Ehhez hasonló kijelentéseket sok pácienstől hallottunk már. Vajon miért válik ilyen fontossá „Damoklész kardja alatt” a saját magunkkal töltött idő? Milyen lehetőséget rejt az egyedüllét, mely akár egy komoly betegségből való gyógyulásunkat is előrelendítheti? Bár a magány az üresség érzésével jár együtt, a fent említett „elvonulás” során nem vagyok magányos, hiszen magammal vagyok, amikor a külső zajok elhalkulásával belső mivoltom szólhat hozzám. A mai világban folyton azt halljuk, hogy mi, emberek társas lények vagyunk, a modern technológiai vívmányok segítségével pedig egy másodperc alatt kapcsolatba léphetünk valakivel. A legfrissebb kutatások azonban azt bizonyítják, hogy az egyedül eltöltött idő éppoly fontos, mint emberi kapcsolataink. A csend elfogadása pedig az önismeret, a bizonytalanságtűrés és az egyéniség integritásának mércéje is. Lelkünk sokszor figyelmeztet bennünket, hogy lassítsunk és próbáljunk befelé figyelni. Sajnálatos módon ez a „luxus” sok esetben nem fér bele a napi rutinba. A folyamatos feszített tempó azonban visszaüthet – akár valamilyen betegség formájában is...

Ön is ismer olyan embert, aki bekapcsolja a tv-t, rádiót, amint hazaér, csak hogy szóljon valami? Vagy akinél egész éjszaka megy a tv, mert máshogy képtelen aludni? A tanulmányok szerint öt perc csend után a legtöbben kényelmetlenül kezdik érezni magukat. Vajon mi történik ilyenkor? Az elcsendesedés során az ember találkozik saját lelkével. Ha sokáig csendben vagyunk, akkor elkezdünk gondolkodni, és nem biztos, hogy ezek a gondolatok tetszeni fognak nekünk. Ez magyarázat lehet arra, miért menekülnek előle oly sokan. Az érettebb személyiség általában szeret egyedül lenni. Szenteljünk magunkra minél több időt, hiszen a belső nyugalom megtalálásával felfedezhetjük valódi önmagunkat, s ráléphetünk a magasabb tudatosság felé vezető útra... 

A teljes cikk a Mindennapi Pszichológia 2015. 2. számában olvasható