A plenáris programban Petr Winkler prágai professzor, az Európai Szövetség a Depresszió Ellen tudományos igazgatója a mentális zavarokkal kapcsolatos stigmatizáció aktuális problémáit tárgyalta. Előadásában elmondta, hogy kiemelt jelentőséggel bírnak a stigmatizáció elleni kampányok, amelyek legfőbb törekvése, hogy az ismeretek és attitűdök javításával mind az egyének, mind a társadalmi rendszerek szintjén jobb eredményeket tudjanak elérni. Kiemeli azonban azt is, hogy ezek a kezdeményezések sajnos csak korlátozott hatásúak, és úgy tűnik, hogy jelenlegi formájukban elérték határaikat. Így már nem az a kulcsfontosságú kérdés, hogyan lehet eredményesebben küzdeni a stigmatizációval, hanem az, hogy egyáltalán a megfelelő kérdéseket tesszük-e fel.

A nyitó plenáris napon Harangozó Judit előadása fókuszában a közösségi pszichiátria hatékony módszereinek bemutatása állt. Áttekintette a holisztikus, bio-pszichoszociális megközelítés és a rendszerszemlélet legfontosabb elemeit, melyek nem csak a páciensek életminőségének javítását segítik elő, de az örömteli életcélok kialakítását is. 

Gonda Xénia egyetemi docens a legújabb kutatások alapján tekintette át a depressziós hangulatzavarok sokszínű kiváltó okait a genetikai tényezőktől kezdve a stressz és a trauma szerepén keresztül, egészen a gyulladásos faktorokig és a cirkadián ritmus változásáig. Hangsúlyozta, hogy a depresszió személyre szabott kezelésének egyik legfontosabb lépése a klinikailag releváns altípusok pontosabb azonosítása, illetve az új kutatási eredményeik bemutatása mentén, az ezek alapján körvonalazódó farmako- és pszichoterápiás lehetőségeket és a hangulat javulását elősegítő életmódbeli tényezőket is ismertette.

A depresszió korántsem egységes, sőt rendkívül heterogén betegség, mind a tüneti képet mind a kezelést illetően, ami a különféle altípusok hátterében álló neuro- biológia és genetika eltérés áll. Ezek az alapvető különbségek okozzák, hogy a különféle altípusok másképpen alakulnak ki, így máshogy szűrhetők, megelőzhetők, kezelhetők. Az első lépés a depresszió személyre szabott ellátása irányába a pontosabb, klinikailag releváns altípusok azonosítása, melyek közül a legegyszerűbb a külső hatásokkal, traumákkal streszzorokkal összefüggésben, vagy azoktól függetlenül kialakuló depressziók megkülönböztetése.

Részben ehhez a témához (is) kapcsolódott az az előadás is, ami az öngyilkossági kísérletek immunológiai hátterét vizsgálta. Az eredmények alapján egyes gyulladásos markerek, az akut öngyilkossági kísérletet elkövetett depressziós betegek jellemzői lehetnek, függetlenül az életkortól, nemtől, élettartam-szuicid rizikótól és a mentális betegségektől. Így tehát egy célzott laborvizsgálat újabb eszközt kínálhat a depressziós páciensek öngyilkossági kockázatfelmérésében.

A szombati plenáris programban Pászthy Bea egyetemi docens a mentális zavarok társadalmi jelentésének átalakulásával foglalkozott serdülők és fiatal felnőttek körében. Megállapította, hogy a pszichiátriai diagnózisok egyre gyakrabban jelennek meg sajátos referenciapontként ezekben a populációkban, elősegítve az önazonosság strukturálását. Kiemelte, továbbá, hogy a közösségi médiában ábrázolt „betegség-formátum” erős érzelmi azonosulást és megerősítést kínálhat, de számos kedvezőtlen hatással is bírhat. Az előadás arra is keresi a választ, hogy milyen társadalmi, kulturális és fejlődéslélektani mechanizmusok járulnak hozzá a pszichiátriai diagnózis identitásképző szerepének megerősödéséhez serdülőkorban, valamint, hogy milyen lehetőségei vannak a szakembereknek e kedvezőtlen trend megállítására. 

A téma jelentőségét húzza alá egy másik, a nem öngyilkossági szándékú szándékos önsértés (NSSI) előfordulásának serdülőkor utáni újabb megemelkedését vizsgáló kutatás. 1378 egyetemi hallgató részvételével készül friss magyar felmérésben a megkérdezettek 11,7%-a számolt be arról, hogy az elmúlt egy hónap során nemszuicidális önsértést végzett. A minta profilelemzése alapján különösen veszélyeztetettek azok, akiknél az önsértő viselkedést mind az intraperszonális (pl. érzelemszabályozás, önbüntetés), mind az interperszonális (pl. határok megerősítése, kortársak felé való kötődés kifejezése) motivációk együttes megjelenése jellemezte. 

A kongresszus programjában idén is számos izgalmas szimpóziumra került sor. Ezek közül érdemes talán kiemelni a perinatális bipoláris hangulatzavarokkal, az evészavarokkal, a virtuális valósággal, a pszichofarmakonok mellékhatásaival, a stigmatizációval és az orvosok kiégésével foglalkozó programokat.

Ez utóbbit illetően a WHO Európai Regionális Irodája által 2024–2025- ben végzett Mental Health of Nurses and Doctors (MeND) felmérés – 90.171 orvos és ápoló 29 európai országból – a valaha készült egyik legátfogóbb adatbázist biztosítja az egészségügyi dolgozók mentális egészségéről. A magyarországi adatok különösen aggasztó képet rajzolnak.

A válaszadók körében a valószínűsíthető depresszió előfordulása megközelítőleg 39%, a szorongásé mintegy 21% volt. Ezek az értékek jelentős egészségügyi terhet jeleznek egy strukturálisan túlterhelt ellátórendszerben. Az epidemiológiai adatok értelmezését tovább árnyalja az orvosi mentális egészséget övező stigma és hallgatás kultúrája. 

Ide illeszkedik a Magyar Orvosi Kamara konferencián bemutatott kutatása is, aminek célja a magyar orvosok alkoholhasználati mintázatainak és azok összefüggései a jólléttel és a kiégéssel felmérése volt. A MOK adatbázisából véletlenszerűen kiválasztott 8000 magyarországi orvos kapott felkérést, 1380-an töltötték ki teljesen a kérdőívet. (a kitöltők 31,8%-a férfi, 68,2%-a nő, átlagéletkor 50,3 év). Az Alkoholhasználat Zavarainak Szűrőtesztje (AUDIT) alapján a résztvevők 8,9%-a problémás alkoholfogyasztónak minősült. A legmagasabb előfordulás a sebészet (20,35%), a belgyógyászat (8,37%) és a fogorvostan (7,3%) szakterületeken mutatkozott. A problémás alkoholfogyasztás a jóllét alacsonyabb szintjével társul, és szoros összefüggést mutatott a kiégés dimenzióival.

A szakmai kerekasztal-beszélgetéseken olyan témák szerepeltek, mint például a neurodiverzitás vagy a menopauza kérdésköre, a pszichoterápia finanszírozásának kérdései vagy a mesterséges intelligencia alkalmazásának lehetőségei, Ez utóbbi kerekasztal egyben a Magyar Pszichiátriai Társaság frissen megalakult „Mesterséges Intelligencia a Pszichiátriában és Pszichoterápiában” Szekciójának első bemutatkozása is.

E kerekasztal fontos témája a mesterséges intelligenciával folytatott párbeszédek – különösen a mentális egészségügyi chatbotok – kommunikációs korlátai. A segítő kapcsolat alapvető elemei – empátia, érzelmi validáció és kulturális érzékenység – a technológiai közegben korlátozottan érvényesülnek, mivel a chatbotok algoritmikus mintázatfelismerésre építenek, nem pedig a humán kontextus megértésére. Kiemelik, hogy különösen kritikusak azok az esetek, amikor a kommunikációs zavar forrása a kliens szociokulturális háttere: kisebbségi identitás, eltérő nyelvhasználat, vallási vagy kulturális kódok, illetve társadalmi marginalizáció. Ilyen helyzetekben a chatbot nem ismeri fel a szimbolikus nyelvi elemek – például metaforák, humor, kulturális utalások – mögötti pszichológiai jelentést, vagy félreérti azokat. 

Másfelől viszont az enyhe kognitív zavar (MCI) időben történő felismerésében mesterséges intelligencia (MI) a jelek szerint nagy segítség lehet. E betegség jelentős kihívást jelent a szakemberek számára, mivel a neurokognitív zavar ezen szakaszát jellemző tünetek okozati összefüggései gyakran nehezen tisztázhatóak. A MI alkalmazása jelentős előrelépést jelenthet ezen a területen, lehetővé téve nagy mennyiségű adat integrált elemzését, ezek alapján előrejelző modellek építését és a korai detekciót.

forrás: MPT sajtó