A szót a görög eredetű „neuro” (ideg) és a latin eredetű „diversitas” (sokféleség) szavak együttese alkotja, és tulajdonképpen az emberi idegrendszer működésének sokféleségére utal. Az emberek agya nem csak egyféleképpen fejlődhet, a neurodiverzitás elfogadó szemlélete szerint nincsen „helyes” vagy „helytelen” módja ennek a működésnek. Teljesen természetes, hogy az emberek különféle módon észlelik, érzékelik és reagálnak a körülöttük lévő világra, és eltérő módon viselkednek és gondolkoznak. A neurodiverzitás azt is jelenti, hogy érdemes minél inkább előnyünkre fordítani az elme működésének sokszínűségét.

A neurodiverzitás kifejezést az 1990-es években Judy Singer magyar származású ausztrál szociológus alkotta meg azzal a céllal, hogy az akkoriban erősödő fogyatékosügyi mozgalmakkal karöltve elősegítsék az autizmussal élők elfogadását, és fellépjenek a megbélyegzés ellen. A fogalom az autizmuson kívül más neurológiai eltérésekkel járó állapotokat is magában foglal, mint például az ADHD-t, a tanulási zavarokat (pl. diszlexia és diszkalkulia), a szenzoros feldolgozás zavarait vagy a Tourette-szindrómát. Ugyanakkor fontos tudni, hogy nem minden neurodivergens személynek van konkrét orvosi diagnózisa, tehát BNO- vagy DSM-kódhoz nincsen kötve a neurodiverzitás.

Mozgalomtól a klinikumig

Singer a neurodiverzitás szemléletével olyan társadalmi mozgalmat indított, melynek legfőbb célja az általa „neurológiai kisebbségeknek” nevezett csoportok elfogadásának és egyenlőségének elősegítése. Úgy vélte, hogy ezeket a különbségeket nem hiányosságoknak, hanem az agyműködés normális és potenciálisan értékes variációinak kell tekinteni. Egyik célja az volt, hogy rávilágítson az idegrendszeri sokszínűség előnyeire, mint amilyen például az ADHD-val gyakran együtt járó kreativitás, vagy az autizmussal együtt járó hiperfókusz képessége. A szemlélet szerint mindenkinek vannak gyengeségei, fejlesztendő területei, de ugyanúgy erősségei is. Ahelyett, hogy a neurodivergens személyekre úgy gondolnánk, mint akiket „meg kell javítani”, a szemlélet inkább azokra a dolgokra helyezi a hangsúlyt, amelyekben az érintett személyek jók, esetleg kiemelkedők.

Erősségekre támaszkodás és a környezet hatása

A neurodiverzitás képviselői azzal is érvelnek, hogy a neurodivergens gyerekeket és felnőtteket érintő nehézségek egy részét a – többségben neurotipikus személyekre szabott – környezet problémái okozhatják. Ilyen lehet egy számukra merev iskolai órarend vagy egy zajos, túl világos munkahely, ami megnehezíti a zavartalan működést. A mozgalom másik fő célja, hogy elősegítse a környezet megváltoztatását – a munkahelyektől kezdve az osztálytermeken át a gyerekek születésnapi bulijáig – oly módon, hogy az barátságosabbá és nyitottabbá váljon azok számára, akik másképp észlelik a körülöttük lévő kontextust.

Számítanak a szavak

A neurodiverz szemlélet képviselői az inkluzív, előítéletektől mentes nyelvezet fontosságát is hangsúlyozzák. Míg számos fogyatékossági érdekvédelmi szervezet a személyközpontú nyelvezetet preferálja („autizmussal élő személy”, „Down-szindrómával élő személy”), egyes kutatások szerint az autista közösség többsége az identitásközpontú nyelvezetet részesíti előnyben („autista személy”). Ezért a feltételezések helyett a legjobb megoldás az, ha közvetlenül az érintetteket kérdezzük meg, milyen megszólítást preferálnak. A neurodiverzitással és az inkluzív nyelvhasználattal kapcsolatos ismeretek elsajátítása mindenki számára fontos kell hogy legyen. Ez különösen igaz azokra, akik kapcsolatban állnak neurodivergens személyekkel – legyen szó pedagógusokról, pszichológusokról, orvosokról, munkáltatókról, vagy egyszerűen olyanokról, akik tenni szeretnének egy elfogadóbb, befogadóbb világért.

Forrás:

https://www.health.harvard.edu/blog/what-is-neurodiversity-202111232645#:~:text=The%20word%20neurodiversity%20refers%20to,as%20ADHD%20or%20learning%20disabilitieshttps://childmind.org/article/what-is-neurodiversity/