Vagyis ítéleteiket minden befolyástól mentesen, elfogultság nélkül, szabad mérlegelés alapján, egyedül saját lelkiismeretüknek felelős módon hozzák meg. Miként Papinianus, a híres jogtudós megfogalmazta: „Quod legibus omissum est, non omittetur religione iudicantis”, vagyis mindarról, amiről a törvények nem rendelkeznek, a bírók lelkiismerete fog dönteni.

A modern viselkedéstudományok (így kifejezetten a kognitív döntéspszichológia) azonban egyre többször vetik fel a kérdést: mennyiben tekinthetőek a bírók a döntéseikben valóban szabadnak? Nem hamisan ringatják-e magukat abba a hitbe, hogy döntéseik egy szigorúan tudatos, racionális és a szabad megfontolásukon alapuló folyamat eredményei? Nem befolyásolja-e őket tudattalanul rengeteg olyan pszichológiai faktor, amelynek a létezéséről nem is tudnak, és amelynek hatásait nem képesek kiszűrni? Mindazok ismeretében, amit a modern viselkedéstudományok alapján tudunk az emberi döntés mechanizmusairól, vajon érintetlenül fenntartható-e a szabad bírói döntéshozás koncepciója? 

A kiszámíthatóan irracionálisan eljáró bíró

A kognitív döntéspszichológia segíthet nekünk megérteni azt, hogy miként történik az ítéletalkotás, a bizonyítékok értékelése, a meggyőződés kialakulása egy-egy jogi kérdés kapcsán. Legnagyobb vívmánya ezen a téren a következő megállapítás: nem vagyunk minden esetben racionális lények, és bizonyos esetekben irracionálisan járunk el. Ez önmagban mára talán már valóban senkinek nem okoz különösebb meglepetést. A kognitív tudósok azonban hozzáteszik azt is, hogy bár valóban sokszor irracionális döntéseket hozunk, de felfedezhető egy törvényszerűség, egy szisztéma abban, hogy mikor és milyen körülmények fennállása esetén működünk így. A modern döntéspszichológia egyik legismertebb alakja, Dan Ariely úgy írja le az embert, mint kiszámíthatóan irracionálisan eljáró lényt.

Az irracionális döntésekre rengeteg példa hozható a jog világából is. A kutatások megerősítik, hogy sok esetben jogi szempontból egyébként irreleváns külső változók érdekes módon befolyásolhatják a jogi döntések kimenetelét. Nézzünk meg néhány érdekes esetet, amikor váratlan körülmények vezettek meglepő és sok esetben irracionális eredményre a jog arénájában. 

Mindennap egy alma a rossz döntést távol tartja!

Izraeli kutatók 2011-es pszichológiai kísérletükben annak a széles körben ismert vélekedésnek a valóságtartalmát tesztelték, amely szerint egy ügyben született ítélet nem szól másról, mint arról, hogy mit evett aznap a bíró reggelire. A tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy ez a hiedelem bizony igaz lehet. Olyan, jogilag teljesen irreleváns helyzeti körülmények, mint például az étkezési szünet, arra késztethetik a bírókat, hogy hasonló jogi jellemzőkkel bíró ügyekben teljesen eltérő döntéseket hozzanak.

A kísérlet izraeli bírók döntéseit vette alapul feltételes szabadlábra helyezési kérelmek ügyében. A feltételezés az volt, hogy ahogy a bírók előre haladnak a döntéseikkel a nap során, egyre növekvő valószínűséggel fogadják el döntésük alapjául a fennálló helyzetet, ami a fogvatartott szabadlábra helyezési kérelmének elutasításához vezet. A bírók a nap során két étkezési szünetet tartottak, amelyek lehetőséget adtak a kognitív erőforrások feltöltésére és a végrehajtó funkciók felfrissítésére azáltal, hogy pihenést biztosítottak, javították a közérzetet, és növelték a bírók glükózszintjét.

Az eredmények azt mutatták, hogy a sorozatos ítélethozatal kimerítette a bírók kognitív erőforrásait, és emiatt nagyobb valószínűséggel ítéltek feltételes szabadlábra helyezést az étkezési szünet utáni első ügyekben. A kutatás megerősítette a mondás igazságát, hogy az üres gyomor az ördög játszótere, és ezalól a bírók sem jelentenek kivételt. 

Gól nélkül nincs győzelem

Igen meglepő eredményre jutott több amerikai kutatás is, amelyek azt találták, hogy amikor a helyi futballcsapat vereséget könyvel el a hétvégén, a bírók hétfőn szigorúbb ítéleteket hoznak. Az egyik vizsgálat ráadásul figyelemreméltóan nagy mintán került elvégzésre: 1,5 millió ítélet áttekintésével jutottak arra a következtetésre, hogy a bírók szigorúbb ítéletet hoztak a futballcsapat vesztes mérkőzései után, mint a győztes meccsek után. 

Remek a hangulatom, ma van a szülinapom!

Egy másik, Franciaországban 2019-ben elvégzett vizsgálat, amely tizenkét év hatmillió büntetőjogi ítéletét vette alapul, megállapította, hogy a bírók következetesen engedékenyebbek voltak a vádlottakkal olyankor, amikor az ítélethozatal napja a vádlott születésnapjára esett. Vagyis a bírók a terheltek születésnapján enyhébb ítéletet szabtak ki.

Add már, Uram, az esőt!

Végezetül akár az időjárás is befolyásolhatja, hogy milyen döntés születik egy jogi ügyben. Kutatók négy év 207 ezer menedékjogi tárgyalás határozatának áttekintésekor azt találták, hogy azokban az esetekben, amikor a hőmérséklet magasabb, nagyobb eséllyel kerül elutasításra a menedékért folyamodó kérelme.

Kognitív torzítások a bírói döntéshozásban

A bírói döntést befolyásoló pszichológiai tényezők sok esetben az úgynevezett kognitív torzítások formájában érkeznek. A kognitív torzítások nem mások, mint olyan mentális leegyszerűsítések és kerülőutak, amelyek azt a célt szolgálják, hogy amikor nehéz döntési helyzettel szembesülünk, akkor ezekhez folyamodva gyorsan választ tudjunk adni. A döntési helyzet nehézsége állhat abban, hogy időnyomás vagy más típusú nyomás alatt kell döntenünk, esetleg túl sok a választási lehetőség, vagy egész egyszerűen nem tudjuk a helyes választ. Agyunk a kognitív torzításokat evolúciós szempontból a hatékonyság és a túlélés biztosítása érdekében hozta létre. Azonban ugyanezek a mechanizmusok végzetes hibákhoz vezethetnek egy modern tárgyalótermi környezetben. 

Kockám, kockám, mondd meg nékem, ki a legbűnösebb a vidéken!

A jogi munka egyik elterjedt és ismert kognitív torzítása az úgynevezett horgonyzási és kiigazítási heurisztikából ered, amely súlyos következményekkel járhat minden olyan esetben, amikor a bírók ítéletet hoznak. A horgonyzási és kiigazítási heurisztika arra a tendenciánkra utal, hogy amikor számszerű becslést végzünk, akkor ez a becslés egy korábban megismert értékhez, sztenderdhez fog igazodni. Ez az érték ebben az értelemben lehorgonyozza, magához húzza a becsléseinket.

A tudományos eredmények alapján egy robusztus és nagyon makacs pszichológiai hatásról van szó. A gond azzal van, hogy azokban az esetekben, amikor tisztában vagyunk vele, hogy a horgonyérték egyébként nem nyújt hasznos információt, akkor is arra késztet minket, hogy becsléseinket a horgonyhoz igazítsuk. Sőt, a vonatkozó tudományos bizonyítékok szerint a horgonyhatás még akkor is képes aktiválódni, amikor a horgonyérték nevetségesen és indokolatlanul magas vagy alacsony.

A jogászok ugyanazokkal a kognitív korlátokkal rendelkeznek, mint az átlagemberek. Így talán nem okoz különösebb meglepetést, hogy a horgonyhatás az ő döntéseik esetében is kimutatható. Ezt rengeteg kutatás alátámasztja mind a büntető-, mind pedig a polgári jog területéről. Az egyik legismertebb és talán legszürreálisabb vizsgálat során a kutatók egy nagyon egyedi kísérleti elrendezést terveztek.

A bíróknak egy fiktív bűncselekmény ügyében kellett dönteniük. Ehhez megkapták az ügy aktáját a tényekkel és az ügyész által a büntetési tételre vonatkozóan tett indítvánnyal. A bírókkal azonban közölték, hogy az ügyész teljesen hasraütés-szerűen tette meg az indítványát, mivel nem volt ideje foglalkozni az üggyel. Attól függően, hogy a bírót melyik csoportba osztották be, az akta 3 hónapos vagy 9 hónapos indítványt tartalmazott. Annak ellenére, hogy a bírók tisztában voltak azzal, hogy az ügyész indítványa nem tükrözi az ügy körülményeit, az horgonyként mégis befolyásolta az általuk hozott ítéleteket. 

A tudósok úgy döntöttek, hogy még egyértelműbbé teszik a bírók számára a horgonyt. A kísérlet újabb változatában az ügy aktája már nem tartalmazta az ügyész indítványát. Ehelyett a bírók kaptak egy sokoldalú dobókockát, és azt mondták nekik, hogy dobják ki ők maguk az ügyész indítványát. Vagyis mondja meg a kocka, hogy vajon milyen indítványt tett volna az ügyész. Az alanyok azonban nem tudták, hogy a kockák cinkelve voltak, és csak 3-at vagy 9-et lehetett dobni velük. A kutatók elégedetten tapasztalták, hogy gyakorlatilag ugyanazok az eredmények jöttek ki, mint a kísérlet eredeti változatában. Akik 3-ast dobtak, átlagosan 5 hónapra ítélték az ügy vádlottját, akik pedig 9-est, azok átlagosan 8 hónapos szabadságvesztést szabtak ki. 

Ha jobban belegondolunk, a fenti eredmény sokkoló. A kockát dobó bírók nyilvánvalóan tisztában voltak vele, hogy a kockával kidobott érték teljesen random, és semmilyen kapcsolatot nem mutat az üggyel. Ráadásul a helyzet igen szürreális: kockával kidobni az ügyészi indítványt. A kidobott értékek mégis horgonyként beakadtak a tudattalanba, és befolyásolták ítéleteiket.

Természetesen a bírók a valóságban nem kockával dobálják ki az ügyészi indítványokat, és az ügyészek nem hasraütés-szerűen teszik meg az indítványaikat. A kísérlet azonban messzebbre mutat ennél: a bírók folyamatosan ki vannak téve a lehetséges horgonyoknak. Egy kiemelt médiafigyelmet érdemlő ügy esetében a médiában elhangzó vélemények, az interneten folytatott diskurzusok, a bíró családja, ismerősei, kollégái, szomszédjai által kifejtett vélemények mind-mind lehetséges forrásai a horgonyhatásnak. Persze a jogászok meg vannak győződve róla, hogy rendelkeznek annyi szakmai integritással, hogy őket például egy magánbeszélgetésben elhangzó vélemény nem befolyásolná. Azonban a horgonyok alattomosan képesek beakadni: ha egy cinkelt kocka meg tud minket téveszteni, akkor egy jóval elmaszkoltabb horgony még könnyebben tévútra vihet.

Nem mindegy, hogyan csomagolod

Egy másik ismert kognitív torzítás, amely gyakran érezteti hatását a bírói döntéshozásban, az úgynevezett keretezési hatás. Az a mód, ahogyan egy döntési problémát vagy választási lehetőséget megfogalmazunk, vagyis keretezünk, nagyban befolyásolhatja a döntés kimenetelét. 

Gondoljunk csak bele abba, hogy a jogászok a közönség meggyőzése érdekében specifikus szavakat és kifejezéseket és a szavak specifikus sorrendjét választhatják meg, amikor a különböző történeteiket előadják. Vagyis a mód, ahogyan elmondanak egy történetet, befolyásolja, hogy a bírók hogyan észlelik azt. Ez az oka annak, hogy egy felperesi ügyvéd inkább használja az „összetört” szót a „balesetet szenvedett” kifejezés helyett. Az első esetben a szó maga szándékosságra utal, míg baleset bárkit érhet.

A keretezési hatás ennél kevésbé direkt módon is képes befolyásolni a döntéshozási folyamatot, ami messze túlmutat az ügyvédek által választott szavak nyelvi jellemzőin. Erre példa az úgynevezett nyereség kontra veszteség típusú keretezés, amely az alábbi klasszikus kísérletben került demonstrálásra.

Ugyanaz pepitában 

Helm és munkatársai (2016) azt vizsgálták kísérletükben, hogy a nyereség kontra veszteség típusú keretezési hatás befolyásolja-e a nemzetközi választottbírók döntéseit. A kutatók itt egy ár-felülvizsgálati és újratárgyalási vita forgatókönyvét használták. Képzeljük el, hogy van két cég (egy kiszervező cég és egy szolgáltató cég), amelyek az IT-szektorban tevékenykednek, és szerződést kötöttek egymással informatikai szolgáltatások kiszervezésére. Ez a szerződés időszakos árkiigazítást ír elő, de ha a felek nem tudnak megállapodni ebben a kérdésben, akkor az árvitákat választottbíróság elé vihetik. 

A kutatásban a választottbírókat véletlenszerűen különböző feltételekhez rendelték annak érdekében, hogy feltárják a keretezési hatást.

► A „veszteség” változathoz rendelt választottbírók megtudták, hogy neves közgazdászok egy csoportja azt jósolta, a gazdasági előrejelzések szerint az inflációs ráta 0%. Ebben a feltételben a kiszervező cég azt javasolta, hogy 3%-kal csökkenteni szeretné a szolgáltató cégnek történő kifizetéseit.

► A „nyereség” változathoz rendelt választottbírók megtudták, hogy neves közgazdászok egy csoportja azt jósolta, a gazdasági előrejelzések 5%-os inflációs rátát mutatnak. Ebben a feltételben a kiszervező cég azt javasolta, hogy 2%-kal növelni szeretné a szolgáltató cégnek történő kifizetéseit.

Láthatjuk, hogy mindkét forgatókönyv esetében a szolgáltató cégre gyakorolt nettó gazdasági hatás ugyanaz: a bevételek 3%-os különbsége. Vagyis nincs igazi különbség a két forgatókönyv között. Azok egyedül abban különböznek egymástól, hogy az információkat veszteség vagy nyereség típusú keretbe helyezték. 

Miután a választottbírók elé tárták e két szcenárió valamelyikét, a kutatók megkérték őket, hogy végezzék el a kért árkiigazítást. Az eredmények szerint a nyereséges, illetve veszteséges típusú keretezés egyértelműen befolyásolta a választottbírók értékelését. A „veszteség” feltételben részt vevő választottbírók átlagosan 4,44%-kal, míg a „nyereség” feltételben részt vevők átlagosan csak 1,03%-kal igazították ki az árat. Másként megfogalmazva, a „veszteség” feltételben részt vevő választottbírók négyszer nagyobb mértékben igazították ki az árakat, mint a „nyereség” feltételben részt vevő választottbírók. Vagyis a jogi döntéshozók ugyancsak érzékenyek a keretezési hatásra, és akárcsak a laikusok esetében, a veszteségek bennük is erősebb érzelmeket mozgósítanak, mint a nyereségek (ezt a jelenséget szoktuk veszteségaverziónak is nevezni). 

A döntési szabadság törékeny illúziója

A gondolat, hogy a racionális és tudatos énünk uralja a mindennapjainkat és a munkánkat, kifejezetten jellemző a jogászok körében. Ennek a legszélsőségesebb változatát a jogi gondolkozásban a jogi formalizmus jelenti. Ez azt a feltételezést foglalja magában, hogy egy jogi ügyben kizárólag a leírt törvény betűje számít, és a racionalitáson és objektív körülményeken kívül nincs helye semmilyen szubjektív tényezőnek. Ez persze azzal kellene hogy járjon, hogy teljesen mindegy, éhes-e a bíró vagy nem, vagy milyen az időjárás, és annak sem kellene számítania, hogy milyen személyiségtípusba esik a döntéshozó. Persze nem csoda, hogy a jogászoknak vonzó ez a gondolat. Nehezen lehetne hinni olyan alapvető normákban és értékekben, mint jogbiztonság, jogállamiság, pártatlanság és kiszámíthatóság, ha ezek az alapvető elvek nem lennének sziklaszilárdságúak.

Ugyanakkor a gyakorlatban mindannyian napi szinten szembesülünk vele, hogy ez nem egészen így működik. A fenti példák is igen jól rámutatnak arra, hogy a jogászi emberkép meglehetősen megváltozott. Mára már tudományosan alátámasztott tény, hogy a jogászok nem kizárólag racionálisan döntenek, hanem a döntésekben ugyanúgy helye lesz pszichológiai tényezőknek: benyomásoknak, intuíciónak, érzelmeknek, attitűdnek, hiedelemrendszernek és kognitív torzításoknak. Ezek a pszichológiai tényezők pedig sok esetben vezetnek szisztematikusan irracionális és akár hibás eredményekre. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy kizárólag biológiai és pszichológiai tényezők határozzák meg a jogi munkát. De az egyensúlyra törekedve mindenképpen figyelembe kell vennünk a döntések pszichológiai komponenseit is.