Jeff Young szerint – akitől az elnevezés származik – a sémakémia igen intenzív érzés, ami arra a hajlamra utal, hogy jobban vonzódunk olyan emberekhez, akik beindítják vagy megerősítik azokat a kapcsolati mintáinkat (sémáinkat), amelyek megkérdőjelezik a szeretetre, az önállóságra, az érzelmeink és szükségleteink szabad kifejezésére, az önkontrollra, a lazulásra, a játékosságra, a kreativitásra vonatkozó szükségleteinket. Az így kialakult kapcsolatokban van valami ismerősség, és azért váltanak ki erős érzéseket belőlünk, mert felidézik azt a nagyon szoros kapcsolatot, amit kisgyerekként átéltünk a szüleinkkel. Másrészt reményt is hordoznak, hogy végre megkaphatjuk azt, amit kiskorunkban nem sikerült megkapnunk. Ha később ezt a folyamatot egy párkapcsolatban nem ismerjük fel, és nem változtatunk a helyzeten, a frusztráció és a fájdalom tovább folytatódik. A kapcsolat nem a fejlődés, hanem a stagnálás terepe lesz, és a felek a sémakémiához ragaszkodva kölcsönösen akadályozzák egymást a változásban.

Elutasítás és szégyen

A sématerápiás modell lényege, hogy az alap érzelmi szükségletek kielégíthetőségével kapcsolatos korai élmények sémák formájában raktározódnak el az elménkben. Amennyiben ezek merevek, és azt sugallják, hogy az alapszükséglet érvénytelen, nem kielégíthető, akkor az felnőttkorban is átszínezi a párkapcsolatainkat. A párunkról indokolatlanul azt hisszük, hogy ő is elutasítaná ezt a szükségletet, vagy előfordulhat, hogy direkt olyan párt választunk, aki a sémának megfelelő módon viselkedik. A szükségletek frusztrációja heves negatív érzéseket vált ki, az ezekkel való adaptív megbirkózás az, hogy azonosítjuk, valójában mire is lenne szükségünk, majd megpróbáljuk ezt közölni a partnerünkkel, és érvényesíteni. A nem adaptív megküzdés az, ha elfogadjuk, hogy a szükségletünk nem jogos, és a felmerült fájdalmas érzést elkerüléssel, alkohol és más szerek használatával, önalávető magatartással, a másik megtámadásával, leértékelésével próbáljuk tompítani. Ezek egyrészt nem elégítik ki a szükségleteinket, másrészt rombolóan hatnak a kapcsolatunkra, és tovább csökkentik az esélyét szükségletünk kielégíthetőségének.Ilyen például András és Klára kapcsolata, amelyben a férfi szeretetre vágyik, azt akarja, hogy a partnere átölelje, megcsókolja. Ez a szükséglet aktiválja azt a sémát (kapcsolati mintát), amit gyerekkorában az anyukájával átélt, aki depressziós és gyógyszerfüggő volt. Amikor kisfiúként szerette volna, hogy az édesanyja felvegye, át­ölelje, vigasztalja, akkor elutasították ezt az igényét, az anyukája mindig elzavarta, hogy ne idegesítse a hülyeségeivel. András az aktiválódott séma hatására azt érzi, hogy barátnője, Klára elutasító vele, nem szívesen ölelgetné őt. Ebben van valami igazság, mert Klára épp influenzás, elég rosszul érzi magát, pedig amúgy bújós, ölelgetős típus. András a vélt elutasítástól megszégyenül, és a szégyennel úgy küzd meg, hogy dühös lesz, és elkezdi kritizálni Klárát, miért nem foglalkozik jobban a külsejével. Párja hajlik a megszégyenülésre, mert serdülőkorában az apukája gyakran kritizálta a külsejét. A kritika okozta szégyen benne lefagyást vált ki, és azt a vágyat, hogy inkább egyedül lenne. Az, hogy Klára elkerülő megküzdésként a másik szobába vonul, Andrásban tovább fokozza az elutasítottság érzését, ami nagyon elkeseríti. Ekkor újra reménytelennek tartja a kapcsolatát, szakításról beszél, ami Klárában bizonytalanságot és távolságtartást alakít ki.

Követelőző belső hangok

A sématerápia célja, hogy a pár tagjai megértsék a saját és a másik szükségleteit, képesek legyenek tanult kapcsolati sémáik fátylán átlátva meglátni a másik embert, képesek legyenek a maladaptív kapcsolati sémákat kiváltó viselkedések helyett új kapcsolati élményt nyújtani a másiknak, a sémák vezérelte rossz megküzdési stratégiák (elkerülés, lefagyás, támadás) helyett a másik és a saját szükségleteikre fókuszáló módon bánni egymással. Andrea és Károly teljesítménycentrikusak, szigorú mércékkel élnek, rendkívül fontos számukra, hogy mit tettek le az asztalra. A bennük élő kritikus, követelőző belső hangok állandóan elégedetlenek, újabb és újabb teljesítményekre sarkallják őket, és ez az elvárásuk a másikkal szemben is. Emiatt folyton elégedetlenek mind magukkal, mind pedig a társuk teljesítményével. A másik kritikája további teljesítményre sarkallja őket, nem jut idejük az intimitásra, pihenésre, beszélgetésekre. Szexualitásukban is törekednek a rendszeres, kielégítő, minőségi szexre, arra, hogy mindketten eljussanak az orgazmusig. Kapcsolatuk első krízise akkor jelentkezett, amikor sikerült a Maldív-szigeteken tölteniük tíz napot, és rájöttek, hogy semmit nem tudnak kezdeni egymással és magukkal. A terápia során felismerték, hogy mindkettejükben a belső követelő hangnak való megfelelési kényszer zárta el őket teljesen más szükségleteik megélésétől, ráadásul kapcsolatukban kölcsönösen megerősítették egymást a követelőzésben. A tökéletességre törekvésről való lemondás, a pihenés és az intimitás iránti igény felfedezése segítette őket, hogy érzelmileg gazdagabb életet éljenek, és karrierjüket sem érte kár.

Az egymásra való figyelés öröme

Bélának nagyon fontos, hogy minden úgy legyen, ahogy ő szeretné, idegesítik az övétől eltérő vélemények, azt akarja, hogy mindig igaza legyen, és a másik csodálja. Éva mindent megtesz azért, hogy valaki szeresse, legyen, akire támaszkodhat, és ezért sok mindenre hajlandó. Szeret a másik kedvében járni, nehezére esik figyelni a saját szükségleteire. Ha konfliktus van a saját és a másik vágya között, szívesen lemond a magáéról, kerüli a vitát és a szembenállást. Szexuális életüket Éva azon törekvése határozza meg, hogy Béla átélhesse mellette, milyen jó szexpartner. Saját magát olyan nőnek könyvelte el, akinek a szexualitás nem különösebben fontos. Mindez azt eredményezi, hogy Béla rendkívül elégedett a kapcsolatukkal, és azt hiszi, hogy Éva imádja őt. Éva azonban forrong magában, legbelül irritálja, hogy minden úgy van, ahogy Béla szeretné, és rá soha nem kerül sor. Az első nagyobb probléma akkor jelentkezett a kapcsolatukban, amikor Éva nem bírta tovább, és kifakadt, hogy a férfi nem is szereti őt. A terápia alatt megmutatkozott Béla belső bizonytalansága és sérülékenysége, s ahogy az ülések során egyre jobban fel merte vállalni esendőségét, megtapasztalta, hogy Éva nem alázza meg gyengesége miatt. Éva pedig egyre jobban kiállt a saját szükségletei mellett, vitázni is mert, amit Béla nem megszégyenítésként élt meg, így ritkábban utasította el párját ingerülten. Egyre jobban ráéreztek az egymásra való figyelés örömére.

Fő a kommunikáció

Judit magabiztos nő, s bár még a pályája elején tart, így kudarcok is érik, mégis büszke a munkájára. József sikeres közgazdász, jól keres, de egy ideje elégedetlen a munkájával, szeretne valamilyen értéket létrehozni. Szabadidejében egy segélyszervezetben oktat hátrányos helyzetű gyerekeket. Juditnak nagyon jólesik, hogy amikor munkahelyi kudarcok érik, Józsefre mindig számíthat, kiöntheti neki a lelkét, vagy csak megpihenhet az ölelésében. Szereti József­ben azt, hogy látja őt, megérti az érzéseit, tudja, milyen fontos neki, hogy azzá a kutatóorvossá váljon, aki kislány kora óta lenni akart. Amikor elbizonytalanodik, a férfi ezt észreveszi, és ott van neki. De Józsefnek is jólesik, hogy Judit értékeli őt, büszke az anyagi és a szakmai sikereire. Élete értelmességével kapcsolatos elbizonytalanodásáról is sokat tud beszélgetni párjával. Inspirálja útkeresésében az is, hogy Judit boldog, mert olyan munkát választott, amit értelmesnek tart. Szexuális életük hullámzó, mert Juditnak sok fájdalommal jár a menstruációs időszak, amit eleinte József személyes elutasításnak élt meg, és duzzogott miatta. Másrészt József kicsit bizonytalan volt magában, azt gondolta, hogy gyakran, hosszan és keményen kell teljesítenie az ágyban, hogy kielégítő partner legyen. Mivel ebbe a „játékba” Judit is belement, József azt hitte, folyton teljesítenie kell, s amikor a nő kicsit kihátrált, ezt úgy élte meg, hogy nem teljesít jól szexuálisan. Ördögi kör alakult ki, ami majdnem a kapcsolat végéhez vezetett. Judit ezt a helyzetet elmesélte egy pszichológus barátnőjének, aki azt javasolta, próbálják meg őszintén átbeszélni, kinek milyen igényei vannak szex közben. A kommunikáció segített, hisz alapvetően biztonságban érezték magukat a másik mellett, így sikerült megismerniük egymás szexuális igényeit, ritmusát, sőt elkezdtek új dolgokat is felfedezni. 

Ezek a történetek megmutatják, hogy a párkapcsolatok dinamikusan fejlődhetnek, párhuzamosan a pár tagjainak fejlődésével, de arra is rámutatnak, hogy a pár tagjainak személyiségében történt rögzülések akadályozhatják, hogy a kapcsolat fejlődjön, és mindkét fél rugalmasan alkalmazkodhasson a felekben felmerülő szükségletekhez. Ezt az utóbbi helyzetet nevezzük patológiás vagy kóros egyensúlynak, mert a pár életét beszűkíti, szükségleteik közül csak néhány, és az is csak részlegesen elégül ki, és akadályozza a pár tagjainak kibontakozását, fejlődését. Emiatt kóros, de mégis egyensúlyi helyzet, hisz mindkét fél valamennyire kényelmesen érzi magát benne, a hozott gyerekkori minták ismerősek számukra, tudják, mit kell tenni, és mi várható a másiktól. A kapcsolatból fakadó frusztrációk, fájdalmak, hiányérzetek megszokottak és kiismerhetőek. A változás fenyegető, gyakran ismeretlen kapcsolódási formákhoz vezet, ami legtöbbször szorongatóbb, mint a megszokott rossz. Megfelelő segítséggel azonban a párok kimozdíthatóak a patológiás egyensúlyból, és elkezdhetik a másik és önmaguk felfedezését, egymás kölcsönös támogatása mellett.