Képzeljük csak el, mi történne, ha egy sebészorvos a következőket mondaná: „Sajnálom, asszonyom, a férje a sérvműtét során életét vesztette, mert nem volt szerencsém.” Vagy egy légitársaság szóvivője a következőkkel állna a sajtó képviselői elé: „Sajnáljuk, de ma elpártolt tőlünk a szerencse: a gépeink 10 százaléka lezuhant. Nézzék el, de rossz napot fogtunk ki.” Akkor is tágra nyílt szemekkel fortyognánk a dühtől, ha egy óceánjáró kapitánya, miután a mentőcsónakban partot ért, így szólna: „Nehéz időszakon vagyok túl, mostanában egyszerűen nem jöttek össze a dolgok, Fortuna nem volt kegyes hozzám, a rám bízott hajó elsüllyedt. Van ilyen, nem lehet mindenki olyan piszkosul szerencsés, hogy révbe érjen.”

Az efféle képtelen összehasonlítások olvastán sokan legyintenek, elvégre ez más, hiszen itt elvárható a pontosság, a hiba nélküliség, s a véletlen, a sors kizárása. De miért is? A kérdés nem az, hogy a fenti példák miért nem fordulnak elő sosem a valóságban, hanem hogy a mi saját életünkben miért takaródzunk folyton a balsorssal, a „mázli-faktorral”, hogy nem voltam jókor jó helyen, és egyébként is, minden a kapcsolatokon múlik.. Így van ez? Nincs, de ezt elfogadni roppant nehéz, ugyanis ebben a pillanatban a felelősséget már nekünk kell vállalnunk, s a másokra mutogatás lehetősége a múlt ködébe vész.Ahol most tart az életünk, annak okozói elsősorban mi vagyunk. Nem a főnök, nem az anyós, nem az utált kolléga vagy a kevésbé szeretett unokatestvér, de még csak nem is az aktuális politikai vezetés tehet arról, miként telik el egy mezei hétfőnk, egy normál keddünk vagy egy sima szerdánk. Ennek kizárólagos eredendő okai ugyanis mi magunk vagyunk. Persze ha a szembesülés fájdalmas, akkor most felháborodva félredobod ezeket a sorokat. Sokan megtesszük majd, mondván, a mi életünk más, ezt kívülálló nem értheti meg. És ez így is van, csakhogy míg azon merengünk és veszekszünk környezetünkkel, hogy félig üres vagy félig tele életünk pohara, addig elfelejtjük az igazságot: van pohár! S ez a lényeg, ez a kulcs abban és ahhoz, hogy a szerencse gyakran látott vendég legyen nálunk is. A szerencse ugyanis nem a vágyaktól, de még csak nem is a gondolatoktól lesz bajtársunk, hanem a tetteinkben rejlik, hogy mellénk szegődik-e.

Lehetőségeink köre

Egy elvi gondolatkísérlet mezsgyéjén haladva próbáljuk feltenni a kérdést: mikor van teljes lehetőségünk bármire az életben? Egy pillanatra tegyük fel, hogy a lélek, mielőtt fizikai testet öltene, képes bármit elérni és megvalósítani, amit csak akar, korlátok nélkül – vagyis a lehetőségei százszázalékosan teljes kört alkotnak. Aztán létrejön életünk, hiszen megtörténik a fogantatás. Az allélok találkoznak, és a genetika teszi a dolgát. Ebben a pillanatban már nem teljes a kör. Míg korábban elvileg minden teljes mértékben lehetséges volt, abban a pillanatban, hogy én példának okáért fehér férfiemberként fogantam meg, azonnal szűkült a lehetőségeim köre. Hiszen például fehér ember még 100 métert nem futott tíz másodpercen belül. Ha pedig én fehér emberként jövök a világra, ez nem az én létlehetőségem többé – vagyis az eredeti 100% fogantatásunk pillanatában azonnal csökken.
Menjünk tovább! Mi van akkor, ha egy anya drogozik, cigizik, iszik terhessége idején? Ekkor megint szűkül lehetőségeink köre, ki kell vágnunk egy újabb körcikket. Ebben a pillanatban könnyen lehet, hogy a PhD fokozatunk megszerzése, vagy tán az egyetemi diplománk is elúszott. Majd jön születésünk pillanata. Hova születek vajon? Mi az a közeg, ahova apró létezőként, sírva és ordítva belecsöppenek? Egy nagyon érdekes szociológiai, szociálpszichológiai terminus technicus az ún. szocioökonómiai státusz. SES-nek is szokták rövidíteni. Meg lehet határozni, hogy kinek-kinek a családja milyen SES-ű. Ha én nem elég jó SES-ű családban foganok és születek meg, és nem tudnak megfizetni két-három éves koromtól egy külön anyanyelvi angoltanárt vagy óvodát, akkor már megint szűkülni fog ez a fránya olló, a lehetőségeim bezáródnak, és egész életemben olyan akcentusom lehet, hogy sosem kopik majd ki. Félreértés ne essék, a nyelvtanulásra való lehetőség nem zárul be, csak az akcentusra.

És ez így ment tovább és tovább felcseperedésünk egész idején, mígnem aztán elértük saját felnőttségünk pillanatát. Vajon az eredeti 100 százalékos kör meddig zárult be? Mennyi létlehetőség maradt meg nekünk a még meg nem élt esztendőkre? Mindenkinek megvan ez a kis szelete, körcikke, ami az övé – furcsamód azonban ezt általában sokkal szűkebbnek látjuk, mint amilyen valójában. A szerencse tehát ebben az esetben már azt jelenti, miként tágíthatjuk saját mozgásterünket.

Múltunk természetesen gyakran megköti kezünk. Mindannyiunknak megvannak azok a féltéglái, amiket cipelünk már hosszú ideje. De ettől még nem kell Atlasszá válnunk. Emlékezzünk a görög mitológiára: Atlasz volt, akinek tartania kellett az égboltot, vagyis képletesen a világot, annak minden terhével. Ez azonban egy büntetés Zeusztól, nem jutalom. Legyen elég a saját életünk terhe – de ha még másokét is cipeljük folyamatos és állandó megfelelni vágyásunkkal, ne csodálkozzunk, ha a történet végén elmarad a „happy end”, s helyette megkeseredetten, kiüresedve halunk majd meg.

Lehet ezt azonban másképp! Miért? Mert a múltunk nem végzetet, hanem sorsot adott nekünk. A sors viszont már ad egy apró mozgásteret, egy apró rést, ami a sajátunk, ami a miénk, amin keresztül beavatkozhatunk mindennapjaink sikerének alakításába. Mindezt azonban csakis tetteken, cselekedeteken keresztül, a szokásainkra hatva vihetjük végbe.

Számomra emblematikus a cikk elején idézett gondolat.

Az ember egyszerűen csak vár. A nagy Ő-re, a legjobb lehetőségre, egy kedvező fordulatra, a jó piaci körülményekre, s aztán a halálos ágyán szembesül a valósággal: az élete egy nagy várakozás volt, s ő maga az ürességbe markolt. Pont mint Franz Kafka A törvény kapujában című novellájának főhőse, aki élete végén találkozik az igazsággal: „Itt rajtad kívül senki be nem léphetett volna. Ezt a bejáratot csak a te számodra
jelölték ki. Most megyek és bezárom.”

Te hogy döntesz, Kedves Olvasóm, egyszerűen csak leéled a Neked kimért (átlagosan) 27-30 ezer napot, vagy megéled azt?
Kérdezheted, teljes joggal, „De hogyan!?” Nos, hajlandó vagy-e aktív lenni és nem csupán reaktív? A reagáló ember mindig az események után kullog, folyamatosan panaszkodik, felmenti magát, kifogásokat keres és magyarázkodik – vagyis általában csak beszél. Az aktív ezzel szemben kezdeményez és cselekszik. Úgy is mondhatnánk, nem flippergolyó módjára csapódik ide-oda, hanem tudatosan választ célokat, és aztán lép is azok felé. Ne feledjük az antik világ örök bölcsességét: „Céltalan hajónak egy szél sem jó.” Ezt a mai fejünkkel persze még illendő azzal kiegészíteni, hogy az elkészült hajót vízre is kell tudni – és merni – bocsátani. Hiába alkotjuk meg ugyanis a hajógyárban a legkorszerűbb vitorlást, víz nélkül csak egy ormótlan monstrum lesz, ami nem teljesítheti be küldetését, létezése célját.

A szerencsét nemcsak kapjuk, választhatjuk is

Tegyünk egy érdekes kísérletet: mi van akkor, ha a szerencse valójában egy betűszó, ahol minden egyes karakter egy olyan összetevőt rejt, amit a sikeres, amit a „szerencsés” emberek ismernek, sőt az életük részévé tesznek nap mint nap.

SZ, mint szempontváltás. Képes vagyok-e saját magamat kívülről nézni? Néha más szemüvegén keresztül, hogy jobban tudjak olvasni a sorok között.

E, mint egyediség. Most legyünk nagyon praktikusak! Miben tudsz Te kitűnni – jó értelemben – a tömegből? Akár a munkaerőpiac, akár a párkapcsolati piac tekintetében? Mindezt azért, hogy Veled végképp érdemes legyen beszélgetni, hogy pupillatágulatot válts ki, mert érdekes az, amit mondasz, sőt Te magad vagy érdekes, ugyanis Te is annak tartod önmagad.

R, mint realitásérzék. Azért két lábbal a talajon, kedves asztronauta-jelölt barátom! Ez már nincs benne az életlehetőségeid sorában; nagyon sok minden azonban még benne lehet. És itt fontos ponthoz érünk: mit tartasz egyáltalán lehetségesnek, vagy épp lehetetlennek? Egy bizonyos Charles F. Kettering, a General Motors kutatási részlegének egykori vezetője így fogalmazott: „Amikor kutatókat veszek fel, igyekszem olyanokat választani, akik még nem tanulták meg, mit lehetetlen megcsinálni. A legjobb találmányok és újítások tőlük származnak.” Elvégre mindannyian tudjuk, hogy bizonyos dolgokat lehetetlen megcsinálni. Míg aztán nem jön valaki, akinek erről nem szóltak, és ő megcsinálja. Jusson eszünkbe a dongó esete. Az aerodinamika törvényei és számításai alapján a dongó nem képes a repülésre, azonban a dongónak erről elfelejtettek szólni, s szerencséjére nem végzett tanfolyamot aerodinamikából sem, ezért aztán repül.

E, mint erőforrás. Ismered-e a saját erőforrásaidat? Lemerült elemmel nagyon nehéz hatni a mindennapjainkra és az életünkre, a saját sorsunk alakulására. És tudod-e igazán, hogy töltsd fel ezeket az elemeket? Az álpihentető és álfeltöltő tevékenységekről tudsz-e, tisztában vagy-e velük?

N, mint navigáció. Mennyire vagy – és most nem pejoratív értelemben  – ügyes helyezkedő? Miként tudod – a törvényeket betartva –, de időnként esetleg kisebb-nagyobb szabályt vagy normát megszegve jobban menedzselni a saját életedet? Nem könyöklősen, hanem asszertívan úgy pozicionálod magad, hogy másnak ne legyen hátránya, de egyébként neked hadd legyen előnyöd abból, amit épp csinálsz. Ne bonyolult tevékenységekre gondolj, hanem olyan alapvetésekre, mint hogy mersz-e például sokkal többet kérdezni, mint az átlag. Gimnazistáktól szoktam kérdezni, hogy hívják a felsőoktatási diákot? Mindenki rávágja: hallgató. Nos, ez a baj, nomen est omen, vagyis nevükben a végzetük. Hallgatók leszünk, ahelyett, hogy gondolkodók, vagy még inkább kérdezők lennénk – de ez már egy másik történet.

Cs, mint csali vagy csomagolástechnika. Hogy csomagolod be saját magad? Milyen csalikat tudsz kitenni a kirakatba, hogy érdemes legyen bemenni a boltba? Belőled, ne feledd, nincs több, pedig már 7 milliárd fölött van az emberiség lélekszáma.

E, mint eltökéltség. Végső soron a kitartásról beszélünk! Egy tízes skálán mennyit adnál magadnak? Ha nem adtál 8-at vagy afölöttit, akkor lehet, hogy ez az első lépés. Lehet, hogy kitartóbbnak kell lenned ahhoz, hogy ebben az egész szerencse misztikumban, és életed hatékony irányításában végre egyről a kettőre juss.