Ötévesen rendkívül erős a képzelete, folyton képeket lát, a hallucinációit gyakran erős fényvillanások kísérik. Nyolcévesen elmerül apja könyvtárában. Magának való gyerek, erős hajlama van a misztikára. Soha nem érinti meg mások haját, mindig kiszámítja az ételének a köbtartalmát. Folyton a találmányaival foglalkozik, sokat vizionál, álma a Niagara-vízesés erejének kiaknázása. Egészsége esendő, sokat betegeskedik. A memóriája fotografikus. Mindent megszámol, fejben végez el bonyolult matematikai műveleteket, integrálszámítást. A tanárai emiatt csalással vádolják, de végül felfigyelnek rendkívüli matematikai képességeire. Közben olyan gyenge rajzból, hogy majdnem kibukik az iskolából… Élete végén, 85 évesen egyedül él egy hotelszobában, és a város galambjainak etetésével – és állítása szerint a velük való kommunikációval – tölti utolsó napjait.

Talán a Niagara-vízesés kapcsán már derengeni kezdett az olvasónak, hogy a rendkívüli képességekkel bíró feltaláló, Nikola Tesla gyermekkorának, majd élete végének leírásáról van szó. A „…” után eltelt hatvan évben kényszerek, bipoláris zavar és szociális beilleszkedési nehézségek közepette az emberiséget megváltó találmányok tömegét hozta létre, többek között óriási szerepe volt a Niagara-vízesés erejének kiaknázásában.

A pszichiátriai zavarok megjelenése szükséges rossz, és szerves része az alkotói létnek, vagy csak a meg nem értés, a szokásostól való eltérés okozza? A tehetség mint deviancia könnyen pszichiátriai diagnózisokba futhat egy szűk normalitásképhez ragaszkodó közegben, ugyanakkor a tehetség egyértelműen deviancia, még ha pozitív is.

Hipersztrádák találkozása

Az autista tehetségek jellemzője, hogy szakértővé válnak az ingerek ismétlődő mintáinak felismerésében. Autizmus esetén számos zavaró jellemző okoz nehézséget, de ezek együttese alkotó gondolkodáshoz vezethet a mintakeresés által. 

Az autistákra jellemző erős rendszerezés, hiperszisztematizáció magyarázza az autizmus több jellemzőjét is, így a szűk érdeklődést, ismétlődő viselkedést, a változással szembeni ellenállást, az azonosság igényét. A túlrendszerezés szempontjából a legjobb, ha minden állandó, és egyszerre csak egy dolog változik, mert így jól követhető, hogy mi mit okozhat, és ismétléssel ellenőrizhető, hogy minden alkalommal ugyanaz lesz-e az eredmény. Mindez kiszámíthatóvá teszi a világot, ami egyébként az autista számára kiszámíthatatlannak tűnik, főleg a társas térben. Ez még nem a kreativitást értékelő listákon megjelenő jellemző, mégis, a mintázatszabályok keresése által az új megoldások megtalálása irányában hat a hiperszisztematizáció.

Hiperszisztematizálás = tehetség?

A szisztematizálás a rendszerek elemzésére vagy felépítésére irányuló kognitív törekvés. A rendszer lényege, hogy szabályokat követ, és a rendszerezéskor a rendszert irányító szabályokat kell azonosítani, hogy megjósolható legyen, mi fog következni. Például: lenyomom a kilincset, kinyílik az ajtó; ha vasárnap van, akkor nincsen iskola; páros számok összeadásával mindig páros számot kapunk. Szabályozott társas helyzetekben az autisták is nagyon jól teljesítenek. A hiperszisztematizálást önmagában még nem feltétlenül kíséri tehetség irányú fejlődés. A kiemelkedő teljesítményhez többféle idegrendszeri funkció és képességkombináció együttese vezethet, vagyis bizonyos területeken megjelenő eltérések egyéb különlegességekkel együtt akár előnyt is jelenthetnek. Az autizmus esetén jellemző érzékszervi túlérzékenység és a részletekre való kiváló odafigyelés kifejezetten támogatja a magas szintű rendszerező gondolkodást. 

Az autizmus spektrumzavar esetén különösen ismert probléma az ingerfeldolgozás és -szűrés zavara. A hiper- és hipoérzékenység gyakran jellemzi az atipikus idegrendszeri fejlődést. A részletekre való kiváló odafigyelés maga is az érzékszervi túlérzékenység következménye. A hiperszenzibilitás szenzoros, tehát feldolgozás szempontjából korai, a feldolgozás elején történő, vagyis alacsony szintű. Emiatt a működésben tapasztalható érzékszervi sajátosságok már a korai fejlődési szakaszban befolyásolhatják az információk feldolgozását. Egyrészt jelentős diszkomfortérzést és szorongást okozhatnak, másrészt az érzékszervi túlterhelés miatt az ingerek mintázatokba rendezése által szokatlan kognitív teljesítményekre is hajlamosítanak. Az érzékszervi túlérzékenység, amely a részletekre való kiváló odafigyelést eredményez, a hiperszisztematizálás előfeltétele, ami viszont a mintafelismerés és kiemelkedő intellektuális teljesítmény felé vezető út lehet.

Hogyan támogathatjuk a neurodiverz fejlődést?

Mindezen agyi folyamatok azonban csak akkor tudnak teljesítmények felé vezető fejlődéssé válni, ha a környezet legalább alapszinten képes támogatni ezt. Nem kell túl nagy felhajtásra gondolni. Nyilván a megismerő-fejlesztő környezet, az odafigyelés és még nagyon sok egyéb tekintetében van feladat ezekkel a különleges egyénekkel. Alapvetően azonban a környezetnek három tekintetben kell mindenképpen megfelelnie:

1. Tiszta, következetesen betartott szabályokEzek biztonságot adnak mindenkinek, és nem csak azokat segítik, akiknek nehézséget okoz a szabályok követése, vagy szabályok hiányában súlyos szorongásokat élnek át.

2. Kevesebb = többSzintén mindenkinek segít, ha nem érzi elárasztva magát szabályokkal, feladatokkal, tanulnivalókkal. A tiszta szabályok legyenek betonból, de mindig csak egy-egy lépést szabad haladni, különben tarthatatlan helyzet alakul ki.

3. Tevékenységben tartásSenki nem szeret unatkozni, az értelmes tevékenység fejleszt és megnyugtat. Az üresjáratok okoznak feszültséget és káoszt, amellett, hogy tevékenység és tapasztalat nélkül bárminek a megtanulása és általában a fejlődés nem lehet sikeres.

Ennek a három alapszabálynak bármely helyzetre történő adaptálásával a sokféleség valóban értékké válhat.

Rugalmasság az extremitás évszázadában

Már most látszik, hogy a 21. század az extremitás százada. Ez megmutatkozik a természeti jelenségek minden terén – a földrengésektől kezdve a növény- és állatvilág módosulásain keresztül az éghajlatváltozásig –, és egészen az emberi agy fejlődéséig elér. Az árvíz, a hőmérséklet-ingadozás, a növény- és állatfajok diverzitása, illetve a fajok eltűnése természetes. A szokatlan ezek mértéke. Ugyanez igaz az emberi agy változására. Mindig voltak különlegességek, és a társadalom rugalmasságán, befogadóképességén múlott, hogy mi lett ezekkel – ártalmasoknak vagy kiaknázhatóknak ítéltettek.

Minden a felkészültségen múlik. A természeti erők és azok átalakulása is előnnyé fordítható, ha képesek vagyunk változtatni a korábbi szemléleten, viselkedésen, életmódon. Mindig is a változáshoz való alkalmazkodás volt az emberiség egyik legnagyobb túlélési eszköze. Napjainkban nehezített pályán járunk, hiszen a korábbiaknál sokkal gyorsabban kell új megoldásokat találnunk, és ezekhez új szemléletet, viselkedést és életmódot felépítenünk.

A különleges idegrendszeri szerveződés ebben kétféleképpen is segít. Első menetben társadalmi-kulturális változásokra ösztönöz, másrészt ennek sikere által kreatív agyak tömege segíthet megküzdeni a gyors változásokkal, és előnnyé tenni az extremitást azáltal, hogy a normalitás határait tágítjuk, vagy akár a normalitást kiegészítjük olyasmikkel, amikről eddig másképpen gondolkodtunk.