Most leginkább valóban a pozitív pszichológia és a kétségkívül nehezen megragadható flow-élmény kutatása foglalkoztat, ami azonban merőben más, mint amit általában ezen a néven emlegetnek, s amit mi egymás között „gagyi flow”-nak hívunk. Kollégáimmal azt próbáljuk feltárni, hogyan működik az agy, amikor az ember flow-t él át. A flow nem egyszerűen kellemes, jó érzés, mint sokan gondolják. Például tévénézés közben nem lehet átélni, bármilyen jó a film. A flow-hoz aktív ember kell, olyan, aki tevékenységével egyre jobban halad kitűzött célja felé. A flow-hoz való eljutásnak sok előzménye van. A flow-hoz is előjátékra van szükség. Vegyünk egy teniszezőt. Amíg nem tanul meg valamilyen szinten, nem fogja élvezni a játékot. Aztán egyre jobban, ahogy egyre jobban játszik. De azt is csak akkor élvezi igazán, ha az, akivel játszik, nagyjából ugyanolyan jó, mint ő, vagy kicsit jobb. Ha sokkal jobb az ellenfél, s ő poént se csinál, persze akkor nem élvezi, ám ha nagyon ügyetlen a partner, akkor sem. Ez esetben akkor élheti át a flowt, ha a saját dolgát megnehezíti. Például több pont előnyt ad az ellenfélnek, vagy strandpapuccsal, esetleg zsíroskenyérrel játszik, mint egykor a nagyszerű asztaliteniszező, Faházi János tette. Fontos tehát, hogy a feladat és a képességszint egyensúlyban legyen. Így van ez az iskolában is: ha túl nehéz a lecke, szorongást szül, ha túl könnyű, unalomhoz vezet. A tanároknak is tudniuk kellene, hogy az iskolában olyan szintű feladatokat kell szabni, amelyek a tanuló legmagasabb képességszintjéhez kapcsolódnak. Mérhetően kimutatható, hogy az egyén teljesítménye flow-állapotban a legjobb...

Ha az agy optimális működési módban „jár”, akkor hatékony és gyors a tanulás, a képességnövekedés. Erőlködéssel is lehet eredményt elérni, de sokkal több energia felhasználásával. Flow-állapotban az ember kevésbé fárad el. Ha valaki frusztrált, feszült, nem tud ilyen állapotba kerülni, mert beúsznak a tudatába különféle élmények – rosszullét, megoldatlan konfliktusok, fájdalom stb. –, s elterelik a figyelmét a feladatról, így nem tud eggyé válni vele. Ezért nagyon fontos személyiségvonás a szinkronképesség: ez teszi képessé az embert, hogy teljes összhangban legyen a feladattal. A folyamattal, amit előidéz és kontrollálni is tud. Jó hír, hogy ilyen képesség mindenkiben van, sőt: fejleszthető. Ugyanez mondható el a figyelem akaratlagos irányításának képességéről is, vagyis hogy arra koncentráljak, amit elterveztem, s ki tudjak zárni mindent, ami kívülről vagy belülről zavarna. Természetesen ez a képesség mindenkinél más erősségű és irányultságú lehet – az érdeklődés és vonzalom erejétől függően. Csíkszentmihályi autotelikus tevékenységnek nevezi, ha valamit önmagáért csinálunk, s teljesítés közben folyamatos visszajelzést kapunk, hogy mindig valami több, jobb jön létre, s ez örömmel, elégedettséggel tölt el bennünket. Régen úgy mondták: sikerélménnyel.

A pozitív pszichológia arra tanít, hogy az egészségnek is megvan a maga tünettana éppúgy, ahogy a betegségnek. S amilyen fontos a betegségek gyógyítása, legalább annyira fontos – ha nem fontosabb – azt tudni, hogyan lehet az ember egészségállapotát fejleszteni.

Az interjú a Mindennapi Pszichológia 2012. 4. számában olvasható