Kisányomat 20 hónapos korában fogadtuk örökbe, ekkor hoztuk haza egy budapesti csecsemőotthonból, ahol születése óta élt. Most 3,5 éves és egy ideje főleg engem, de sokszor az apját is ütögeti, vagy ha a karját lefogjuk és a szemébe nézve mondjuk, hogy nem ütjük anyát, apát, akkor rugdos. Sajnos ez szinte napról napra gyakoribb, olyan, mintha valami miatt dühös lenne ránk. Elég erős kötődés alakult ki közöttünk az elmúlt közel két évben, nagyon ragaszkodó, kedves gyerek, szeptember óta bölcsődébe jár, a többi gyereket nem bántja, máshol nem agresszív, csak pont velünk. Közvetlenül az örökbefogadás után is volt egy nehéz periódus, kb. fél év, amikor ha hisztizett, akkor harapott minket. Ezután volt egy viszonylag nyugodtabb időszak, és most újra agresszív lett. A változás, hogy most nemcsak hisztik alkalmával bánt minket, hanem akkor főleg, ha valami nem úgy történik, ahogyan azt ő szeretné. Nemrég költöztünk, esetleg az válthatta ki nála ezt a reakciót? Mit lehet tenni, hogy ne üssön minket? Egy órán keresztül nem szoríthatom le a kezét, lábát, mert ha kell, addig is kitart és üt engem.... Köszönöm előre is, ha bármi tanáccsal segíteni tud, mert eléggé el vagyunk keseredve.

Kedves Annamária!

Szerintem is düh lehet a háttérben, jól érzi. Bármennyire kicsi egy 20 hónapos gyermek, addigra már sok élménye van, amik ráadásul sokkal kevésbé érthetőek mind az ő számára, mind a kívülállók számára. Intenzív érzelmi lenyomatai vannak arról az időszakról is, amiről nem tud még szavakkal mesélni. A bölcsőde és a költözés is lehet egy olyan kiváltó ok, ami felidézte benne a régi élményeket: őt elhagyták, sok gyerek között valószínűleg kis figyelmet kapott és ha kötődött is valakihez, el kellett válni tőle. Most Önökhöz kötődik, és el kell válni egymástól napközben, ami nála szerintem nagyobb félelmet válthat ki, mint egy átlagos gyereknél. Azért is Önök felé jelenik meg az agresszió, mert “Önök tették olyan helyzetbe”,  amiben egyedül van megint és új helyszínen. Persze ez természetes, hogy ilyen élethelyzetet kell megoldani, de talán így könnyebb őt megérteni.

Minél több olyan helyzetre lenne szükség, ahol az biztonságot, ismerős személyeket és tárgyakat megélheti. Akár azt is, hogy újra és újra a rendelkezésre állnak, mint egy 1- 1,5 éves kisgyereknek, aki el-eltávolodik, de még azonnal ott kell lenni, ha igényli.

A lefogást, testi korlátozást minél kevésbé használnám. Inkább találjanak valami helyet, tárgyat, amit ütni lehet, akár együtt is. Közben megéli a dühét. Persze ő ezt nem tudja, így meg lehet neki fogalmazni, hogy “látják, milyen kis méregzsák, mintha dühös-mérges lenne”.

Úgy tűnik, hogy ez is egy nehezebb időszak, mint amin korábban már átmentek. Akkor sikerült túllépni rajta. Idèzzék fel, hogy mit csináltak akkor, mi oldotta meg a problémát, mert a mostani helyzeten is segíthet!

Üdvözlettel,

Standovár Sára