A férfiak még nehezebb helyzetben vannak e téren – számukra az érzelmek kifejezését érintő témák már eleve tiltólistán vannak. Ezt a „nemi” különbséget születésüktől kezdve tanulják a gyerekek: „Katonadolog, a kisfiúk nem sírnak, nem félnek”, „Ugye, nem is fáj!?” kezdetű mondatokkal. Pedig dehogynem, a kisfiúk félnek, és fáj nekik is, meg sírni is szeretnének gyakran – de lassan megtanulják, hogy azt nem szabad.  Ettől persze még félni is fognak és fájni is fog, de sírni már nem fognak, megtanulják nem kimutatni az érzelmeket, főleg a gyengeségüket tükrözőt. S ha a gyermekkori tiltások elég erősek voltak, nem csupán a kinyilvánítás képessége, de maga az érzelem is eltűnik: a férfiember egy idő után már valóban nem fél és „nem fáj”, helyette inkább dühöng és csapkod (mert az olyan férfias), vagy éppen képtelenné válik az intim együttlétre.

A szex az agyban kezdődik 

A nők pontosabban érzik, hogy hangulatuk, feszültségeik és szorongásaik, érzelmi állapotuk milyen intenzíven hat szexualitásukra. A pszichés tényezők persze a férfiakra is hatnak, sőt náluk még a teljesítménykényszer is erősen jelen van, ami a nők esetében talán kevésbé hangsúlyos. Ha szexről beszélünk, nem hagyhatók figyelmen kívül a mentális tényezők. A szexualitás az ember egyik legbonyolultabb „tevékenysége”. A mindkét félnek örömet szerző szeretkezés feltétele a partnerrel való érzelmi összehangolódás, az egymásra figyelés és a bizalom. A szeretkezés több mint egy fizikai aktus vagy kellemes testi érzés. Aki ezt nem „tanulja meg”, annak a szexuális élete sivár lesz – és nemcsak partnere(i)t nem tudja boldoggá tenni, de önmagát is számos örömtől fosztja meg.

A férfiasság próbája

„Igazi férfinak lenni csak egy igazi nő mellett lehet” – mondják a heteroszexuális férfiak. Mindkét nemben egyre nagyobb az igény a klasszikus nemi szerepek intenzívebb megélésére, a társadalmi változások ugyanakkor ennek ellenében hatnak – a nők már nem szorulnak védelemre, magabiztosabbak, anyagilag függetlenek. Viselkedésükben egyre több a férfias elem. Korábban egy férfi folyamatosan érezhette, hogy a feleségének, a családjának szüksége van rá, hogy a férfiasságát igénylik és értékelik – de ma már gyakran feleslegesnek érzik magukat, és annak is örülni tudnak, ha megmenthetik párjukat egy ádáz, betolakodó póktól. Hiányoznak a pozitív visszajelzések, a másik elismerésének megnyilvánulásai. A nők nyíltan kérik párjuktól az elismerést, a férfiak azonban erre nehezen képesek, pedig ők is igényelnék a megerősítést (egy-egy érintés, egy csók, egy simogatás formájában – vagy ha más nem maradt, legalább verbálisan). Ám mert sokáig magabiztosnak és erősnek mutatták magukat, a nőktől többnyire csak kritikai megjegyzéseket kapnak, míg el nem érkeznek a végszóhoz: „Már erre sem vagy képes?!”  Ez a megjegyzés nagybetűs irányjelző tábla a szexuális diszfunkciók, s így a férfiúi büszkeség sírja felé legbiztosabban vezető úton.

Tanuljunk meg dicsérni!

Sonja Lyubomirsky amerikai szociálpszichológus Hogyan legyünk boldogok című könyvében azt írja, hogy a boldog házasságokban 5:1 arányban fejezik ki a pozitív és negatív érzelmeket. Azaz minden, a házastársra tett kritikus megjegyzésre öt pozitív, szeretetteljes, kedveskedő, elismerő megnyilvánulás jut. A nők többsége – eltekintve a párjukat élvezettel kasztrálóktól, – boldogító, intim szexualitásra vágyik. Ha vissza akarunk térni a klasszikus férfi-női szerepekhez, meg kell találnunk ennek új útjait. Aki istennőnek szeretné érezni magát, vagy egyszerűen csak szexuálisan is vonzó nőnek egy potens férfi oldalán, az segítsen párjának is abban, hogy férfinak élhesse meg magát, s a folytonos kritika helyett tanuljuk meg a nagyrabecsülés és az elismerés kinyilvánítását is. A férfiakat különösen boldoggá teszik az arra utaló megjegyzések, hogy mennyire csodálatos velük az ágyban – de már az is, ha vonzónak találják őket. Miért ne mondhatnánk ki – akár kérdés nélkül is: „Nagyszerűen nézel ma ki, Drágám!”