Már óvodáskorban, sőt néha előbb is tapasztaljuk a kapcsolódás, szimpátia, barátság, kötődés, bizalom, majd leválás, elválás dinamikáját. A kisgyerek is gyakran említi a „szerelem” szót, fontos téma, ki éppen a szerelme, barátja az oviban. Ez a társas kapcsolatok gyakorlásának, a szerepek, a szerepviselkedések, próbálkozások időszaka. Az életkor előrehaladtával egyre több ilyen tapasztalatunk alakul ki, és ezek mind beépülnek későbbi kapcsolati mintáinkba. Akinek korábban volt tapasztalata kapcsolatok kialakításában – legyenek ezek akár barátságok –, annak általában jobban megy az ismerkedés, mert megvan benne a kellő nyitottság. Így olyan kapcsolódás is létrejön előbb-utóbb, amelyben már a szerelmet is megéli a fiatal.

Mi az ÉFT?

A romantikus szerelem kialakulásának folyamatában a pár tagjai először valami érdekeset és vonzót találnak egymásban, ezért keresik az alkalmat, hogy több időt tölthessenek együtt. Később megosztják egymással az élményeiket, gondolataikat, érzéseiket, értékeiket, reményeiket és álmaikat is. A megosztással a lehetséges nézeteltérések, konfliktusok és elutasítás kockázatát is vállalják. Az intimitás akkor tud elmélyülni, ha érzékeny, sérülékeny pillanataikban is válaszkészek és egymásra hangolódottak. Ettől érzik igazán biztonságban magukat a kapcsolatban, ettől mélyül a kötődés. Sue Johnson, az Érzelmekre Fókuszáló Terápia megalkotója a felnőtt kapcsolatokban is hangsúlyozza a szerelem és a kötődés jelentőségét. A szerelmesek kezdetben kizárják a barátokat, állandóan csak kettesben lennének. A kapcsolat fejlődését jelzi, amikor képesek nyitni, és erre megadják a szabadságot a partnerüknek is. Ha megvan a bizalom, és működnek a közösen kialakított szabályok, akkor lehet szabadon szárnyalni, és külső élményekkel gazdagítani a kapcsolatot. Az, hogy a szabadságot, a külön töltött időt mennyire sikerül megadni és elfogadni, már a kötődési mintázatainkon és igényeinken is múlik. A biztonságosan kötődő emberek képesek beleélni magukat a másik ember lelkiállapotába – azaz képesek empátiára –, szabályozni tudják az érzelmeiket, megbízhatónak tartják őket, és egészséges önbizalommal vágnak bele a kihívásokba. Párkapcsolataikban jól ráhangolódnak partnerük szükségleteire, biztos pontot jelentenek a párjuk életében, mellette állnak a stresszhelyzetekben, és nem féltékenyek akkor sem, ha a párjuknak önálló hobbijai, kedvtelései vannak.

A párkapcsolattá fejlődő szerelem

A szerelem annak adatik meg, akiben megvan a feltétel nélküli elfogadásra és a teljes odaadásra képessé tevő mély bizalom. Ha a bizalom helyett a bizalmatlanság, az odaadás helyett a birtoklás vezérli az érzéseket, akkor a szerelem helyét felválthatja a gyűlölet is. Aki nem kapta meg sem gyerekkorában, sem később az odaadó szeretetet, annak számára ez az állapot nem elérhető, és csupán a heves érzelmek megéléséig jut el. A szerelem azért tud gyógyító hatású lenni, mert a feltétlen elfogadás által megnyílhat az út a bizalom irányába. A „kamaszszerelmek” a kapcsolatnak a kezdeti szakaszát próbálgatják, ritkán jutnak el a stabilitásig, de rendkívül mélyek lehetnek a mindent elsöprő szeretet, a teljes odaadás és a kölcsönös elfogadás érzése miatt. A tinik távolodnak a szüleiktől, így nem onnan várják már ezeket az érzéseket, és mámoritó megélni valaki mástól az elfogadást, a szeretetet, a szerelmet. Számos szerelmi kapcsolat éppen azért romlik el vagy szakad meg, mert elmarad egymás igényeinek és érdekeinek összeegyeztetése.

A párkapcsolat alapja a feltétlen elfogadás, amikor szinte teljesen mindegy, hogy milyen és mit tesz a másik, úgy szeretjük, ahogy van. A párkapcsolat stabilitását ugyanakkor a keretek, a szabályozás, a „mi” létrehozása adja. A „mi ilyenek vagyunk, és így élünk” érzése erőt ad, egy lépést jelent a párkapcsolat identitásának megteremtéséhez. Mivel tinédzserkorban amúgy is hangsúlyos az identitáskeresés és -kialakítás kérdése, ilyenkor nagy hatással vannak egymásra a párok. A szerelem okán értékek is cserélődhetnek, kialakulhatnak új érdeklődési területek, új szokások. A közös célok és tevékenységek pedig tartalommal töltik meg a kapcsolatot. Ekkor már a közös felelősség irányába haladnak. Ha megragadnak a szabad kalandozás, a szórakozás szintjén, akkor az együttlét súlytalan lesz, s bár ez a kapcsolat is sokáig fenntartható, a kiüresedés várható következmény lesz.

A szakitás fájdalma

Ha a pár tagjai együtt fejlődnek, és közös, új céljaik lesznek, stabilizálódhat a kapcsolat. A pár identitásának kialakítása nehéz időszak. Egy éretlen partner nem meri felvállalni az egységet, fél önmaga identitásának elvesztésétől, félti saját függetlenségét. Esetenként nem hagyja, hogy a partnere megőrizze önnön identitását, teljes feloldódást vár el tőle a „mi” szintjén. A kapcsolatok igen nagy része ezen a ponton akad el, és ha nem szakad meg időben, hosszú távú pokollá válik.

Ha a pár új célokat tűz ki, akkor identitása is átalakul. A kapcsolat sikeresen zárul, ha közös megegyezéssel ér véget, mert a közös célok már nem adják ugyanazt a pár tagjainak, és ezt képesek belátni. Ez a belátás azonban sokszor fájdalmasan és csak sokára történik meg. A szerelem ugyanis azt az illúziót kelti, hogy ez a jó dolog sokáig, akár örökké is tarthat. Amikor megszakad, ez az illúzió is széttörik. Az, hogy a másik elfogadott, szeretett, és az, amikor a jelen boldogsága múlttá válik, hihetetlen és fájdalmas élmény a fiatal számára. Sokszor ez az első komoly veszteségélmény. Ilyenkor megrendülhet az énkép, az épp kialakuló identitás, a „szerethető és elfogadható vagyok” élménye. A veszteségfolyamat krízisének megoldása az elérhető erőforrásokon is múlik: mennyi belső mozgósítható erő, hányféle társas támasz áll rendelkezésre, van-e hobbi, sport, ami valamiféle pluszt adhat a talpra állásban. Fontos kérdés, mennyire vannak jelen a fiatal érzelmi életében a családtagok és a barátok, és képesek-e valódi támaszt és elfogadást nyújtani, elismerik és elfogadják-e a fiatal fájdalmát, érzéseit, veszteségét. A veszteség krízise is, mint minden seb, képes begyógyulni, így később nyitottá válunk az új szerelem, kapcsolat szépségére. Szinte mindannyian szívesen emlékszünk erre az első, fontos kapcsolódásra az életünkben.