Biztos, jól ismert boldogtalanság

A nyugati kultúrákban, az eleve elrendezett házasság helyett legalizálódott szabad szerelem alapú partnerválasztás, a házasságkötés előtti szexuális élettel kapcsolatos megengedőbb attitűd, a párkapcsolatok gyakori cseréjének lehetősége és az „éljünk a mának!” szlogen elterjedésének ellenére is egyre gyakrabban keresnek fel a rendelőben több éve együtt élő, egymás felé el nem kötelezett, gyermek nélküli párok, akik nem képesek kilépni a „biztos, jól ismert boldogtalanságukból”, de nem képesek elköteleződni sem a partnerük mellett. Nem hagyják ott a párjukat, annak ellenére, hogy a legtöbb megrekedő kapcsolatban egyik vagy mindkét fél igényei kielégületlenül maradnak. Egy helyben „toporognak”, de nem tudnak megállapodni. Az ismerősség biztonsága és unalmassága, a változás utáni vágyódás és a változás réme vetekedik egymással bennük, miközben az együtt töltött éveik száma szaporodik. Minél hosszabb ideje van együtt a pár a közös jövőjüket illető döntés meghozatala nélkül, annál nagyobb az esélye annak, hogy komoly érzelmi, lelki, szomatikus „sérüléssel” járhat a kétség okozta gyötrődés és végletes gondolatok, végzetes cselekedetek megjelenéséig sodorhatják akár a férfit, akár a nőt. 

Az elköteleződés időbeli tologatásának, elkendőzésének jelenségével kapcsolatban feltehetően minden olvasónak van valamilyen tapasztalata. De vajon tudják-e, hogy mi is az elköteleződés?  Átgondolták-e egyszer is igazán? Maga az összeköltözés? Az esküvő? A hitvesi eskü? „A Papír”? A gyermekvállalás? Vagy…?

Az elköteleződés

Az elköteleződés szükséges, de nem elégséges feltétele a tartós, elégedett párkapcsolatnak. Az a vágyott emocionális és kognitív szempontok által meghatározott állapot, amely a hosszú távú párkapcsolat alakulását és fenntartását, kiszámítható és kielégítő módon biztosítja. 

Ideális esetben az elköteleződés kölcsönös érzelmi alapokon nyugvó tudatos döntés, valamiféle kimondott ígéret arra nézve, hogy a kapcsolatot akkor is fenntartják a felek, ha akár az egyik, akár mind a két fél bajba kerül. A kapcsolat mások előtti felvállalása és a mellette való kitartás biztonságot, kiszámíthatóságot, jövőképet, tervezhetőséget nyújthat. 

Az egyik legfontosabb dolog, ami megkülönbözteti az elkötelezett kapcsolatot az elkötelezettség nélküli párkapcsolattól a nyílt, egymás és mások felé egyértelműen felvállalt elköteleződés kifejezése. Az elköteleződés ritualizált formájának megélése, a kapcsolat folyamatában bekövetkező fordulópont kölcsönös elismerését jelenti. Az „azért van velem, mert annyira szeret, hogy még el is köteleződik felém” gondolat növeli a biztonságérzetét annak, hogy a párkapcsolat mindkét tagja egyformán gondolkozik a kapcsolatról és a másik fontosságáról. A kölcsönös elköteleződés hiányában azonban könnyen megjelenik a kínzó bizalmatlanság, az egymástól való érzelmi és/vagy szexuális eltávolodás, az egysíkúság, az intimitás- és vágy nélküliség, a tanult tehetetlenség következményeként a beletörődés, lehangoltság, esetleges depresszív hangulat valamint a bizonytalan jövőkép. 

Rose Sternberg nevéhez köthető a szerelem háromszög elmélete, mely a szerelmi kapcsolatokat három alapvető dimenzió – intimitás, szenvedély, elköteleződés – mentén értelmezi. Az intimitás (érzelem) alatt pszichológiai közelséget ért, mely magába foglalja a kitárulkozást, a kölcsönös megértést, elfogadást; a szenvedély (szexualitás) a partner iránti testi-lelki vonzalmat jelenti; míg a harmadik dimenzió, az elköteleződés, a kapcsolat „kognitív” eleme, a kapcsolat fenntartásának vágya, mely által a kapcsolatot hosszú távon fenntartható. Sternberg szerint az elköteleződés lehet rövid és hosszú távú. A rövid távú elköteleződés esetén az egyén felismeri, hogy szeret valakit, míg a hosszú távú elköteleződés egy döntést foglal magában, hogy a szeretett személlyel a kapcsolatot hosszú távon szeretné fenntartani.  Ezen elmélet szerint a beteljesült szerelem jellemzője mindhárom dimenzió érvényesülése. A kapcsolat azonban akkor is kielégítő és elégedettséget okozó lehet a felek számára, ha nem mindegyik dimenzió kap egyszerre szerepet és ezzel mindkét fél elégedett. Az újabb kutatások azt találták, hogy a három tényező közül az intimitás és a szenvedély a legjobb előrejelzője a házassági elégedettségnek, az elköteleződés „csak” a házasság időtartamára van befolyással.

Az elköteleződés kifejezésében nincs benne, hogy kinek vagy minek a kezdeményezésére köteleződik el a férfi vagy a nő egymás mellett. Attól, hogy házasságkötés esetén a férfi kéri meg a nő kezét, a férfi kérdezi meg, hogy akar-e a nő a felesége lenni, azt gondolhatjuk, hogy indítványozása által a férfi kezében van az elköteleződés véglegesítésének lehetősége. Ebben a tekintetben a nő passzívan ki van szolgáltatva a férfi akaratának. Abban az esetben, ha több éve együtt élő pár esetében a nő szeretne már elköteleződni, szeretne már megállapodni a partnere mellett, nincs legális, könnyedén vállalható eszköze arra, hogy sikeres és nyílt módon érvényt szerezzen akaratának. Vár és vár arra, hogy elvegyék, hogy akarjanak vele családot alapítani és gyermeket vállalni. 

„A hátha nők”

A legtöbb vég nélküli kapcsolatnak a nők vetnek véget, a férfi partner legnagyobb meglepetésére. Vagy örömére? A döntés meghozataláig azonban évek telnek el, sok átsírt éjszakával és reménykedéssel töltött hetek, hónapok.

Szandra és Zsolt kapcsolata 8 éve tart. Úgy élnek, mint a házasok. Együtt mennek bevásárolni, együtt töltik a szabad idejüket, vannak közös barátaik. Közös az ágyuk és az asztaluk. A családtagjaikat közösen látogatják. Látszólag jól vannak, minden kerek az életükben, egy valamit kivéve. Semmilyen formában nem történt meg az elköteleződés felvállalása Zsolt részéről. Nem volt lánykérés, vagy azzal egyenértékű gesztus. Nem mondták ki a holtomiglan-holtodiglant sem egymás előtt, sem mások előtt. Jelenleg már mindenki házasként, férj-feleségként tekint rájuk, ami ambivalens érzést vált ki belőlük. Állandó magyarázkodásra kényszerülnek „előrehaladott”, de eredménytelen kapcsolatuk miatt. Szandra nagyon vágyik már gyermekre, Zsolt még nem. 

Évek telhetnek el ebben az állapotban. A pár tagjai dolgoznak, pénzt keresnek, aminek egy részét közösen költik el és nem történik tovább lépés. Nem vesznek közösen lakást, nem nyitnak közös bankszámlát, nem tervezik az esküvőt vagy nem élnek olyan módon szexuális életet, hogy gyermekük születhessen. A férfi sokszor keres valami indokot, ürügyet amivel magyarázhatja a döntésképtelenségét, amivel további bizonytalanságban tarthatja a nőt. A nő reménykedik, igyekszik, bizakodik. A pár, a kapcsolatukban felgyülemlő feszültséget, a növekvő űrt egy házi kedvenc, egy kutyus vásárlásával csökkentik.

Zsolt néhány éve olyan információk birtokába jutott Szandrával kapcsolatban, amire hivatkozva jogosultságot szerzett a lánykérés elhalasztásához. Szandra egy bizalmasabb hangvételű este ártatlanul mesélve Zsoltnak korábbi kapcsolatairól árulta el, hogy volt az életének egy pár hónapig tartó olyan szakasza, amikor rövidebb, néha egy-éjszakás kalandokba keveredett. Zsoltot ez a hír letaglózta. Szandrára korábban, mint az ártatlanság megtestesítőjére, a Tökéletes nagy Ő-re gondolt. Nem tudott mit kezdeni az új Szandrával. Annak ellenére, hogy nyolc éve rendületlenül együtt élnek, már nem tud bízni a lányban a hallottak miatt. Szandra ettől kezdve „demó-program szerint” működik és nagy hangsúlyt fektet arra, hogy bizonygassa az ártatlanságát és a jóságát. Szép lassan a lány is elkezdte magáról azt hinni Zsolt nyomására, hogy bűnt követett el, hogy „rossz fát tett a tűzre”, mert a kapcsolatuk előtt ismerkedett férfiakkal. 

„A Hátha nők” képesek elhinni magukról, hogy nem elég jók ahhoz, hogy a Férfi bennük lássa gyermekei anyját. Elbizonytalanodnak, vezetésre szorulóvá válnak. Képesek a Férfi kívánságait teljesítve sokszor feladni önmagukat. A „Hátha nők” mindent megpróbálnak bevetni, hogy elég kívánatossá tegyék magukat a feleségszerephez partnerük számára, Hátha mégis őket választja a szeretett Férfi, akiből remek apa lehetne közös gyermekeik számára – a hölgyek jóslása szerint. „Hátha tetszem neki annyira, hátha tudok olyan finomat főzni, hátha el tudom csábítani, hátha rá tudom venni, hogy kelljek neki egy életen át” – gondolják az elbizonytalanodott nők. Ezért képesek a háziasszony szerepbe, az anya szerepbe, a szexis, csábító, „rossz lányos”, nővérke, stewardess szerepekbe is belebújni és felváltva kielégíteni a Férfi igényeit. Legalábbis egy ideig.

Zsolt, a „megcsalt” fél jogot formál arra, hogy ellenőrizze Szandra telefonhívásait, levelezését. Szandra állandó magyarázkodása egy-egy név nélküli telefonhívás esetén tovább rontják az esélyeit férfinál. A lány szépen lassan kezdi elhinni, hogy egy férfi-nő kapcsolatban az a természetes forgatókönyvek egyike, hogy a nő ellenőrizve és beszámoltatva van. Már nem találkozik a barátnőivel anélkül, hogy Zsolt engedélyét ne kérné, nem megy sportolni, mint korábban. Elhiszi, hogy ezt kell tennie. Kezdi jogosnak gondolni, Zsolt mondatát, hogy nem érdemli meg, hogy a férfi gyermekeinek az anyja lehessen. Ugyanakkor nagyon szeretne már gyermeket. 

Szandra tudja, hogy lassan kifut az optimális gyermekvállalási időből. Anyjának ilyen idős korában már két óvodás gyermeke volt. Lassan döntenie kell. Zsolt nem hagyja el őt, de nem is akar vele családot alapítani. Szandra elkezdi az érveit és az ellenérveit szembe állítani egymással. Megpróbálja kideríteni, hogy megéri-e benne maradnia a kapcsolatban, vagy ki kell lépnie belőle.

A kapcsolatok csereelmélete 

Az interakciók folyamatát elemző legjelentősebb szociálpszichológiai teória a csereelmélet, ami a kapcsolatok gazdaságtani szemléletén alapul. A szükségletekből indul ki és a piaci viszonyok mintájára magyarázza a személyek közötti interakciókat. Az emberek olyan kapcsolatok kialakítására törekednek, amelyek a legnagyobb jutalmakkal és a legkisebb költségekkel járnak. 

Kirkpatrick szerint a kapcsolatot a partnerek a befektetett költségek és a kapott jutalmak egyensúlya mentén értékelik. Minden személy, minél több jutalomra szeretne szert tenni a kapcsolatában, ezért ha az egyik személy költségei meghaladják a hasznot, a személy méltánytalannak érzi helyzetét a kapcsolatban, csökken a kapcsolattal való elégedettsége, ezáltal az elköteleződése is, ami a kapcsolat befejezéséhez is vezethet.

Levinger szerint a házasság felbontásának, megtartásának mérlegelése során három szempont kerül mérlegelésre: a házasság megtartásából származó hasznok, a házasság felbontásából származó előnyök, valamint a házasság felbontása ellen ható ún.gátak.) 

A kapcsolatban maradás mellett szóló érvekről a legtöbb hasonló kapcsolatban lévő nő hasonlóan gondolkozik és érez. Félnek elvesztegetettnek tudni a párkapcsolatukba már befektetett időt, pénzt, energiát és a dédelgetett álmokból szőtt, a jövőben boldognak fantáziált, idealizált kapcsolat, családi élet képének az elengedését. Félnek attól, hogy a mostaninál nem lesz jobb partnerük, félnek a magánytól és a divatos szingliségtől, félnek a kudarc felvállalásától, az ismerősök, rokonok reakcióitól. Ugyanakkor megfogalmazzák azt is, hogy „örülnöm kell, hogy van partnerem, hogy jó partnerem van”; „hálásnak kell lennem, hogy együtt van velem, hogy sok mindenben segít nekem.” 

A kapcsolatból való kilépés mellett szóló érvek közül a leghangosabb, a gyermekvállalás utáni vágyódás és az optimális időből való kicsúszás lehetősége a jelenlegi kapcsolat miatt. 

Szandra annyira belebonyolódott a mérlegelésbe, hogy több sírógörcs után úgy döntött, segítséget kér. Így jutott el egyéni terápiába, ami hamarosan párterápiában folytatódott. Az egyéni beszélgetésekben kiderült számára, hogy Zsolt vádaskodása mentén saját magával kapcsolatos elbizonytalanodása miatt hosszú időn keresztül eszébe se jutott, hogy ő is dönthet a kapcsolatának további sorsáról. 

A „Hátha Nők” egy idő után - segítséggel vagy segítség nélkül - kimondott vagy kimondatlan módon döntésre jutnak. 

Kapcsolat befejezését vállaló nők

Az egyik lehetséges döntés a kapcsolatból való kilépés. A „Hátha nők” hosszabb-rövidebb idő után dönthetnek úgy, hogy kilépnek a kapcsolatból. Ebben az esetben látszólag a férfi a szenvedő fél, akit elhagytak, aki egyedül maradt vagy éppenséggel aki felszabadult, megszabadult a kapcsolat jövőjéről szóló döntéshozatal felelőssége alól. Bár a pozíciók ezt sugallhatják, a valódi helyzet azonban más. A hosszú ideje váró, bizakodó nők kétségek között, elkeseredve, alacsony önbizalommal, nőiségükben sértett félként próbálnak véget vetni annak a kapcsolatnak, ami az ő szükségleteiket, igényeiket nem elégítette ki. Sokkal inkább ők a szenvedő felek.

A gyermeket, mint köteléket használó nők

Abban az esetben, ha a pár együtt marad, együtt sodródik tovább és nem történik meg a felvállalt, kimondott elköteleződés, megoldás lehet kapcsolatuk definiálására a gyermekszületés. Az  esetlegesen születendő gyermek szolgálhatja a továbblépést és ezzel együtt az „elköteleződést”. A gyermek megfoganása a legtöbb esetben a „Véletlen” műve. Közös, de ki nem mondott vagy a nők által tudatosan, de titkon vállalt irányított történéssorozat következménye lehet a gyermek megfoganása. Az a nő, aki ilyen módon esik teherbe, sosem lehet abban eléggé biztos, hogy valóban ő miatta van vele élete párja vagy csak a gyermek az ok. 

A gyermek megszületése jó esetben családdá kovácsolja a szülőket a gyermekükkel együtt és a szülői szerepük által kiteljesedve képesek megélni a családi, párkapcsolati boldogságot, megélve az önzetlen szeretet által megélt örömöt, és felelősséget.  

Nem biztos azonban, hogy a feltétlen öröm érzését váltja ki a szülőkből, ha nem közösen, nem felvállaltan tervezték gyermekük születését. A gyermek számára pedig olyan kimondatlan, de a tudat felszíne alatt közvetített feladatot ad, aminek „célja” lehet a kapcsolat fenntartása, összekötése. Ebben az esetben az ártatlanul világra jövő gyermek terhe lesz az elköteleződést biztosítani, ami olyan súlyos teher lehet számára, hogy a későbbi családi életben gyakran ő kezd problémássá válni, akár szomatikus tüneteket is produkálva és ezáltal a figyelmet magára vonván tehermentesíti a felnőttek kapcsolatát. A „kapcsolatot összeragasztó” és a „kapcsolatot éltető” gyerekek küldetése tehát hosszú éveken keresztül fennmaradhat. Ez a téma egy következő nagy fejezet tárgya lehetne. 

Zsolt és Szandra hosszú időn keresztül nem tudott döntésre jutni. A terápiás kérdésekre adott válaszai mentén Szandra lehetőséget kapott arra, hogy ismét reálisan láthassa saját magát és a kapcsolatukat, a forgatókönyvek negatív következményét, saját szabadságának elveszítését a szeretett férfi és a vágyott gyermek kedvéért. Gyermekkori emlékeit, kötelékeit sikerült felszínre hoznia, ami segítette annak megértését, hogy miért ragaszkodott olyan hosszú időn keresztül ahhoz a férfihoz, aki nem bízott meg benne, aki mellett a saját igényei nem elégültek ki, aki mellett kezdte elveszíteni saját magába vetett hitét. Szandra szülei rossz házassága miatt nagy fokú érzelmi bizonytalanságban élte gyermek és ifjú korát. Kiszámíthatatlanság, feszültség töltötte be fiatal éveit. Az emlékek, a múlt történéseinek kimondása mentén Zsolt is és ő is másként kezdtek gondolkozni magukról és a kapcsolatukról. Valami feloldódott bennük és elindult bennük, de nem egy irányba.  Szandra önmagát ismét megtalálva jutott döntésre. Kilencévnyi együttélés után Szandra úgy döntött, hogy kilép a kapcsolatból. 

Az Élet azonban átvette az irányítást: Szandra döntésének kimondása utáni terápiás ülésen bejelentette, hogy várandós.  Legnagyobb meglepetésemre Zsolt és Szandra boldogan, meghatottan, egymás kezét szorongatva mesélték az Örömhírt könnyektől meghatottan. A közös döntés megszületett: Közös? Döntés? Megszületett.

Szandra és Zsolt együtt maradnak. De hogy elköteleződnek-e egymás felé, az a jövő zenéje. 

A bizonytalanság okozta döntésképtelenség megszűnt a gyermek megszületésével. Érdemes átgondolni azonban, hogy a „hátha nők” esetében, kinek a bizonytalanságáról is van szó igazából? Mit gondolnak, kedves olvasók?  

Zsolt felelősségvállalással kapcsolatos problémájához fontos magyarázatul szolgálnak a saját nézőpontjának és férfi társai gondolatainak megismerése. A következő szám hasábjain a tartós, elköteleződés nélküli párkapcsolatok története folytatódik, a férfiak szemüvegén keresztül.