Szinte mindenki átélte már, hogy félve lép be egy társaságba, összeszorul a gyomra, szeretne jó benyomást kelteni – sok embernél azonban ez jóval erősebb rettegéssel jár. Mi is a szociális gátlás, honnan ered, és miért tudja annyi ember életét megkeseríteni? 

A kamaszkor „egy második születés” – mondják a pszichológusok –, amikor a fiatalok keresik, megtalálják (avagy kikísérletezik) és felépítik magukat. Kialakul a beszédmódunk, döntünk elvek és értékek mellett, gondolkodunk magunkról és a világról. Minden helyzetben önazonosságunkat kutatjuk: a családban, az iskolában, a párkapcsolatban és a barátságokban – mik a határaim, hogy viselkedik egy felnőtt, hogy viselkedjek én? Ekkor válunk ugyanis gyerekből felnőtté, pontosabban ekkor lépünk a felnőtté válás felé vezető útra.

A szociális gátlás hátterében

A szereplés már kisgyerekkorban sem mindig könnyű, különösen akkor, ha a gyerekek úgy érzékelik, hogy a szüleik számára életbevágó, hogy megfeleljenek. Innen datálható – Hajduska Marianna szavaival – „a mások mit szólnak hozzá” szociálisan öröklött félelme. Akinek magas a társas éntudatossága, tehát hajlamos magát szociális tárgyként tekinteni – azaz úgy látni önmagát, ahogyan mások látják –, az rendszerint hevesen reagál az olyan helyzetekre, amikor ki van téve mások képzelt vagy valós vizsgáló tekintetének. Az emberek között jelentős különbségek mutatkoznak abban, hogy mennyire érzékenyek a környezetükben lévők velük kapcsolatos reakcióira – s abban is, hogy azokat mennyire használják vezérfonalként önmaguk megítéléséhez. Ezek az emberek az ún. fokozottan önmonitorozók, akiknél azonban ez a heves „önfelügyelet” nem vezet feltétlenül szociális gátlásossághoz.A szociális gátlásosság igazi origója a kamaszkor, hiszen soha máskor nincs akkora jelentősége a barátaink véleményének, mint ekkor. Ugyanis a serdülők kortárscsoportjaiban kezdődnek az előkészületek a társadalomba való betagozódásra, itt válik el – mert itt harcolja ki a kamasz –, hogy népszerű lesz vagy népszerűtlen, így óriási a tétje minden megnyilvánulásának. Ekkor a csoportban nagy ára van egy esetleges „bukásnak”, mert könnyen lehet, hogy a többiek kinevetik, kifigurázzák, akár meg is alázzák. Egy identitását, nyilvános énjét éppen próbálgató, az önértékeléssel labilisan birkózó kamasznak nem kell sok, hogy erős szorongás alakuljon ki benne az olyan helyzetektől, ahol mások megfigyelésének tárgya lehet: egy szereplés, egy előadás vagy felelés, a vizsgahelyzet vagy az ellenkező nem előtti bármilyen megnyilvánulás tipikusan ilyen szituációk. Ez persze a kamaszoknál gyakorlatilag normálisnak tekinthető, és olyan hétköznapi dolgokban is megjelenik, mint például felhívni egy hivatalt vagy megtalálni a hangot egy felnőttel – egyáltalán: köszönni valakinek.Enyhébb esetekben csupán fokozottabb feszültségérzésként jelentkezhet a szociális gátlásosság, súlyosabb formájában azonban egészen a zárlatig, a bénultságig is elviheti az embert, ez pedig hosszú távon komoly beilleszkedési zavarhoz és magányossághoz vezethet. Mivel az iskolában nehéz kikerülni az ilyen helyzeteket, ördögi kör alakulhat ki – figyelmeztet Hajduska –, mert a fokozatos szorongás csak előfeszíti a kudarcokat.

Szociális fóbia

Nem véletlen, hogy a szociális fóbiák nagy része kamaszkorból indul. A népesség 8 százalékát érintő szociális fóbia „tartós és irracionális félelem a kínosság lehetőségét magában hordozó helyzetek iránt”, ami számos helyzetben megnyilvánulhat, például rettegés a nyilvános helyen való étkezéstől vagy a mások előtt történő megszólalástól, írástól, vagy nyilvános helyen a mosdó használatától. Gyakoriak az olyan speciális félelmek is, mint hogy remegni fog a kezünk vagy elpirulunk mások előtt.A szociális fóbiától szenvedők félelme azonban sokszor illuzórikus: rendszerint az indokoltnál sokkal gyengébbnek ítélik mások előtti megnyilvánulásaikat. Ezek a félelmek mégis képesek tönkretenni egy ember életét, mert miattuk visszautasítja a vacsorameghívásokat, az előmenetelhez szükséges munkahelyi megmérettetéseket és így tovább.A terápia, mint a fóbiáknál általában, expozíciós technikákkal történik, azaz az embert fokozatosan, lépésről lépésre kiteszik az általa fenyegetőnek ítélt társas helyzeteknek. Igen hatékony a csoportterápia is, ahol a csoport védett közegében lehet gyakorolni a rettegést keltő tevékenységeket.