A gyermekeknél többféle szorongásos zavar diagnosztizálható. A konkrét zavar attól függ, hogy a gyermek mivel küzd a leginkább, de sok tünet átfedésben van egymással. A nagymértékű szorongás befolyásolhatja a gyermek közösségi életét, otthoni tevékenységeit és iskolai teljesítményét, önképét. A szorongás több területen megmutatkozó hatása ellenére azonban nem biztos, hogy a probléma a gyermek környezete számára is könnyen észrevehető.

A szorongás nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki egyáltalán nem tud funkcionálni, előfordulhat, hogy „csak” bizonyos feladatokat, helyzeteket nehezít meg. A szorongás esetében fontos nem elfelednünk, mennyire belső dologról van szó. Uralkodik a gyermek gondolatain, de ez nem feltétlenül nyilvánvaló a körülötte lévő emberek számára is.

A gyermekkori szorongás külső jelei

Amikor a szorongás kifelé is megnyilvánul, a jelek és tünetek széles skálája szintén megnehezíti a felismerést.

• Szorongó gyerekeknél gyakori az alvászavar, gyomorfájás, fejfájás vagy más testi tünet.
• Szülők vagy gondozók közelében elkerülővé vagy éppen ragaszkodóvá válhatnak.
• Előfordulhat, hogy nehezen koncentrálnak az órán, vagy nagyon nyugtalanok – ilyenkor környezetük először gyakran hiperaktivitást vagy figyelemzavart gyanít, miközben lehetséges, hogy a szorongó gondolatok vonják el figyelmét az iskolai munkától és más feladatoktól.
• Előfordulhatnak robbanásszerű kitörések, amikor a kellemetlen érzések eluralkodnak rajtuk.
• Jellemző bizonyos helyzetek elkerülése. Attól függően, hogy mitől szoronganak, a gyerekek elkerülhetik azokat a dolgokat, amelyeket más gyerekek élveznek, vagy amit más gyerekek szívesen csinálnak. A szociális szorongással küzdő gyerekek például kerülhetik a többi gyerekkel való időtöltést.

Nyelvünk különlegessége, hogy rengeteg szóval le tudjuk írni szorongásunkat – ez azonban sokszor szintén elrejti a valódi problémát. A gyerekek mondhatják, hogy feszültek, félénkek, nyugtalanok, aggódnak vagy félnek. Bár ezek a szavak jól megragadják, hogy mivel küzdenek, ha túlságosan ezekre fókuszálunk, az elvonhatja a figyelmet arról a tényről, hogy ezen érzések mögöttes tényezőjeként sokszor a szorongás áll.

Milyen szorongásos zavarok fordulhatnak elő a gyermekeknél?

Szeparációs szorongásos zavar: A gyermekek rendkívül zaklatottnak érzik magukat, ha távol kell lenniük a szüleiktől vagy gondozóiktól. A szorongás mértéke meghaladja a gyermek életkori fejlettségének megfelelő szintet. Bizonyos életkorban (1 éves kor körül) a szülőtől való távollét okozta szorongás normális, azonban ha ez későbbi életkorban, hosszú időn át, tartósan jelentkezik, akkor szeparációs szorongásos zavarról beszélhetünk.

Szociális szorongásos zavar: A szociális szorongásos zavarral (más néven szociális fóbia) küzdő gyermekek rendkívül feszélyezve érzik magukat más emberek közelében. Oly mértékben tartanak a megszégyenüléstől, az elutasítástól, hogy inkább kerülik a társas helyzeteket, akár még az órán való megszólalást is.

Szelektív mutizmus: A szelektív mutizmusban érintett gyerekek, bár képesek a verbális kommunikációra, bizonyos helyzetekben, például iskolában, szótlanok maradnak. A fentebb említett szociális szorongás sok esetben társul a szelektív mutizmushoz.

Generalizált szorongásos zavar: Félelmüket nem valami konkrét dolog okozza, hanem szinte állandóan fennálló tartós aggodalom és szorongás jellemzi őket. Bár ritkán, de előfordulhat gyermekkorban, inkább későbbi életkorban jellemző.

Pánikzavar: Pánikzavaros fiataloknál gyakori, váratlan pánikrohamok jelentkeznek, melyek gyorsan alakulnak ki, és intenzív félelemmel, valamint szomatikus tünetekkel (pl. légszomj, hányinger, szédülés) járnak.

Specifikus fóbia: A specifikus fóbia esetén a gyerekek nagyon, esetenként irreális mértékben félnek egy vagy több konkrét dologtól. Ez a félelem olyasmitől van, ami normális esetben nem számít veszélyesnek. A fóbiák felboríthatják a gyerekek életét, ugyanis általában elkerülik azokat a dolgokat, amelyektől félnek.

Az elkerülés tünetfenntartó hatása

A kezeletlen szorongással küzdő gyerekek megküzdési stratégiákat alakítanak ki maguknak, ugyanakkor ezek sokszor csak rövid távon hatékonyak. Erre gyakori példa az elkerülés – a gyerekek úgy próbálják féken tartani szorongásukat, hogy következetesen elkerülik azt a dolgot, ami a szorongást kiváltja. Ez azonban csak rövid távon jelent megoldást, hiszen az elkerülés megerősíti a szorongásukat, ahelyett hogy hozzászoktatná őket a szorongást keltő helyzethez.

Hogyan kezelik a szorongást?

A jelenleg rendelkezésünkre álló kutatási eredmények a kognitív viselkedésterápia (CBT) eredményességét támasztják alá a szorongásos zavarok kezelését illetően. A szorongás kezelésében a CBT fontos része az úgynevezett expozíció- és válaszmegelőzés. Az expozíció- és válaszmegelőzés során a terapeuta segít a gyermeknek, hogy apránként szembesüljön azzal a dologgal, amitől fél. Azáltal, hogy a gyerekek kis mennyiségben, biztonságos térben foglalkoznak a félelmükkel, megtanulják kezelni a feltörő nagy érzéseket. Természetesen a szülők edukálása is fontos a terápia folyamatában, hiszen ők azok, akik a mindennapokban segíteni tudnak gyermeküknek az expozícióban és az elkerülés csökkentésében.

A kezeletlen szorongás következményei

Ha megnézzük a szorongásos zavarok előfordulási arányát, azt látjuk, hogy a számok a gyermekek életkorának előrehaladtával emelkednek. Ez érthető, hiszen a szorongásos zavarok kognitív jellegűek, tehát a gondolkodási képességeink fejlődésével párhuzamosan jelenhetnek meg. A szeparációs szorongás például jellegzetesen gyermekkori kórkép, míg a szociális szorongás általában a pubertás után alakul ki.

A gyermekkorban kialakult – és sokszor kezeletlen – szorongás gyakran a felnőttkori szorongás előfutára lehet. Sajnos a mai napig sokkal kevesebb gyerek jut el a diagnózisig és a megfelelő terápiáig, mint ahányan valójában érintettek.

A kezeletlen szorongás hosszú távon alacsonyabb önbecsüléshez, tanulmányi nehézségekhez és akár szerhasználathoz is vezethet. Hosszú időn át szorongással élő embereknél nagyobb valószínűséggel alakul ki depresszió is.