A férjemmel 10 éve élünk együtt, három gyermekünk van. A nagyszülőktől, rokoni segítségtől távol élünk, gyakorlatilag ketten vagyunk a gyerekekre. A férjem lelkiismeretes, megbízható, rendhagyó értékekkel rendelkező ember, kisebb részben ugyan, de kiveszi a részét a házimunkából, tisztelettudó mindenkivel. A gyerekekkel nagyrészt én foglalkozom. Ő két munkahelyen dolgozik - nem azért, mert anyagilag szükségünk lenne rá, egyszerűen imádja a szakmáját. Én is nyolc órában dolgozom, átlag feletti fizetéssel (tehát anyagilag független vagyok), de mivel  rugalmas a munkabeosztásom teljesen, ezért a gyerekek ellátását/velük való foglalkozást (még begetségük esetén is) meg tudom oldani - igaz, gyakran dolgozom esténként.
Mindez a felállás teljesen kimerít minket - sportolni eljárunk mindketten, de a kapcsolatunkra nem jut idő (én sokszor magamra is sajnálom az időt a sporton kívül - pl. elmenni kozmetikushoz, fodrászhoz vagy csak vásárolgatni ruhákat, csecsebecséket - rohanás nélkül).
Már tavaly többször beszéltem arról a férjemmel, hogy kezd kiüresedni a kapcsolatunk, és nem érzem az intimitást (ami számomra nem csupán a fizikai szexet jeleti, az egymáshoz bújást, a romantikát, esti beszélgetéseket egy pohár bor mellett.) Egyszerűen nem értette, miről beszélek, számára megfelelő így a kapcsolatunk. Az elmúlt években egyre inkább azt érzem, hogy lakótársak vagy inkább barátok vagyunk, akik pluszban szeretkeznek. Úgy érzem, nem ismer, nem kíváncsi a gondolataimra, érzéseimre. Ritkán kérdezi meg, hogy vagyok, a munkámról érdeklődik és a napi feladatainkról/eseményekről beszélgetünk. Idén is többször próbáltam megbeszélni vele, hogy nekem  szükségem  van kedvességre, egymásra hangolódásra. Nem hallja meg... illetve azt mondja, hogy ez a nő feladata, én teremtsek hangulatot mindig, én kedveskedjek neki... én pedig úgy érzem, hogy csak én teszek bele a kapcsolatba energiát (szervezek közös vacsorát, kettesben eltöltött hétvégét, mozit, színházat). Ha én nem teszek semmit, akkor csak a munka van és napi  feladatok. Nem igazán reagál érdemben semmit ezekre. Illetve megígérte, hogy figyelni fog jobban rám, de nem történt semmi. Megkérdeztem, hogy ő mire vágyik, csak néhány olyan dolgot említett, ami számára emelné a szexuális együttlétünket (de ezek nem extra igények voltak, főként, hogy mit vegyek fel, hogyan sminkeljek), amit meg is tettem. Nagyon örült, de ő továbbra sem figyelt rám, nem foglalkozott a vágyaimmal.
Az elmúlt hónapokban elutasítottam a szexuális irányú közeledéseit, szerettem volna ráébreszteni, hogy szükségem van nekem is törődésre, hódítson meg újra... de semmi hatása nem  volt. Már nem próbálkozik, azt mondja, megalázó. Bár sokszor látom, hogy nehezére esik, de azt várja, hogy én közeledjek most már. Nem tudom, van-e harmadik fél a részéről... nem látom jelét egyébként. Régebben sem volt romantikus, figyelmes programból sok, igaz. Ő ezt nem igényli, csak akkor, ha én szerveztem valamit - azonban a sok feladat miatt, amíg picik voltak a gyerekek, nekem sem volt ennyire igényem rá.
Úgy érzem, hogy egy olyan kapcsolatban élek, amiben a férjem nem is igazán ismer. Szeret, persze, de igazából bárki állna a helyemen, ugyanúgy viszonyulna hozzá. Tegnap volt egy elszólása, ami nekem nagyon fájt, neki fel sem tűnt... Ő minden reggelt 10 km-eket fut... és elment egy profi edzőhöz, hogy tanácsot kérjen, hogyan tudná az edzéseit hatékonyabbá tenni. Elmondása szerint megbeszélték tételesen a tevékenységeit, de nem csak a sport terén, egyébként... és sorolta a sportteljesítményeket, plusz van három gyereke, van a szakmája (pénzügyi tervezésekkel foglalkozik), és a két munkahelye és persze a ház/háztartás... és engem sehol nem sorolt fel vagy egyátalán említett volna meg. Mindezt nekem mesélte!!! Mire megkérdeztem, hogy ennyi minden van az életében? Fel sem fogta, hogy mire gondolok... és büszkén mondta, hogy igen, ezekről  szól az élete.
Tanácsot szeretnék kérni... ebben a kapcsolatban egyre jobban sorvadozom, nem figyel rám, úgy érzem, nem ért, és ahelyett, hogy szeretne megérteni és közeledne hozzám, teljesen figyelmen kívül hagyja az igényeimet, mintha azzal, hogy nem vesz róla tudomást, meg is
oldódik... terápiával lehetne-e ezen változtatni? Meghallaná-e, érdekelné-e egyátalán a problémám/igényeim, ha ideáig sem érdekelte? Illetve a legnagyobb gond talán, hogy egyre bizonytalanabb vagyok, akarom-e őt így, illetve hogy úgy érzem, kezdem elveszíteni a hitemet a kapcsolatban (már túl sok energiát őrölt fel bennem és nem tudom, hogy többet bele tudok-e, akarok-e tenni). Persze, a gyerekek miatt nyilván a legvégsőkig elmegyek, ha van rá remény, hogy javulna a helyzet, de őszintén, ha csak magamról lenne szó, nem lenne kérdés, hogy benne maradok-e vagy sem.

Kedves Kérdező!

Valóban sok dolgot megpróbált annak érdekében, hogy mélyüljön, javuljon a kapcsolatuk. Egy csomó dolgot saját magáért kell megtennie, nem a párjáért (fodrász, kozmetikus, sport, öltözködés). Ezekre azért van szüksége, hogy jobban érezze magát a bőrében, nagyobb legyen az önbizalma.

Az évek során azt a rendet alakították ki, hogy a férje csak dolgozik, mert ez a szenvedélye, Ön pedig dolgozik, neveli a gyerekeket, viszi a háztartást, mert rugalmas időben dolgozik, és megteheti. Kimaradt mindaz, amit Ön szeret, vagy amit szívesen csinálna. A párterápia segíthet abban, hogy egyensúlyt teremtsen a kapcsolatukban. Segíthet megtalálni a tartalékokat, segíthet mélyíteni a beszélgetéseiket, az intimitást, javítani a kommunikációt. Persze nem varázsbot módjára segít, valahogy el is kell jutni oda, hogy elkezdjenek egy ilyen folyamatot. El kell érnie, hogy férje is részt vegyen, érdekelt legyen a folyamatban. Segíthet ebben, ha megérti, hogy ezt kettőjükért, illetve az egész családjukért teszik. Szakembert a MIPSZI oldalain is találhat.

üdvözlettel

bárdos kata