Megbízom benned, de ugye adsz kódot a telódhoz?!

A szakítások legfőbb oka az internetes fórumok, bulvár- és szórakoztató weboldalak szerint napjainkban a hűtlenség, a találkozások megritkulása és a kommunikáció hiánya. Ennek igazolása – vagy cáfolata – előtt azonban nézzük, hogy néhány évtizeddel korábban, a „digitális világ” térhódítása előtti időkben mi vezetett a párkapcsolatok válságához.

Mit mutatnak a felmérések?

A ’80-as években a legtöbb elvált nő az alkoholizmust jelölte meg fő válóokként, háttérbe szorítva az összes többit, számol be 2009-es kutatásában Földházi Erzsébet*. Az 1990-es években a szakítások és válások hátterében meghúzódó okokban már változás látszott, ekkor az adatközlők az érzelmi problémák és az elhidegülés után harmadik helyre tették a hűtlenséget, ezt pedig az anyagi problémák követték. Tény, hogy az okostelefonok és okosórák térnyerése előtti időkben még nyomozni kellett, esetleg „beépített emberrel” és csábítási trükkökkel próbára tenni a hűtlenséggel gyanúsított partner szerelmét.

Hirdetés

A legfőbb szakítási ok napjainkban

Meglepő eredményt hozott viszont 2021 nyarán végzett hazai terepkutatásunk, mely ugyan nem reprezentatív, de az online kérdőívet kitöltő 370 fő válaszainak elemzése mégis alkalmas bizonyos következtetések levonására (némi módszertani adalék: arányos nemek közti megoszlás, többségben az X és Y generáció tagjai, 77 százalékban budapesti és megyei jogú vagy nagyváros fókusszal).

A bevezetőben megfogalmazott hipotézisünk megcáfolódott: az ott első helyekre sorolt indítékok mind hátrébb csúsztak, s adatközlőink a szakítás indokaként egy igen prózai okot neveztek meg; mégpedig azt, hogy szerelmüktől nem kaptak kódot, vagyis jogosultságot okostelefonja képernyőzárjának feloldásához – a „szakító fél” ujjlenyomata, FaceID-ja pedig nem teszi lehetővé a partner telefonjának ellenőrzését. Merthogy fényképeink vagy screenshot képernyőfotóink – chat-folyamba rendezett Messenger, Viber, WhatsApp vagy SMS-üzenetváltásainkon túl – a legintimebb titkainkba engednek betekintést. Elárulják, hogy hol fizettünk bankkártyával, hogy amit arról mondtunk, merre járunk, összhangban van-e térképre rajzolt napi mozgásunk vonalas lenyomatával. Egy hűtlenség után kutató partnernek még a chat-alkalmazásokban töltött képernyőidőnk is árulkodó lehet, hisz erről könnyen leolvasható, mennyi időt töltöttünk üzenetküldő applikációkkal az adott napon…

Kórosan féltékeny?

Nézzük, milyen tulajdonságok alapján feltételezhetjük a szinte beteges féltékenységet párunkról, s mi ennek a lélektani magyarázata? M.C. Kennedy, az ohiói egyetem kutatója facebook-stalking-nak nevezi azt, amikor szerelmünk vagy ismerősink social media posztjaiban keresgélve információk és titkok után kutatunk. A vádat cáfoló, mentegetőző mondat pedig a kutató szerint valahogy így hangzik: „Nem nyomozok utána, csak képbe szeretnénk kerülni.” R. Chris Fraley 2002-es elméleti megállapítása fentiekhez kapcsolódóan az, hogy a családi mintákat magunkkal cipeljük, kötődésmintáink személyiségünkbe épülnek, részeinkké válnak – ezek alakítják ki kapcsolati dinamikáink „prototípusát”, megteremtve ezzel társas kapcsolataink alapját és keretrendszerét.

Vajon miért akarjuk magunkat párunk mellett biztonságban érezni, miért félünk kilépésétől, miért rettegünk a megcsalás lehetőségétől? Erre Abraham Maslow szükségletpiramisának két fogalompárosa ad választ: a biztonság és védettség, a szeretet és a valahová tartozás a piramis impozáns helyéntalálhatók, s így talán már érthető, miért is féltjük annyira párkapcsolati státuszunkat, s mi állhat az akár kórosnak is tekinthető féltékenység hátterében.

Alacsony önértékelés

Nézzünk egy konkrét példát:

Kata feltűnően csinos egyetemista lány, aki szabadidejében aktívan sportol. Párja, Ádám harmincas évei közepén jár, középfokú végzettsége van, munkájában kortársaihoz mérten nem kimondottan sikeres, túl van párkapcsolati krízisen, fájó szakításon-elváláson; személyiségjegyei emiatt kompenzatorikus jegyeket mutatnak, önértékelési zavarát erősíti fiatal és dekoratív barátnője, valamint zátonyra futott előző kapcsolatainak terhe.

Hogy a szaktudomány igazolja-e a fenti esetleírást és a férfira aggatott „kompenzatorikus, alacsony önértékelésű” jelzőinket? Rómer Glória és Fekete Nikolett 2014-ben publikált szakkutatásának adatai** is alátámasztják elméleti megállapításunkat: az alacsonyabb önértékelés szignifikánsan magasabb féltékenységi mutatóval és aktivitással jár együtt.

Azaz úgy tűnik, „a hiba nem a mi készülékünkben van”: a telefonunkhoz FaceID-t, ujjlenyomatos hozzáférést, jelkódot vagy feloldó mintát kérő (követelő…) szerelmünk az, aki nemcsak bennünk nem bízik, de sokszor önmagával kapcsolatos értékfogalmai is szakember segítségéért kiáltanak…

* Földházi Erzsébet: Válás. In: Demográfiai portré 2009. KSH, 2015.

** Rőmer Glória – Fekete Nikolett: Facebook okozta párkapcsolati féltékenység az önértékelés, a szorongás és a kötődési stílusok tükrében. In: Alkalmazott Pszichológia, 2014. 1.sz.

2021-05 lapszámban megtalálható