Autizmus spektrumzavar felnőttkorban

Az autizmus spektrumzavar (autism spectrum disorder, ASD) döntően genetikailag meghatározott, a születéstől fennálló idegrendszeri fejlődési zavar, amit Európában leggyakrabban 3-4 éves kor között diagnosztizálnak, noha célzott vizsgálattal már jóval korábban is felismerhető. Mégis, manapság nem ritka, hogy valaki felnőttkorban jelentkezik először vizsgálatra annak kiderítésére, hogy nála azonosítható-e az ASD. Mi lehet ennek az oka?

Szemléletváltozás

Több mint 70 év telt el azóta, hogy Kanner és Asperger szinte egy időben, de egymástól függetlenül közölték első autista eseteik leírását, és ez idő alatt jelentősen változott az autizmussal kapcsolatos felfogásunk.

Az egyik leglényegesebb változás az autizmus spektrum-szemlélete, ami azt jelenti, hogy az ASD tünetei nem igen-nem jelleggel, hanem az autizmusra nagyon jellemzőtől a neurotipikusig terjedő skálán bármilyen súlyossággal jelentkezhetnek. Elég gyakori, hogy a különböző tünetdimenziók (kölcsönös társas kapcsolatok és kommunikáció zavara, beszűkült érdeklődés, rugalmatlanság, szenzoros érzékenység eltérései) különböző mértékben sérülnek egy adott személynél.

Hirdetés

A másik változás annak felismerése, hogy a tünetek megjelenését jelentősen befolyásolja a környezet. Támogató, toleráns, jól alkalmazkodó környezetben még a súlyos tünetek is sokáig rejtve maradhatnak, míg az egyén alkalmazkodási képességét meghaladó elvárások, stressz, érzéketlen vagy heves érzelmekkel teli, esetleg bántalmazó közeg még enyhébb tünetek esetén is súlyos panaszokat okozhat.

Ezek alapján a diagnózis késését sok minden magyarázhatja. A jó intellektus és a jó nyelvi készségek tipikusan nehezíteni szokták az időben való észlelést – különösen, hogy néhány évtizeddel ezelőttig általános volt a nézet, hogy az autizmus szinte mindig értelmi elmaradással is együtt jár. Ha egy ilyen kisgyerek még tehetséges is valamiben, akkor könnyen „kis professzor” lesz belőle, és furcsaságait, nehéz kapcsolatteremtő képességét ennek tudják be. Ugyanígy, a nagyon óvó, támogató, elnéző környezet sokszor „kipótolja” vagy alkalmazkodik az ASD-vel élő gyermek fogyatékaihoz, és így esetleg egyáltalán nem tűnik fel, hogy kortársai között nem találja fel magát, beszélgetni csak arról lehet vele, ami az érdeklődési körébe esik, és még az ilyen „beszélgetés” is sokszor a gyermek előadásának csendes hallgatását jelenti. ASD-vel érintett kislányoknál gyakori, hogy beszűkült érdeklődési körükbe olyan, szociálisan elfogadottabb, és ezért a környezetüknek kevésbé feltűnő témák tartoznak, mint például az állatok vagy a környezet védelme.

Felnőttkori diagnózis

Azokat, akik felnőttkorukban jelentkeznek vizsgálatra ASD ügyében, leggyakrabban a társas kapcsolataikban jelentkező tartós és általában súlyos nehézségek indítják erre. Esetleg környezetük tagjai (partner, barát) javasolják, vagy társuló pszichiátriai betegségek indokolják a vizsgálatot. Általában arról számolnak be, hogy gyerekkoruktól kezdve nem voltak barátaik, társaságban félénkek voltak, egy-két főnél nagyobb társaságban nem találták fel magukat, összezavarodtak, nem tudták követni, hogy a többiek miről beszélnek. Utóbbit sokan úgy interpretálják, hogy nem tudnak „a semmiről csevegni”. Gyakori, hogy nehezen értik a humort, esetleg társaik élcelődésének céltáblái vagy fizikai bántalmazás áldozatai lesznek. Akik szociálisan elfogadóbb környezetben nőnek fel, gyermekkorukban van néhány barátjuk és többé-kevésbé képesek a kortársaik között boldogulni, legkésőbb a kamaszkor végén vagy fiatal felnőttkorukban, a társas kapcsolatok bonyolultabbá válásával néznek szembe nehézségekkel. Egy romantikus kapcsolat kialakítása vagy fenntartása, az iskolai vagy munkahelyi versenyben való helytállás, taktikázás sokszor megoldhatatlan kihívást jelent, és felszínre hozza az addig rejtve lévő nehézségeket, esetleg más pszichés zavarok megjelenéséhez vezet. Alvászavarok, szorongásos zavarok vagy depresszió az ASD-vel élők mintegy 40 százalékánál észlelhetők, és sokszor az ezek miatt történő vizsgálat során ébred gyanú a szakemberben, hogy a panaszok hátterében ASD is lehet. A felnőttkori ASD diagnosztika lényegében megegyezik a gyermekkorban szokásossal. Alapját minden esetben a kisgyermekkori fejlődés feltárása jelenti, mert jelenlegi tudásunk szerint az autizmusra jellemző tünetek legintenzívebben 4-5 éves kor előtt jelennek meg mindenkinél. Ezért nélkülözhetetlen, hogy a vizsgálat során a szülőt vagy idősebb testvért is alaposan ki lehessen kérdezni. A vizsgálat további része arra irányul, hogy az ASD tüneteinek (nem csak a társas kapcsolatok nehézségei!) megjelenését keressük a személyes életútban, valamint feltárjuk, hogy fennáll-e egyéb pszichés probléma, ami az ASD-vel járó panaszokat súlyosbíthatja, és önmagában is kezelést igényelhet. Még a fejlett egészségüggyel rendelkező államokban is nagy problémát jelent, hogy alig van a felnőttkori autizmus diagnosztikájában járatos szakember. Az ASD jelenleg egyetlen ismert kezelési módot jelentő – a magtüneteket célzó és felnőttkorban is alkalmazható – gyógypedagógia fejlesztés (vagy az ennek szempontrendszerét figyelembe vevő pszichoterápiás kezelés) lehetőségei pedig a témában járatos szakemberek hiányában még szűkösebbek.

2020-02 lapszámban megtalálható