A fájdalomészlelés rejtélyének nyomában

Képzeljük el azt a helyzetet, hogy egy nagy vödör jeges vízbe kell beletennünk a kezünket, és bent is kell tartanunk egy ideig. Mi történik? Minden bizonnyal fájdalmat fogunk érezni, és előbb-utóbbi kihúzzuk a kezünket a vízből. Ez egyébként – nyilván megfelelően kontrollált körülmények között – igen kedvelt eljárás a kísérletileg kiváltott fájdalom vizsgálatakor.

Az eljárás során a résztvevő beszámolójára támaszkodva megfigyelhetjük, hogy milyen mértékű fájdalmat érez, és ez milyen gyorsan változik. A jegesvíz-tesztet alkalmazó és más kísérletileg indukált fájdalmat vizsgáló kutatások szerint is nagy egyéni különbségek vannak abban, hogy ki milyen mértékű szubjektív fájdalmat jelez.

Fájdalomkatasztrofizálás

A szubjektív fájdalomélménnyel összefüggésben az egyik leggyakrabban vizsgált jellemző a fájdalomkatasztrofizálás. Vizsgálatát Michael Sullivan, a kanadai McGill Egyetem pszichológusprofesszora lendítette fel, aki 1995-ben publikálta azt a kérdőívet, amelyet a mai napig a legtöbben használnak a fájdalomkatasztrofizálás egyéni különbségeinek vizsgálatára. Sullivan, elsősorban a korábbi fájdalomkutatásokban alkalmazott megközelítésekre alapozva, arra jutott, hogy a fájdalmat katasztrofizálók olyan helyzetben, ahol fájdalmat élnek át (pl. fáj a hasuk, fájdalommal járó orvosi vizsgálaton vesznek részt, vagy olyan kísérleti helyzetben vannak, ahol fájdalmat indukálnak) vagy akár csak gondolnak rá („holnap fogorvoshoz kell mennem”), a fájdalomra koncentrálva hosszasan foglalkoznak vele, rágódnak rajta, a várható vagy aktuális fájdalomélményt felnagyítják, és a megküzdést lehetetlennek ítélve élik meg. A kutatások egyik legkonzisztensebb eredménye, hogy egészséges személyek körében a fájdalomkatasztrofizálás mértéke egyenes arányban áll a kísérletileg kiváltott fájdalom szubjektív intenzitásának megítélésével. Vagyis a fentebb említett esetben a fájdalmat katasztrofizálók fokozott fájdalomról számolnak be. Sőt, egyes vizsgálatok szerint a jeges vizes vizsgálat alatt a szívritmusváltozás mértéke vagy a kortizoltermelődés ugyancsak egyenes arányban áll a fájdalomkatasztrofizálással, vagyis a fájdalomkatasztrofizálás az objektív mutatókkal is kapcsolatot mutat.

Hirdetés

Miért éreznek fokozott fájdalmat?

Vajon ilyenkor azért jeleznek fokozott fájdalmat, mert alacsonyabb a fájdalomküszöbük? A kutatások alapján a fájdalomkatasztrofizálás nincs egyértelmű kapcsolatban a fájdalomküszöbbel. Az eredmények inkább arra utalnak, hogy a fájdalmat katasztrofizálók nehezen tudják a figyelmüket a fájdalmas ingerről elvonni. Egy akut fájdalom egyébként is „magához vonzza” a figyelmet, és úgy tűnik, hogy ezt erősíti fel még a katasztrofizálás. Azok az eredmények, amelyek a biológiai paraméterek (pl. kortizoltermelődés, szívritmusváltozás) és a katasztrofizálás közötti kapcsolatra utalnak, felvetik azt a lehetőséget, hogy különböző neurobiológiai mechanizmusok (például fokozott stresszválasz, a fájdalomfeldolgozásban szerepet játszó agyi területek fokozott aktivitása vagy éppen a fájdalommoduláció kisebb fokú hatékonysága) is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a fokozott fájdalomkatasztrofizálás fokozott fájdalomészleléssel társul.

Mi a helyzet krónikusan fennálló fájdalom esetén?

Ilyenkor a katasztrofizálás más mutatókkal, így például a gyógyszerhasználattal vagy a korlátozottság mértékével is összefügg. Műtéti beavatkozások esetében pedig azt találták, hogy a műtét előtti fájdalomkatasztrofizálás hozzájárult a műtétet követő fájdalom mértékének megbecsléséhez. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy érdemes krónikus fájdalommal jellemezhető betegségek vagy fájdalmas beavatkozások előtt többek között ennek a mértékét is felmérni. A magas fokú katasztrofizálás ugyanis csökkenthető megfelelő, például kognitív viselkedésterápiás módszerek segítségével.

Befolyásoló gondolatok

Vannak olyan kutatások, amelyek a résztvevők érzelmeit, gondolatait, viselkedését a mindennapi életük során térképezik fel, így több napon keresztül egyszer vagy akár többször is arról kérdezik a résztvevőket, hogy egy adott napon vagy akár az adott pillanatban mit csináltak, milyen gondolataik és érzelmeik voltak. Az ilyen típusú kutatások többek között rámutattak arra, hogy nemcsak a fájdalom, de a katasztrofizálás mértéke is tud ingadozni napról napra olyan személyek körében, akiknél krónikusan fennálló fájdalomtünet is van. Fontos eredménynek tűnik, hogy egy sarlósejtes vérszegénységgel diagnosztizált személyek körében végzett vizsgálat szerint azokon a napokon, amelyeken a saját átlagánál magasabb katasztrofizálásról számolt be a résztvevő, erősebb kapcsolat volt a fájdalom és a negatív érzelmek között. Ez az eredmény egyrészt megerősíti, hogy a katasztrofizálás is ingadozhat, másrészt pedig rámutat, hogy azokban a betegségekben, amelyekhez fájdalom társul, a személynek szüksége lehet olyan, a mindennapokban is használható stratégiákra, amelyekkel képes a fájdalomra adott gondolatokat befolyásolni.

Komplex, szubjektív élmény

A fájdalom nemcsak szenzoros tapasztalat, azaz nemcsak a helye, intenzitása számít, hanem az is, hogy mennyire tartjuk kellemetlennek a jelenlétét. De a fájdalom jelentése is befolyásolhatja a reakcióinkat. Más jelentést társíthatunk az edzés során átélt érzéshez, mint mondjuk egy esést követő fájdalomhoz. Hasonlóképpen mást jelenthet, máshogyan lehet kellemetlen a krónikus hátfájás és az a hátfájás, ami egy hosszú munkanapon a számítógép feletti görnyedés miatt alakult ki.

Krónikus fájdalom esetén a fájdalom a mindennapi tapasztalatok szerves része. A fájdalom érzelmi komponense, vagyis a fájdalom kellemetlensége ilyenkor sokkal fontosabb lehet. Ezt erősítik meg Vania Apkarian nemzetközileg elismert fájdalomkutató eredményei. Munkatársaival a Northwestern Egyetemen végzett kutatásukban azt találták, hogy a klinikai fájdalomban megfigyelhető fluktuáció egy éve fennálló hátfájás esetén a fájdalom érzelmi színezetét kódoló agyi területek aktivitásával korrelált. Krónikus fájdalom esetén tehát a fájdalom szenzoros és érzelmi aspektusa jelentősen összecsúszhat. Ezt mindenképp érdemes lenne jobban figyelembe venni a jövőbeli kutatásokban, ha meg akarjuk érteni a fájdalomkatasztrofizálás hatását krónikus fájdalomnál.

Szorongást, depressziót is kiválthat

A fájdalom a leggyakoribb ok, amivel felkeressük a háziorvost vagy a szakorvost. Epidemiológiai kutatások szerint például ha arról kérdezték a résztvevőket, hogy az elmúlt egy hónapban tapasztaltak-e valamilyen tünetet, akkor a megkérdezettek fele legalább egy napig tartó fájdalmat fel tudott idézni, és általában a derék, hát, váll, nyak, térd vagy csípő környékét jelölték meg a fájdalom helyeként. A krónikus, azaz legalább 3–6 hónapig fennálló fájdalom előfordulása is elég jelentős, 20–30% közé tehető. Ehhez gyakran társulnak más problémák is, például körülbelül négyszer nagyobb eséllyel kapcsolódik hozzá depresszív hangulat vagy szorongás, és az öngyilkosság kockázata kétszer nagyobb, mint az átlagpopulációban.

MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA ONLINE MAGAZIN 2023/1 Pszichoszomatika lapszámban megtalálható