Megismertem egy férfit, akinek van egy 6 éves kislánya, kb. 3 éves korától egyedül neveli. Illetve volt segítsége a nagymama és ismerőse által, mert oviba a munkaideje miatt nem tudta hozni-vinni. Ami engem aggaszt, hogy a kislány nem tud meglenni az apja nélkül, folyamatosan ott van, ahol mi, egy perc nyugtunk sincs tőle, mert kiköveteli, hogy csak vele foglalkozzanak. Megállás nélkül beszél, nem lehet rászólni semmiért, mert apuka szerint így lesz boldog felnőtt. Az apuka eteti, mert egyedül nem tud enni, és sokszor mondja is neki, hogy "apa, adod a számba?", közben meg rohangál, tv-t néz, énekel stb. Együtt fürdenek, együtt alszanak - illetve alszunk. Elalvás előtt cumisüvegből issza a tejet és van, hogy napközben is ezt teszi. Lefoglalni magát nem tudja semmivel, csak tablettel, játszani egyedül nem tud. Ha vásárolni megyünk, amit akar, megvetet az apjával, legyen az játék, nasi, ruha, bármi, és az apja meg is veszi. Sokszor éjfélkor még ébren van, ami már a szexuális életünkre is kihat, mert napközben/délután ugye jön, hogy "apa, hol vagy!?" - ha éjjel még fent van, akkor azért nem akarok, ha meg ott alszik mellettünk, az zavar. Én sajnos nem tudom így elengedni magam. A játékhoz visszatérve még annyi, hogy ha nyaggatja az apját, hogy pl. társasozzon vele, akkor vagy egy kört játszanak, vagy az a válasz, hogy most "apa fáradt". Számomra fura az, hogy sose kérdezte meg tőle, hogy mi volt az óvodában, mit ebédelt, vagy ha elmentek kirándulni, mit csináltak, hol voltak, vagy milyen volt egyáltalán. Sokszor azt mondja, hogy neki a gyerek a legfontosabb, de sajnos nekem nem így tűnik. Sokszor megkaptam már, hogy féltékeny vagyok a kislányra. A gyerek bármit, bármikor, bárhol megtehet, nincs rászólva semmiért, mert ugye ettől lesz boldog a gyerekkora és így lesz boldog felnőtt.  Nekem inkább egy beteges apa-lánya kapcsolatnak tűnik ez az egész, és nem tudom, mit tehetnék.

Kedves Pálma!

Bár manapság egyre gyakoribbak a szivárványcsaládok, illetve azok a helyzetek, amikor a gyermek nem mindkét vér szerinti szülőjével él, mégis kevés szó esik ezen helyzetekről, és azok nehézségeiről.

Ön egy kialakult helyzetbe csöppent bele, és általában fontos kérdés, hogy amikor új családba érkezik valaki, milyen joga, kötelessége, felelőssége van a párja és annak gyermeke(i) felé. Mindezek természetesen függnek a kapcsolat mélységétől, az együtt eltöltött időtől is. Mégis, azt gondolom, hogy ha elfogadjuk, hogy egy kapcsolatban a másikért, a másik boldogságáért is felelőséggel tartozom, akkor kötelességem jelezni felé, ha azt látom, hogy dolgokat nem jól csinál. Természetesen amikor egy gyermekről van szó, ez igen érzékeny terep, azzal a gyakran tapasztalt csavarral, hogy a szülő a kritikát féltékenységnek címkézi, így nem foglalkozik vele. Ezért nagyon sok múlik azon, hogy kommunikálja a párja felé az észrevételeket. Mindenképp a beszélgetést érdemes nyugodt körülmények között megejteni, amikor a gyermek nincs ott. Talán szerencsésebb, ha átgondoltan, egyszerre jelez neki vissza, és nem elcsöpögtetve információkat, amikor a helyzet feszültsége mondatja a kritikát. Fontos, hogy a párja érezze, hogy Ön jót akar neki is, a lányának is, és a kapcsolatuknak is. Ne vádaskodás legyen, hanem nyugodt visszajelzés. Gondolja át, mit szeretne neki mondani, keressenek egy nyugodt helyzetet, és jelezzen neki vissza.

Ennél többet nem tud tenni. Reméljük, a párjának lesz füle azokra a kritikákra, amik jót tennének a lányának, és neki is.

Üdvözlettel,

Kovács Réka