„enyimnek-hitt testemen
Ősök szokása éled.”

A világhírű magyar származású családterapeuta, Böszörményi-Nagy Iván az ún. kontextuális családterápia megalkotója szerint legalább 3 generáció fedi át egymást – láthatatlan kapcsokkal is! Az utódok etikai adóssága, láthatatlan lojalitása alapvetően meghatározza azt, ahogyan önmagukkal és aktuális kapcsolataikkal bánnak.

Hogyan hat agyunk fejlődésére?

A neurobiológia, a fejlődéslélektan, a traumaelmélet, az epigenetikai kutatások és számos más tudományos vizsgálat korszerű magyarázatot ad minderre. Az elme fejlődését mind a genetikai program, mind pedig a folytonos tapasztalatok alakítják. Az egyén egész életén át folyamatosan változik a másokkal való kapcsolatrendszerben.  A kötődési mintázat hatására formálódnak az agyban a neuronális körök, melyek az énszabályozásban alapvetően fontosak: például a másokkal való kapcsolódás képessége, az érzelmi egyensúly, a rugalmasság, az empátia, az önértelmezés és az önmegnyugtatás képessége is. Tehát a családon belül szerzett élmények az agyunk fejlődése szempontjából is mélyrehatóak!

Transzgenerációs örökségek

A történetünk hozzánk tartozik! Bármi is történik a családban, rejtett utakon akár, de formál bennünket. Ma már nyíltan beszélünk a generációkon átívelő üzenetekről, átadott traumákról, titkokról, hiedelmekről.  Számos könyv is elérhető magyar nyelven (Mark Wolynn, Orvos-Tóth Noémi). Felismerésük azonban még nem könnyű. 

Helene Dellucci, a transzgenerációs trauma nemzetközi hírű szakértője előadásában az alábbiakra hívta fel a figyelmet: ismételt kötődési sérülések szülő és gyerek között (miközben a nagyszülő-unoka viszony harmonikus), titkok, elhallgatások a családban, a kontroll elvesztésétől való félelmek (pl. attól, hogy bántja a gyereket), testvérek közötti jelentős megkülönböztetés a nevelésben. Feljöhetnek extrém féltések, hipochondria – furcsa testérzetek, bevillanó képek vagy álmok adják a kulcsot a kezünkbe. Olykor túl sok és heves érzelem, enyhíthetetlen fájdalom („hot spots”) máskor túl kevés érzelem és empátiahiány, tabuk, „ne kérdezgess” („cold spots”) adódik tovább a generációkon át. Dellucci kijelenti: minden transzgenerációs trauma kapcsolati trauma!

Wolynn a nyelvezetre, szóhasználatra (életünk alapmondatai, erős érzelmi töltetű szavak, önreflexiók) alapozva indul el a feltárás útján. Jelentőségteljesek az évfordulók, az ismétlődések, bevillanó képek, érzetek, bűntudat, stb.  Úgy véli: „Gyakran már annak a felismerése is enyhülést hozhat, hogy a bennem lévő nehéz érzések ugyan bennem élnek, de nem belőlem származnak.” Így például tudattalanul osztozhat egy nő az anyja vagy a nagyanyja nehéz sorsán – mintha nem lenne szabad megengednie magának, hogy boldogabb legyen.

Kötődés és trauma

Az alábbiakban egy fiatal pár terápiája kapcsán tekintjük át azokat a folyamatokat, amelyek segítenek megérteni kapcsolataink dinamikáját – mindez elengedhetetlen a pozitív változáshoz.

Mi, emberek szeretünk jelentést adni a történeteknek, eseményeknek, és ha jelentést kapnak, ha megértjük, mi történik bennünk, kapcsolatainkban, akkor könnyebben megoldhatónak is érezzük. Iránytűt kapunk, megértést, validálást. Terapeutai munkámban nap mint nap látom ennek hasznát, és a kliensek gyakran megkönnyebbülten sóhajtanak fel: „Már értem! Akkor van megoldás.” Ezért a közös munka megkezdése előtt elmagyarázom a pszichobiológiai folyamatokat – ez nemcsak megnyugtató számukra, hanem  a kontroll érzését is nyújtja. 

Mielőtt tehát belevágnánk Edit és Lázár történetébe, néhány fontos fogalmat kell tisztáznunk.

Fejlődési szakaszok

* A párok normál fejlődési szakaszokon mennek keresztül, melyek párhuzamosak a kora gyermekkori fejlődési szakaszokkal. Ezért a korai fejlődés és a kötődés alapvetően befolyásolja a későbbi párkapcsolatokat!  Minden szakasz speciális megoldandó feladatokat is jelent, és új készségeket igényel. Ahhoz, hogy leváljunk a gondozónkról, és az individuáció, az önállóvá válás jól sikerüljön, előbb meg kell élnünk a szimbiózis szakaszát. A soha meg nem élt összeolvadás, az elfogadás hiánya talaján életre szóló sóvárgás alakulhat ki a szimbiotikus kapcsolatok iránt. Sylvia Plath írja naplójában: “Azért sírok, könyörgök, hogy egy férfi öleljen, aki egyben apa is.” Férjéről: …”az egész lényem olyan tökéletesen összenőtt Tedével, hogyha valami történne vele, nem tudom, hogy élném túl. Vagy megőrülnék, vagy megölném magamat, egyszerűen nincs más hozzá fogható.”

* Életünk során számos stresszor van jelen: családterápiás szemszögből két típusát különböztetjük meg: az ún. vertikális, amit „előre kiosztottak” nekünk, így pl. mítoszok, családi örökségek, titkok, valamint a horizontális: a fejlődéssel, a jelen életünkkel járó stresszorokat (válás, haláleset, veszteségek stb.).

* A konfliktusok egyik forrása, ha a pár tagjai nem tudják elsajátítani a fejlődéshez (új életszakasz kihívásaihoz) szükséges készségeket. Máskor azonban a mélyben rejtőzködő korai traumák, vagy az előző generációk hordozta sérülések állnak a harmonikus kapcsolat útjában. Lehetnek kimondott (pl. egyik kliensemnek azt mondta az anyja: „te sosem leszel jó anya!” – nem is mert gyermeket vállalni!), vagy kimondatlan üzenetek („köteles vagy a szüleidet előnyben részesíteni a saját családdal szemben”), amelyek beépülnek.

A családok „ismétlik” önmagukat: a trauma, a kötődési deficit, a nehéz sors transzgenerációsan továbbadódik.

* A normál emlékezet egyszersmind megfelel a “történetmesélés aktusának”. Elmondásával tudatos memóriánk, személyes élettörténetünk részévé válik. A traumás emlékekre azonban gyakran nincsnek szavak. „Emésztetlenül”, feldolgozás nélkül, érzetek és képek formájában tárolódnak (ún. „ikonikus emlékezet – szétszóródottan, egy hang, egy mozdulat, egy kép, stb.  darabkáiban találhatóak). Fontos tudni, hogy sokszor elegendő egy részlet – egy hang, egy mozdulat, egy arckifejezés, egy szag – ahhoz, hogy a múlt jelenné váljon, és a trauma az „itt és most”-ban megelevenedjen.  Pl. ha a személy apja italos, bántalmazó ember volt, elegendő egy alig érezhető alkoholos lehellet a munkahelyi koccintásról hazatérő partnertől, a rettegést váltja ki: az érzelmi agy „vészcsengője” azt jelzi, MOST történik minden, a partner képére rávetül az apa erőszakos képe és kirobban a konfliktus.

Fejlődési traumák

A trauma lehet egyszeri, váratlan, körülírt esemény, pl.   erőszakos cselekedetek (utcai támadás, nemi erőszak, autóbaleset) és ún. komplex traumatikus élmény, mely hosszan tartó, ismételt (pl. gyermekkori fizikai, érzelmi, szexuális abúzusok, elhanyagolás, családi erőszak, ennek szemtanújaként elszenvedett bántalmazás, háborús események). Nézzük meg közelebbről a témánk szempontjából fontos fejlődési traumákat.

* Korai életéveinkben a körülöttünk lévőkkel megélt tapasztalatok formálnak bennünket. Mai tudásunk szerint ez erőteljesebb hatás, mint pl. az örökölt temperamentumunk. A kötődési minták, melyek a gondozóinkkal való korai kapcsolatban formálódnak, neuronális köröket alkotnak, melyek az életünk során   alakítják azt, ahogyan gondolkodunk, érzünk, emlékezünk és viselkedünk. A biztonságos kötődésben megadatik a törődés, biztonság, nyugalom és a vigasztalás. A fejlődés során a kötődést veszélyeztető tényezők, legyenek enyhébbek vagy súlyosabbak, gátolják az integrációs mechanizmusokat.

* Kötődési trauma, ami a kapcsolat kontextusában jelenik meg – akár mert megtörtént, akár mert nem történt meg (pl. elhanyagolás miatt) és sérülést okozott. Ez a trauma eredhet szülőktől, testvértől, más hozzzátartozóktól, valamint egyéb jelentős kapcsolatokból. A bizonytalan kötődés, a hiányok vagy a túlzottan megterhelő gyerekkori élmények az önszabályozás különféle nehézségeihez is vezetnek. Ide tartoznak a gyerekkori fizikai és szexuális abúzus, elhanyagolás, a korai veszteségek, születési traumák, az egészségügyi procedúrák során szerzett negatív emlékek, a szülő szerhasználata, a tükrözés félresiklása, a helyettesítő traumák vagy a szülőtől/előző generációktól átvett traumák.

* A mindennapi életben sokkal többször fordul elő trauma, mint gondolnánk! Iskolai /munkahelyi zaklatás, kirekesztés, fájdalmas események szemtanúként való átélése, az életkoruknak nem megfelelő felelősségvállalás, a „szülősítés” (parentifikáció).  Például az érzelmileg éretlen szülők (akik maguk is szenvedtek a saját gyerekkorukban) gyermekei szüleik érzelemvezéreltsége, énközpontúsága, alacsony stressztűrése, érzelmi éretlensége, csekély empátiája, következetlen és kiszámíthatatlan viselkedése miatt tartósan szenvednek, sokszor felnőttszerepbe (szüleik gondozói!) kényszerülnek. A szerepcsere (hisz megfordul a gondoskodás iránya) során a gyerekek azt tanulják meg, hogy túlzottan kritikusak legyenek magukhoz. Nemritkán haragjukat önmaguk ellen fordítják. Később a párkapcsolatban is nehéz lehet kérniük.

Sára, Lázár és a hozott családi minták története

A 35 éves, csinos, dinamikus Sára kért először segítséget, házassági konfliktusaik miatt. 13 éve házasok a férjével, Lázárral, 11, 9 és 5 éves gyermekeiket nevelik. Származási családjáról beszélgetve elmondta, hogy a szülei kamaszkora idején elváltak, meghittséget a két gyerek sosem látott a szülők között, nem volt szokás érzelmi dolgokról beszélgetni. Anyja a másik gyermekét „favorizálta”, Sára soha nem érezte magát „elég jónak”.  Apjával csaknem szakított, anyja sem volt elérhető, így korán megtanulta, hogy csak magára számíthat. Sóvárgott a figyelemre, arra, hogy a „legfontosabb” legyen valakinek. Rossz választás volt első kapcsolata, aki hasonlóan távolságtartó volt, mint a szülők. Lázárral szerelmi házasságot kötött, bár vele sem mert elköteleződni – “biztos ami biztos” alapon egy ideig párhuzamosan randevúzott más fiúkkal is...

A gyerekek cseperedésével egyre világosabban látta, hogy Lázár indulatos, türelmetlen, sőt fenyegetően is viselkedik, különösen kisfiukkal. A pár sokat veszekszik nevelési kérdések miatt, lassan el is távolodtak egymástól, és ki-ki a maga életét élte, szinte érzelemmentesen. Sára leírása alapján egy impulzív, féltékeny, magába zárkózó férfi képe rajzolódott ki.

Sára korai traumáit, hiányait EMDR terápiával dolgoztuk fel – kiegyensúlyozottabbá, asszertívebbé vált; az EMDR  szemmozgásokkal történő deszenzitizálás és újrafeldolgozás (Eye Movement Desensitisation and Reprocessing)

Néhány egyéni ülést követően szerettem volna a párral is találkozni, de az asszony szerint a férje nem hajlandó eljönni.  Pár hét elteltével azonban (amikor már felesége nem noszogatta) a férfi maga ajánlotta fel, hogy elkíséri Sárát.

A 40 éves Lázár kellemes megjelenésű, csendes, félszeg ember benyomását keltette, aki nagy fájdalmakat, sok visszatartott érzelmet cipel.  A felmérő beszélgetéskor végre sérelmeket is ki tudott mondani: azt érzi, ő csak „ pénzkereső gép” , Sára nem oszt meg vele semmit, mindent  a barátnőivel („vagy nem tudni kivel” ) beszél meg, állandóan kezében a telefon.. Dühkitöréseit nem tagadta, ezzel kapcsolatban tehetetlennek érezte magát, bűntudata volt. „Érthetetlen, mi történik olyankor, mintha nem is én lennék! Nagyon szeretem a gyerekeimet, a családomat, értük élek, azért dolgozom. A fiam hasonlóan bánik a kisebbel, ez ijesztő!”

Elkészítve a családfarajzot, beszélgettünk a hozott mintákról: milyen volt a szülők kapcsolata, milyen üzenetek mentek az egyik generációtól a másikhoz, női és férfi-, apa- és anyaszerepekről, nevelésről, fegyelmezésről. Vannak-e tipikus nemiszerep-minták a házasságukban? Milyen erőforrások vannak a családban? Hol „tanulta meg”, hogy a kemény fegyelmezés hatékony a nevelésben?

Lázár csendesen jegyezte meg, hogy a szüleinél soha nem látott gyengédséget egymás felé, nem szerették egymást, de együtt maradtak. Apja durva, italos ember volt, keményen nevelte őt, feleségét gyakran semmibe vette.  Ami a legfájóbb Lázár számára, hogy anyja sem védte meg soha, „csendestárs” volt. Igyekezett korán elköltözni otthonról és megfogadta, hogy ő más lesz. Könnyekben tör ki: „Mégis majdnem ugyanolyan vagyok, nagyon szégyellem! Sokszor nincs semmi fék.”

A terápia következő szakaszában Lázár érkezett, egyéni ülésekre. Ego-state és mindfulness technikákkal gazdagított EMDR terápiával sikerült az immár több generáción átívelő traumákat: a veréseket, a megszégyenítést, a becsmérlő mondatokat, a megfélemlítést és a megcsalást feldolgozni.

Mélyen őrzött, szomorú emlékek sorjáztak elő.  Anyjának „hallgass” volt a neve, sajnálta is és haragudott is rá gyerekkorában. Még emlékezett az apai nagyapjára, aki hasonló, rideg, kemény férfi volt, „bár velem kedves tudott lenni”. Sárával kapcsolatban is volt traumatikus emléke, amikor megszégyenült a nő flörtjeitől, nem érezte és nem érzi elég jó férfinak magát. A múltban gyökerező férfiminta: „ne mutass érzelmeket, légy kemény”, és a „nem viszed semmire, ahogyan én sem” mögött Lázár sebzett gyermek-énjére bukkantunk. Ezt volt „hivatott” védeni az apai bántalmazás hatására beépült agresszív énrész.

Hogyan is történik ez?

Amikor egy gyermek elhanyagoló vagy bántalmazó környezetben nő fel, különböző énrész és/vagy akár énállapot (ego-state*) alakul. Az abúzusok, elhanyagolás és más traumatikus tapasztalatok során ún. kompartmentalizáció következik be a személyiségben: a normál életet élni tudó én (ÉN) mellett egy vagy több, a traumás élményt hordozó (gyakran „Nem-ÉN”-ként  interpretált) énrész  jelenik meg, ami sokféle patológiát hordozhat: pl. addiktív, öndestruktív, agresszív, önalávető, de fennmaradhat a kiszolgáltatott, rémült gyerek-rész is.  Emlékeztető ingerek (triggerek) hatására váltás következhet be – ez a tudatos szférán kívül esik!

*Ego-state: neuronális kapcsolatok csoportjai, amelyek  információk, érzelmek, figyelem, viselkedés, olykor identitás mintázatait tartalmazzák – ezek bizonyos életkorokhoz, fejlődési szakaszokhoz vagy szituációkhoz kapcsolódnak. Minden disszociatív rész ego-állapot, de nem minden ego-állapot disszociatív rész (K. Steele, 2009, idézi R. Shapiro, 2005.)

Sylvia Plath 18 évesen írta: „Megrémülsz, amikor hallod magad, hogy abbahagyod a beszédet és azt érzed, az ő (anya) hangját visszhangozod, mintha ő beszélne benned, mintha te nem teljesen te volnál.”

Lázár saját kisgyermekkori énjével és agresszív részével szembenézve megértette, mi zajlik benne, amikor hasonló korú fiával türelmetlen és durva. A traumafeldolgozás eredményeképpen elmúltak a dühkitörések, egyre több időt töltött a gyerekekkel, már nem jöttek fel testérzet-szinten sem az emlékek. Énereje, önbizalma, érzelemszabályozása, önreflektivitása látványos javulást mutatott. Lázár megerősödött újfajta férfiszerepében, ezzel párkapcsolati pozíciója is változott.

Felesége örömmel telefonált: nem hisz a szemének, milyen változás történt Lázárban: jobb a kedve, türelmesebb, ám még mindig vannak kettejük között feszült pillanatok. Megbeszéltük, hogy folytatjuk a párterápiát.

EFT (érzelmi fókuszú terápia) módszerrel kibontottuk a féltékenység témáját: „nem vagyok elég jó a feleségemnek – más férfiak jobbak”. Már megismerkedésükkor nagyon vonzó volt neki Sára ereje és talpraesettsége – merőben más, mint az otthoni női minták. Ugyanakkor félt is ettől az erőtől – az apától megtanult módon inkább leértékelte feleségét, és visszavonult. Sára viszont úgy érezte, nem tekintik már otthon nőnek (bezzeg másutt igen) a flörtök erősítették abban, hogy még igenis vonzó nő. Csakúgy, mint az édesanyja, kívül kereste a megerősítést.

A terápia biztonságos erőterében őszintén és mélyen tudtak végre beszélgetni. Kötődésük mélyült, képesek voltak sebzett énrészeiket is megmutatni egymásnak. Megértették és megtörték az előző generációktól látott mintákat.  Megindult a közeledés, újra voltak kettesben szervezett programjaik, Sára betartotta azt az egyezséget is, hogy korlátozza a telefonálgatást, Facebook- nézegetést – sőt a közös időben mellőzi is. Cserébe sok figyelmességet kapott. A család együtt töltött hétvégéi, estéi is felszabadultabbak lettek, a gyerekek nyugodtabbá váltak. Mindez új élmény volt számukra – az agresszió   transzgenerációs mintája megszakadt.

***

A múltunk, családtörténetünk nem változtatható meg. - ahogyan Herman Judit írja:” A traumatörténet része a túlélő hagyatékának – ám e tudás csak a teljes integrálás után adható tovább…”. A gyógyító kapcsolatok révén – ilyen a terápia is – a kötődési minták megváltoztathatók. Elgondolkodtatóak Milena Agus szavai:” Minden családban mindig van egyvalaki, aki lerója az adót, hogy a rend és a káosz közötti egyensúly tiszteletben tartassék és tovább forogjon a világ.”