36 éves anyuka vagyok, kislányom júniusban volt kétéves. Nagyon okos, barátságos, érzékeny és "anyás" kislány. Szeptembertől visszamegyek dolgozni, igaz, nem teljes állásban - pedagógus vagyok és van lehetőségem kevesebb óraszámmal dolgozni. Így kislányom bölcsibe megy, amitől tartok. Nem szívesen viszem bölcsibe, még ha bízom is a gondozónőben, akit személyesen ismerek én is és a kislányom is. De nem tudok teljesen itthon maradni, mert a férjem fizetése nem elég a családnak. Azt olvasom, hogy 3 éves kor alatt legjobb lenne itthon. Mivel tehetném könnyebbé és elfogadhatóbbá a kislányomnak és magamnak? Árthat e a bölcsi? köszönöm a választ.

Kedves Édesanya!

Úgy látom, Ön igyekszik igazán körültekintően rendezni a családjuk életét, és mindent megtenni azért, hogy a gyermeke egészségesen, szeretetben fejlődjön. Gratulálok, mert leveléből úgy látom, mindezt sikerrel is végzi! Az életben sokszor kell kompromisszumot kötnünk, tulajdonképpen folyamatos az alkudozás a vágyaink és a lehetőségeink között – ez elkerülhetetlen. Vannak ideáljaink, amik felé törekszünk, sok-sok érték és példa, amit magunk körül látunk, magunkévá teszünk, sokszor már nehéz is kiigazodni… aztán végül a saját életünkben a magunk módján alakul, dől el, hogy mi a „legjobb”. Szeretném megnyugtatni: a leírtak alapján minden a legnagyobb rendben. Persze, biztos jó lenne, ha megtalálná a szivárvány tövében elrejtett kincset, és nem kellene érte dolgozni (legalább a kicsi ovis kora előtt) – ugyanakkor milyen szerencse, hogy csak részmunkaidőben lesz távol a családtól! Ez az átmenet még lehet, hogy jobb is. Persze, biztos jó lenne, ha egy jó fél évet még a családban, Önnel tölthetne a gyerkőc – de milyen szerencse, hogy a gondozónő kedves, megbízható ismerős!

Azt javaslom, hogy nézze a dolgok jó oldalát, mert hál' Istennek az Önök esetében erre bőven van lehetőség! Így erősíti a gyermekét is abban, hogy majd a pozitív hozadékát élvezze a bölcsis létnek. „A hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk” - egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy a kislánya különösebben megszenvedné ezt a helyzetet, és nem is törvényszerű, hogy így legyen! Az aggodalmait pedig jó, ha meg tudja beszélni a párjával, vagy más közeli felnőttel, így annak terhét sem a kislánya viseli majd.

Az otthon, együtt, igazi odafigyeléssel, közös programmal, szeretgetéssel töltött idők során töltődhetnek majd továbbra is mindannyian.

Élvezetes és minél zökkenőmentesebb munkakezdést kívánok az egész családnak!

Üdvözlettel

Simon Sarolta