meg.

A „Talán Férfi” tehát saját önbizalmának növelése érdekében nem köteleződik el a kapcsolatban, nem vállal gyermeket, sokat dolgozik, sok pénzt keres, nem teszi ki magát a kudarc lehetőségének. A „Talán Férfit”, aki bizonytalansága miatt nem mer felelősséget vállalni, fél a kudarcok sorozatától, eleve elkerüli a siker lehetősége. 

A félelmekkel, szorongásokkal nem az a probléma, hogy vannak, hanem az, hogy az egyén szempontjából megterhelő mértékük korlátozhatja a személyiség fejlődési lehetőségeit, mindennapi életét – és pszichés tünetet okozhat.

Sokféle mániát, kényszert, szenvedélyt, függőséget ismer a pszichológiai és pszichiátria szakirodalom, azonban közülük a grafomániáról, az íráskényszerről – vagy inkább a kényszeres írhatnékról – kevés szó esik. 

Bizonyos esetekben a képzelet démonai helyett a valóság rémképei zavarják meg az ember álmát. A baleset, erőszak, háború vagy természeti katasztrófa áldozataivá válók esetében előfordul, hogy a trauma rendkívül mély, egyes esetekben kóros emléknyomot hagy bennük...

„Amióta a családom megtudta, hogy súlyos beteg vagyok, folyton a kedvemben akarnak járni, programokat csinálnak nekem, állandóan megyünk valahova. Én mosolygós arccal közreműködök, mert nem akarom őket megbántani. Nem tudom, hogy mondjam el nekik anélkül, hogy megbántanám őket, de én csak egy kis egyedüllétre vágyom, amikor magammal lehetek.” 

A munkahelyváltás, előléptetés egyik természetes velejárója a változással kapcsolatos izgalom: hogyan állom majd meg a helyem? Meg tudok-e felelni az új elvárásoknak?