Nem is tudom, hol kezdjem. Másfél éve hirtelen meghalt a férjem, nagyon nehéz volt feldolgozni, hogy egyedül maradtam. Két felnőtt lányom van, boldog család voltunk, felneveltem a lányaimat, a karrieremet feladtam és a családnak szenteltem az életem. A fiatalabb férjhez ment, most babát vár, és nagyon örülök, hogy boldogság költözik közénk, de a lányom azt vágta a fejemhez, hogy megfullad már tőlem, látni se bír, nem szól hozzám, ha a baba megszületik, nem kell a segítségem, egy hónapig a picit se láthatom... tele van rosszindulattal, tiszta ideg, rá se ismerek, úgy megváltozott. Nagyon fáj, rengeteget sírok, úgy gondolom, nem ezt érdemelné egy anya. Ha ilyet hallottam mástól, nem akartam elhinni, hogy létezik ilyen egy szerető, összetartó családban.

Kedves Asszonyom!

Nehéz helyzetben van. Nemrég veszítette el a férjét, talán még nem is tette túl magát ezen. Talán még nem tudott egy olyan életet kialakítani, amiben saját maga a sorsa irányítója. Lehet, hogy gyermekei – főleg a kisebbik lánya – úgy érzik, hogy érzelmileg és esetleg anyagilag is túlságosan rájuk támaszkodik. Gyerekei feltehetőleg azt várják Öntől, hogy alakítson ki egy önálló életvitelt, olyan életmódot, amit – kevés támogatással – saját maga tud vinni.

Feladta a karrierjét, nincsenek saját céljai, pályája, saját jogú jövedelme, a „családnak szentelte magát”. Sajnos nagyon sok esetben visszaüt ez az áldozat, nincs, aki meghálálja. Gyerekei élik a maguk életét – ez a dolguk. A szülő feladata az, hogy felkészítse gyermekeit az önálló életre, és aztán elengedje őket, hogy kipróbálhassák magukat. Innentől a szülő nem élheti a gyereke életét, a gyereknek új családja lesz. Így van ez abban az esetben is, ha több generáció él együtt. Ha „összefolynak” a szülők és a gyerekek, abból nagy baj lehet. Ha hagyják élni egymást, akkor nagyon jó együttműködés is kialakulhat.

Javaslom, hogy most lépjen kicsit hátra. Ne hívja, ne keresse a lányát. Ha ő jelentkezik, próbálja „követni őt”, vagyis annyit, de csak annyit nyújtson neki, amennyit ő kér. A kisbaba elsősorban a szülő boldogsága, és csak akkor lesz a nagyszülőé is, ha sikerül megtalálnia azt a szerepet, amire a gyerekeinek szüksége van. Jó lenne persze végigkísérni a babavárást, a szülést és az első időket, de Önnek most más dolga van. Saját életét kell rendbe hoznia. Megtalálni azt az időtöltést, ami hosszú távon is tartalmas lehet, esetleg munkát vállalni, társaságot keresni, átrendezni a lakást úgy, hogy ne a meghalt férje és elköltözött gyerekei igényeit és ízlését tükrözze, hanem a saját kényelmét szolgálja. Ha a lányai látják, hogy kézbe vette a sorsát, akkor könnyebben, szívesebben töltenek majd időt Önnel. Az áldozat mindig nagy terhet ró arra, akiért hozzák – főleg, ha soha nem kérte, esetleg nem is volt szüksége rá. Érdemes végig-gondolni, miért adta fel a karrierjét, hogyan született meg ez döntés, kinek az érdeke volt.

Ha egy család zárkózottan él, akkor nagyon nehéz megtalálni a külvilágot, barátokra, társakra lelni. Az Ön számára most kinyílhat a világ, ha van elég bátorsága körülnézni benne ahelyett, hogy a gyerekeit próbálná magához kötni. Ha úgy érzi, hogy nagyon elakadt ebben a folyamatban, érdemes beszélni egy pszichológussal, aki átsegíti ezen az időszakon.

üdvözlettel

bárdos kata