
Harcművészet autizmussal, ADHD-val, Down-szindrómával?
A Lukácsi Tamás vezette Athlészisz Alapítvány nem kisebb feladatra vállalkozott, mint bevonni az értelmileg akadályozott s egyéb speciális nevelési igényű gyerekeket a küzdősportok világába. A projekt rendkívül sikeres, de vajon hogy néz ki egy „speciális” edzőterem, egy edzés, és mit ad a küzdősport az érintett gyerekeknek?

Azt szögezzük le gyorsan az elején, hogy – bár küzdősportokról, elsősorban karatéról és taekwondóról van szó – a gyerekek nem küzdenek meg egymással sem edzésen, sem versenyeken. Egyrészt tilos, másrészt nem is ez a cél.
Lukácsi Tamás hatalmas lelkesedéssel, ám rendkívül szerényen sorolja az eredményeket, amelyek ugyan nem mérhetők pontozással, de az autizmussal, ADHD-val, Down-szindrómával élő gyerekek számára elképesztően fontosak. Az edzések egyfajta keretet adnak számukra, az egyes mozdulatok elsajátítása rendkívüli koncentrációt igényel, nem beszélve a komplexebb formagyakorlatokról – ez utóbbiban pedig már versenykörülmények között is megmérethetik magukat az ifjú harcművészek!
Szerencsére a sportszövetségek nagyon nyitottak a kezdeményezésre, edzők is akadnak szép számmal, akik szívesen részt vesznek a programban, és egyre többen vannak, akik megfelelő szakmai háttérrel is rendelkeznek. Az alapítvány igyekszik az edzőtermeket is úgy berendezni, mintha ott hagyományos edzések zajlanának, hiszen a profi körülményeket mindenki megérdemli, és inspirálólag is hat a gyerekekre: egy-egy új felszerelés érkezése mindig nagy izgalommal és örömmel jár!
Természetesen az integráció kérdése itt is felmerül, vagyis hogy nem az volna-e a legjobb, ha épek és akadályozottak együtt edzenének. Valószínűleg sokan egyből rávágnánk az igent, de Lukácsi Tamás tapasztalatai szerint a helyzet ennél bonyolultabb. Próbálkoztak ők is integrált edzésekkel, az ép gyerekek rendkívül nyitottak és türelmesek voltak, hosszabb távon azonban az integrált edzés nem a megfelelő keret a fejlődésre sem az épeknek, sem az akadályozottaknak. Az épek nem tudnak a maguk ritmusában fejlődni, az akadályozottak számára pedig kevéssé inspiráló, inkább frusztráló lehet, ha azt látják, hogy egy-egy mozdulatot mások könnyebben, gyorsabban sajátítanak el, s akár szebben, látványosabban hajtanak végre.
Az ADHD prevalenciája világméretű átfogó kutatások szerint kb. 5–7% közé tehető, de gyermekkorban elérheti a 10%-ot is. Ehhez az is hozzátartozik, hogy akár háromszor annyi fiú lehet érintett, mint lány, akiknek a küzdősport sokkal inkább testhezálló, hiszen az épek populációjában is hatványozottan több fiút, férfit találunk az egyesületekben. Hasonló arányokat mutat az autizmus spektrumzavar is: sokkal több fiatal fiú van érintve, mint lány, bár az előfordulása összességében alacsonyabb, mint az ADHD-nak.
Az Athlészisz Alapítvány immár országszerte szervez edzéseket – szerencsére az igény és a fogadókészség egyaránt megvan. A küzdősportok a megfelelő keretek között kiváló hatással vannak a különféle akadályozottsággal élő gyerekekre, akik nagy élvezettel járnak az edzésekre, miközben több területen is komoly fejlődésen mennek keresztül.
Az Athlészisz Alapítvány működéséről, az edzések helyszíneiről több információ az athleszisz.hu weboldalon található. A témában készült egy hosszabb beszélgetés is, amely az alábbi linken érhető el a „Csak ha érdekel” podcast YouTube-csatornáján.
Leindler Milán
https://www.facebook.com/athleszisz
https://www.facebook.com/csakhaerdekel
https://www.youtube.com/watch?v=ROlOP80KZ2g&ab_channel=Csakha%C3%A9rdekel
2025-02

