Mit tegyünk, ha diagnosztizálunk a munkahelyünkön egy karakterzavaros, szociopata, rejtett agresszív (esetenként ragadozó agresszív) manipulatív személyt? Ő valószínűleg nem fogja elismerni magáról ezt, és mivel veszélyben érzi magát, így azonnal elkezd falat emelni illetve távol tartani magát attól, akiről sejti, hogy veszélyben lehet az álarca. Mivel rejtett módon manőverezik, csak akkor látható valódi énje, ha túl közel enged magához valakit. De az sem sejthet semmit, még akkor sem, ha alapfokú pszichológiai ismeretekkel bír. A munkájában nagyon nehéz kivetni valót találni, alapos, precíz, néha kihasználja munkatársait. Az egy dolog, ha már valakit átvert és megtapasztalta a "sötét oldalt", de hogyan figyelmeztessünk másokat? Hiszen mindenki a maga kárából tanul a legjobban. Ezen felül a jó manipulátor tökéletesen rejtekezik a felületes szem előtt. Főleg a lelkiismeretes, mindenkin segíteni akaró, lelki problémákat megoldani szerető "lelkizős" típusú embereket használhatja ki. Tehát kérdésem: egyszerűen csak tartsuk távol magunkat az ilyen karakterzavaros emberektől, vagy figyelmeztessünk másokat is a lehetséges veszélyekre, szimptómákra?

Kedves Kirk!

Mielőtt levelére választ adnék, szeretném megkérdezni, miként érti azt, hogy „diagnosztizálták” az egyik munkatársukat? A kérdés azért merült fel bennem, mert ha Önök pszichológus szakemberek, akkor minden bizonnyal nem csupán a diagnosztizálás folyamatát, hanem a további lehetőségeket is ismerik. Amennyiben Önök ebben inkompetensek, érdemes kerülni a „diagnosztizálás” kifejezését, ugyanis a gyakorlatban a mentális betegségek felismerése és azonosítása szigorú előírások mentén megy végbe.

A pszichológusok és pszichiáterek munkáját segíteni hivatott kézikönyv, a DSM (amelyből jelenleg a negyedik, javított kiadás van érvényben) nem tartalmaz olyan kifejezéseket, mint „karakterzavaros”, vagy „pszichopata”. Ez utóbbi a szaknyelvben antiszociális személyiséget takar, amely az ún. teátrális megjelenési formák közé sorolható. Noha az Ön leírásában szerepel olyan viselkedés, amely megfeleltethető az antiszociális személyiség viselkedésének egyes kategorikus elemeivel, ez önmagában kevés ahhoz, hogy bárkit is stigmatizáljon. Tény, hogy az antiszociális személyiséggel bíró egyének rendkívül ügyesen használnak ki és vernek át másokat, ugyanakkor az okozott kár szempontjából sem önmagukat, sem áldozatukat nem „kímélik”, így nem riadnak vissza attól, hogy önmaguknak ártsanak.

Jól gondolja, hogy az ilyen zavarral küzdő embereket nem, vagy csak meglehetősen ritkán lehet szembesíteni saját „karakterükkel”, ugyanis egyfelől morális felelősségérzetük szinte ki van iktatva,  másrészt egyáltalán nem motiváltak a változásra. Jellemzi őket az is, hogy huzamosabb ideig képtelenek egy munkahelyen maradni, gyakran vándorolnak.

Visszatérve korábbi gondolatomra: amennyiben Önök szakemberek, úgy gondolom, hogy a személyiségzavar felismerése és diagnosztizálása önmagában indok lehet arra, hogy az érintett kolléga munkaviszonyát megszüntessék. Azt nem javaslom, hogy a munkatársukat megpróbálják jobb belátásra bírni, ugyanis az antiszociális személyiségű egyének klinikai kezelésre adott reakciója gyenge. Bölcsebben teszik, ha figyelmeztetik egymást, és lehetőség szerint elkerülik azt, hogy közel engedjék magukhoz.

Üdvözlettel:

Herceg Attila drs.