Az aphantasiával élők pontosan tudják például, hogy egy citrom sárga és ovális – de nem „látják” maguk előtt. Tudják, hogyan néz ki a partnerük arca, mégsem tudják felidézni képként. Egyesek arról számolnak be, hogy gyerekkorukban azt hitték, az „elképzelni” szó csak metafora, mert nem értették, mások valóban vizuális élményről beszélnek.

A kutatások szerint az aphantasia nem intelligencia- vagy emlékezeti deficit. Az érintettek ugyanúgy képesek tanulni, alkotni, tervezni. A különbség inkább abban mutatkozik meg, hogyan idézik fel a személyes emlékeket: gyakran kevesebb vizuális részlet jelenik meg, inkább narratív, „tudom, hogy megtörtént” jellegű emlékezésről számolnak be, mint élénk, filmszerű visszaélésről.

A jelenség azért különösen izgalmas, mert rávilágít: az agyi reprezentáció és a tudatos élmény nem ugyanaz. Lehet, hogy az agy vizuális területei aktiválódnak, mégsem születik meg a szubjektív képélmény. Ez pedig alapvető kérdéseket vet fel arról, mitől válik egy idegrendszeri folyamat tudatossá.

Az emberi belső világ tehát sokkal változatosabb, mint gondoltuk. Van, aki filmszerű részletességgel „látja” a fantáziáját, más pedig inkább fogalmakban, szavakban vagy érzetekben gondolkodik. Az aphantasia nem hiány, hanem egy másik működésmód – és talán éppen ez a különbség segít közelebb kerülni a tudat egyik legnagyobb rejtélyéhez: hogyan lesz az agyi aktivitásból élmény.